Minden, ami a repülésben prémium!

Egek Ura

Repjegy 3000-ért? -- 11 dolláros Air Asia akció indult!

2017. október 11. - frequentflyer

Most azok figyeljenek, akik Tájföldre vagy a délkelet-ázsiai térségbe készülnek! A régió legnagyobb fapados légitársasága, az AirAsia hatalmas akciót hirdetett a május 31-ig terjedő utazási időszakra! Vásárolni október 15.-ig lehet. A jegyeket tokkal-vonóval 11 dollárért lehet foglalni. Ha ehhez hozzátesszük, hogy mostanság kezdik el a őszi akcióikat nyomatni a légitársaságok, jól látható, hogy itt az ideje hozzálátni a téli pihenés szervezésének.
airasia2.jpgEzek ugyan feladott csomag nélküli jegyek, de ha veszel hozzá egy feladottat, akkor is kijön egy szakasz hatezerből. Kuala Lumpur és Ausztrália között pedig 137 dollárért lehet utazni egy irányba, ami azt jelenti, hogy a két kontinens közötti út kijön cirka nyolcvanezer forintból. 

Aki nem ismerné, vagy tartana az AirAsia-tól, az jó ha tudja: hatalmas légitársaságról beszélünk, körülbelül kétszer akkora, mint a Wizzair, ellenben lényegesen rugalmasabb cég. Összesen 174 repülőt üzemeltet, 18 ország 109 városába repülnek, tényleg olcsók, s nem húzzák le az embert minden sarkon. Például, a becsekkolás a reptéren ingyenes. 3500 járatot üzemeltetnek hetente és húsz központjuk van: a Kuala Lumpur KLIA2 terminálon kívül Bangkok régi repterén, a DMK-n átszállási lehetőséget is biztosítanak, de ott vannak Szingapúrban, Vietnámban, Indonéziában és Indiában is. 

Amúgy anno, a hosszú távú járatokat üzemeltető leányvállalatuk, az Air Asia X repült London Stanstedre és Párizs Orlyra is, de mindkét reptérről kivonultak, a magas európai adókra hivatkozva. Sőt, 2012-ben még prágai és budapesti járattal is kacérkodtak, de a nagy bejelentésből végül nem lett semmi.  Nyilván egyébként nem annyira az adókkal volt a gond, hanem az akkori üzleti modell mellett, az akkori kerozinárakkal kombinálva, egyáltalán nem érte meg Európa és Délkelet-Ázsia között 11-13 órás járatokat üzemeltetni. A jegyek London és Kuala Lumpur között olyan drágák voltak, hogy nem voltak versenyképesek a hagyományos légitársaságokkal. Megnyílt viszont a cég számára az ausztrál, az indiai és a japán piac, így 6-8 órás járatokon sokkal több pénzt tudtak keresni a frissen beszerzett Airbus A330-asokkal. 

Ha mondjuk Kuala Lumpurba érkezel meg Európából és hosszabb a várakozási időd, akkor ajánlom, hogy ötezer forintért fizesd be magad az új várójukba. Ha a foglaláskor veszed a lounge-belépőt, akkor ötezer, ha a helyszínen akarsz bemenni, akkor körülbelül hétezer forint a belépő. Elég vagány, de személyesen még nem voltam, nem tudom mennyire zsúfolt! De ha legközelebb arra járok, biztos kipróbálom!

Ha tetszett ez a post, kérlek kövess a Facebookon is. 

aalounge0.jpg

aalounge.jpg

aa_lounge1.jpg

 

Visszatér az Air France Seattle-be - természetesen triplahetessel

Airbus-szal berepülni a Boeing fővárosába kicsit karcos lett volna

pike_place_market_seattle.jpgA jövő nyári menetrendtől kezdődően, egészen pontosan 2018. március 25-től  az Air France repül Seattle-be a párizsi Charles De Gaulle repülőtérről. Ami a szteretípiákkal ellentétben nagyon is használható és utasbarát repülőtér lett, itt és itt olvashatsz róla. Egészen pontosan, az Air France visszatér a nyugati parti városba, hiszen korábban, már 2007 és 2012 között repültek Washington állam fővárosába, aztán a Delta-val kötött stratégiai partnerség keretében átadták az útvonal üzemeltetési lehetőségét a Deltának. 

Seattle fontos reptér az USA-ban. SEATAC-nak szokták nevezni, mert Seattle és Tacoma vonzáskörzetét fedi le, előbbitől nem is túlságosan messze van, mindössze 23 km-re. Seattle mellett keletre van Redmond, a Microsoft szoftvercég székhelye, ha pedig délre indulunk, akkor érünk Tacomába. Északra picit Everett található, itt gyártják a Boeing repülőgépeket is, nem csoda, hogy van egy saját repterük, a Boeing Field. 

Ja, az amerikaiak szerint Seattle a kávé fővárosa is, mert ott nyílt az első Starbucks. (Lenti kép. A fenti pedig a tengerparti piacot ábrázolja, ahol például ez a Starbucks is van. De inkább a chowderesbe menj.) Amely egyébként egy vidám kis létesítmény a parton, tök érdekes felkeresni, bár kulinárisan a szomszéd üzletben található chowderes azért jobb élményt kínál. 

Az AF egyelőre hetente ötször, kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken és vasárnap repül Seattle-be, méghozzá Boeing 777-200-as gépekkel.  Az AF338-as járat 13:30-kor indul a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről, és helyi idő szerint 14:20-kor érkezik meg Seattle-be. Visszafelé az AF355-ös járat 16:30-kor indul Seattle-ből, és 11:10-kor érkezik Párizsba. 

Az Air France–KLM, az Alitalia és a Delta Air Lines közti együttműködésnek köszönhetően az utasok több mint 270 transzatlanti járaton, közel 140 repülőgéppel szelhetik át az óceánt. Összesen hét csomópont szolgálja ki a járatokat: Amszterdam–Schiphol és Párizs–CDG a személyes kedvencem, Atlanta a leggrandiózusabb, New York JFK vitán felül a legnépszerűbb, de Detroit, Minneapolis, Róma–FCO, Cincinnati, Salt Lake City és Los Angeles is komoly részét adják a transzatlanti forgalomnak.

firts_stbucks.jpg

Október 28 lesz az Air Berlin utolsó napja

Indul az Easyjet német belföldi hálózata

airberlin_1.jpgEgészen biztos, hogy október 28-a után már nem működik tovább az Air Berlin - közölte a légitársaság. A Reuters szerint eddig kell megállapodnia a Lufthansának és az Easjyetnek a vagyonelemek elosztásáról és a hálózat részleges továbbviteléről. A tárgyalások határideje október 12., ám a szükséges versenyjogi jóváhagyások csak október utolsó napjaiban válhatnak jogerőssé.

Kérdés, tud-e eddig a napig működni az Air Berlin, amely a csődjét követően 150 millió eurót kapott a német államtól arra, hogy ne álljon le azonnal és ne okozzon sok százezer utasnak kellemetlenséget. Mivel pár órán múlt az air Berlin leállása akkor, nem tudni, mennyi van még ebből a pénzből és ezzel meddig húzhatja ki az Air Berlin.A vagyonelemek átruházása utáni helyzetre a szerződések készen vannak, a légitársaság lépésről lépésre be fogja szüntetni üzemelését – közölte az airberlin.

A OneWorld-tag légitársaság csődjéről itt és itt olvashattál, például arról, mit tegyél, ha Air Berlin jegyed van. 

Amint meglesz az airberlin vagyonelemeiről szóló eljárás vége, az easyJet meghirdeti németországi, belföldi járatait – írta az ATW Online az Easyjet egyik igazgatósági tagjára hivatkozva. A diszkont cég harminc gépet venne át az AirBerlin flottájából, ezek jó része a terveik szerint Berlinben marad, onnan teljesítenek majd belföldi járatokat a többi közt Stuttgartba, Düsseldorfba és Münchenbe. 

Nekünk magyaroknak persze az a legfontosabb kérdés, hogy meddig üzemelnek a járatok Budapestre. És hogy mi lesz azután.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a napi három járatot nem fogja üzemeltetni senki, a Lufthansa a Malév-csődöt követően próbálkozott napi egy járattal, de elvetette azt is. Most a WizzAir indít járatot Schönefeldre, elvileg december 18.-án indul a napi egy járatuk, de nem lennék meglepődve, ha még ezt is előrehoznák, az AirBerlin leállás dátumának.ismeretében. Kérdeztem a WizzAir-t erről, amint megjön a válasz, frissítem a postot.

Kiindulva viszont abból, hogy az Easyjet az AirBerlin-től átvett gépek nagy részét Berlinben hagyná, felmerül a kérdés, hogy mi a stratégiája a repülőterekkel? Marad a Schönefelden és a teljes hálózatot onnan üzemelteti, vegyes üzembe kezd, azaz használni fogja a Tegelt és Schönefeldet is, avagy teljesen átköltözik Tegelre? Nem könnyű kérdés. 
Schönefeld ugyanis elképesztő zsúfolt, oda betenni még harminc gépet és az ezeken utazó forgalmat, az egyenlő a káosszal az utasforgalmi oldalon, de ha ez még nem lenne elég baj, működési területen is okozhatna a lépés gondokat. 

Tegelnek viszont forgalomra lesz szüksége az AB kivezetése után. Ha ad egy jó ajánlatot, akár az Easy oda is költözhet, és így átállíthatja a versenypoziját a Ryanairrel szemben. 

Budapesti szempontból sem lényegtelen a kérdés, jelenleg ugyanis az az állás, hogy három járat fog járni Schönefeldre (Wizz, Easy, Ryanair) és egy sem repül Tegelre. Ha a Lufthansa nem száll be a Berlin Budapest vonalra negyediknek, ami valószínű, akkor megszűnik az összeköttetés Tegel és Budapest között. Hacsak, nem költözik az Easy. Ez persze spekuláció, ki tudja, hogyan döntenek a gigászok?2011-easyjet.jpg

Amszterdami turistáknak - okos csomagcímke a KLM-től!

500_1_10-2.jpg

A KLM csomagcímkébe építette az idegenvezetőt. Szeptemberben. Egészen okos és innovatív újítást kínál azon utasainak a KLM, akik Amszterdamba tartanak. Egy apró csomagcímkére emlékeztető eszközt, amelyet KLM Care Tag-nek neveztek el, és amely segít eligazodni a városban. Az apró eszközben van egy pici kamera, GPS, hangszóró és egy szoftver, ezek segítségével pedig folyamatosan mondja az utazónak, hogy a város mely nevezetességénél jár éppen, valamint, programokat, attrakciókat is ajánl. Angolul, németül, portugálul, oroszul és kínaiul. 500_02-closed-2.jpg

Képzeld el, hogy miközben Amszterdamban sétálsz, ne adj' Isten, bringázol, ez az okos kék kis izé mindig ellát okos tanácsokkal. Tedd fel a táskádra, mint egy csomagcímkét, vagy törzsutaskártyát, vagy aggasd fel a kabátodra, a fényképezőgép szíjára, vagy bárhová, ahol elég jó helyen van ahhoz, hogy hallgasd a hangját. A kis ügyesbe ugyanis több száz értékes úti tipp van eltárolva. 

És ezek nem amolyan tucatszám elérhető úti tippek, hanem igazán praktikusak. Példáulof Amsterdam. Hanem olyanok, hogy hogyan közelíts meg egy-egy forgalmasabb kereszteződést bringával, hogyan zárd le a kerékpárt, ha otthagyod egy időre, vagy éppen arról is szól, hogy hol kell kifejezetten ügyelned a zsebtolvajokkal. A tartalmát úgy állították össze, hogy vezessen végig a városon, de gondoskodjon is rólad.

Nagyon tetszik ez az ötlet, mert Amszterdamban elképesztően sok a turista, lassan legalább annyi, mint Párizsban. A legrosszabb hónapokban is havi egymillió turista látogatja meg a holland várost, a nyárról ne is beszéljünk.

A KLM care tag szeptemberben még áll az érdeklődő utasok rendelkezésére, aki a kék légitársasággal utazik, az online igényelheti. Az eszköz ingyenes, de korlátozott számban áll rendelkezésre. Remélem, hogy hamarosan egész éven át elérhető lesz. 500_03-map-2.jpg

Vége az Airberlinnek - az európai járatok még közlekednek

Leáll a tengerentúli hálózat és elkezdődik a feldarabolás

Mindig szomorú hír egy légitársaság végéről, vagy végjátékáról írni, öt és fél éve megtapasztaltam ezt a Malévval, most egy újabb OneWorld-tag légitársaságtól búcsúzhatunk. Mától lényegében leáll az Air Berlin hosszú távú hálózata, hiszen a csődben lévő légitársaságtól a lízingcég visszavette az Airbus A330-as repülőket, amelyekkel ezeket a járatokat teljesítettéké. Itt ezen a képen lehet látni, amint tartanak az ír AerCap lízingcég bázisára. Ahogy anno a Malév 737-esei. Így festett délután a dolog, az Airportal.hu csípte el a helyzetet.

airberlin-feketesereg.jpg

Az AirBerlin közlése szerint az európai hálózat egyelőre működik, de lesznek járattörlések, október közepétől például Hamburg-München és Köln/Bonn-München. Az osztrák Niki hálózata a törlésekben nem érintett.  

Ha már a Malév-párhuzamnál járunk, most lehet látni azt is, hogyan lehet kulturáltan megszüntetni egy légitársaságot. Az augusztus közepei csődbejelentés óta már lehetett tudni, hogy ez lesz a vége, de most azért megtudtunk pár részletet is.

Franz Kebekus csődbiztos szerint a legfontosabb most a stabil működés fenntartása a következő hetekben. Nyilván az európai hálózat működésének a fenntartására gondolt, s nem is sok ideig, pusztán addig, amíg a Lufthansa és az Easyjet átveszi a kapacitásokat.

Thomas Winkelmann, az Air Berlin vezetője közölte: a csődhelyzet augusztus 15-i bejelentése előtt csak néhány órán múlt, hogy nem állt le a légitársaság.

De valahogy csak sikerült megoldani, hogy ne úgy legyen vége a dolognak, hogy az utasok reggel kimennek a repülőtérre és ott szembesülnek vele, hogy repülőjegyük nem más, mint egy sajtpapír.

Ettől persze, még lehet, hogy ez lesz a vége, mert ma a következő a helyzet: akik a csőd után vettek jegyet, azoknak visszatérítik a pénzt, akik a csőd előtt, azoknak egyelőre nem.

Ha AirBerlin jegyed van a tengerentúlra, és még nem utaztál (már nem is fogsz) két utad lehet.

1.: Ha kártyával vetted a jegyet közvetlenül a légitársaság oldalán.

A bankodnál chargeback eljárás keretében vissza tudod igényelni a pénzt, ehhez nem kell más, mint a fenti linken található légitársasági tájékoztatás arról, hogy leállítják a hosszú távú járatokat.

2.: Ha utazási irodánál vásároltál, kártyával vagy készpénzben.

Ha kártyával fizettél, megpróbálkozhatsz a chargeback panasszal. Nem biztos, hogy kedvezően bírálja el a bank, de egy próbát megér. Ha készpénzzel fizettél, kénytelen leszel megvárni a felszámolási eljárást, ahol kiderül majd, hogy egy német felszámolásban nagyobb mértékben kártalanítják-e az utasokat, mint anno a Malév csődjekor a magyar jogi környezetben.

De jobb, ha lelkiekben felkészülsz arra, hogy ihatod a hideg vizet a pénzedre. Sajnos. 

3.: Európán belüli jegyed van

Jó eséllyel át fognak foglalni annak a légitársaságnak a járatára, amelyik átveszi a hálózatot. Ha október 15-ig szól a jegyed, akkor utazd le és tedd el a beszállókártyád. Történelmi mementó lesz ugyanis. 

airberlin_1.jpg

Amit a Ryanair törlésekről tudni érdemes

Mi a teendőd? - Mi miért történik?

ryanair-cancelled-flights-compensation-854973.jpgNaponta negyven-ötven járatot töröl az elkövetkezendő időszakban a Ryanair, ráadásul úgy, hogy nem hozzák jó előre nyilvánosságra - vagy ők maguk sem tudják - pontosan mely járatokat törlik, talán, ha egy hétre előre lehet tudni, milyen járatok maradnak ki. Ma például szeptember 25.-ig október végéig látunk előre a post megírásának időpontjában.  

UPDATE: a fenti listában megtalálod a teljes, törölni tervezett járatok listáját egészen október végéig.

Bár az írek azt ígérték, naponta legfeljebb 50 járatot törölnek, a hivatalos lista szerint az akció első napján, múlt pénteken 80, vasárnap 82 járat nem indult el, hétfőre 56 járat lemondását tervezték. Az ötven járat egyébként 9450 embert jelent naponta, ami egy 400 gépes flottával rendelkező cégnél nem mondható soknak. Eltekintve persze attól az alapvetéstől, hogy az utasok szempontjából egy járat törlése is sok. Hiszen az ember szállást, autóbérlést, éttermi foglalást, szabadidős programot - koncertjegy, színházjegy, stb.) foglal a repülőjegy mellé. Ha nem tud elutazni, akkor ennek egy része, vagy rosszabb esetben az egésze, kuka. Kidobott pénz. Kár. És ez az, amit ma már egyre több légitársaság nem hajlandó tudomásul venni, ebben élen járnak a fapadok, úgy tesznek, mintha az utazás csak a repülésből állna, s azért vennék egy jegyet mondjuk Londonba, hogy megtapasztaljam, milyen 850 kilométer per órás sebességgel süvíteni tízezer méter magasan egy felfújt vascsőben. (A repülés szerelmesei közé tartozom, de mégis kénytelen vagyok sarkítani, elnézést.)

Mi a teendőd?

1.: Ha rugalmas vagy, a Ryanair ingyen átfoglal egy másik járatra. Ezt a neten megadnak is el tudod intézni. 

2.: A FlightRefund, magyar tulajdonú, utazási kártérítésekre szakosodott oldal szerint, amennyiben legkésőbb az utazást megelőző 14 nappal nem tájékoztattak a törlésről, akkor - az indulási és érkezési pont közötti távolságtól függően - 250, 400 vagy 600€ kártérítés jár az utasnak! Ha a vállalat belső működését befolyásoló tényező miatt törölték a járatokat, az nem esik bele az EK 2004/261-es rendelet VisMaior helyzeteibe. A Flight Refund egyébként elintézi Neked az egész procedúrát némi sikerdíjért, ha regisztrálsz ezen a linken.

3.: Vissza is kérheted a jegyed árát a Ryanair oldalán keresztül. 

Egy kis háttér

Európában a szeptember még turisztikai főszezon, lényegesen kisebb terheléssel, mint június-július-augusztus során. A légijáratok üzemeltetésére szigorú szabályok vonatkoznak, a tekintetben is, hogy hogyan kell szabadságot és pihenőidőt biztosítani a személyzetnek. Beleértve a pilótákat és az utaskísérőket is. Ha nincs legálisan bevethető pilcsi, vagy utaskísérő, akkor sajnálatos módon nincs járat sem.

Egy légitársaságnak annyi pilótát kell alkalmaznia, hogy a szabadságokat és a pihenőidőt is biztonsággal, a szabályok betartása mellett ki tudja adni. Egy diszkont légitársaság, no pláne egy olyan, amelynek a téli és a nyári forgalma között akkora szakadék van, hogy télire gépek tucatjait egyszerűen leállítanak, pont tud ezzel a költséggel játszani. Értsd: olcsóbb pár tucat járatot törölni szükség esetén, mintsem X magas fizetésű pilótával többet alkalmazni, fizetni azoknak a képzését, stb. A személyzet-hiány ráadásul késéseket okoz, s ha három órán túl késik egy járat, az komoly anyagi terhet okoz a légitársaságnak (250, 400, 600 EUR kártérítés utasonként, távolságtól függően, ha az utas leveri a légitársaságon) ezért jobban megéri törölni. Meg aztán a késési statisztika is szebb. 

Nyilván azokon a bázisokon jelent ez intenzív problémát, ahol extrémen kiugrik a nyári forgalom. London, Barcelona, Madrid. Budapesten is a londoni és bcn-i járatokat töröltek eddig. Itt, ahol három gépes flotta pörög télen nyáron - a többi járatot más bázisokról üzemelő gépekkel teljesítik - ez a kérdés nem olyan intenzív, így vélhetően kevés budapesti járatot törölnek majd. 

Teljesen jól látható ebből az intézkedéscsomagból, hogy az alacsony költségek melletti üzem sokkal fontosabb, mint az utas. Sőt, ebben a mátrixban az utas elégedettsége az utolsó.

A késések leszorítása hangzatos cél, de ha egy utastól megkérdezzük, hogy a késés és a törlés közül melyiket választaná, nyilván mindenki a késést választaná, már csak amiatt is, amit fentebb írtam: hotelt, autót, jegyeket veszünk a jegyhez. Ezek java része vissza nem téríthető, ha az utazó nem jelenik meg időben, tehát komoly terhet jelent, ha akárcsak egy nappal arrébb kell tenni az indulást. (Nemrég egy olyan autókölcsönzőnél kölcsönöztem, amely már két órás késés után is egy csomó pénzt megpróbál ráverni az ügyfelére - erről majd egy későbbi posztban írok.)

Természetesen erről tehetnek az utasok is. Mert akármennyire idegesítő egy ilyen helyzet, kevés olyan utas van, aki, miután fogadkozik, hogy ezekkel sem utazom többet, legközelebb nem veszi meg újra a húsz vagy harminc eurós jegyet. Nagyon rövid az emlékezet, és amikor az utasok legközelebb döntési helyzetbe kerülnek, 10-ből kilencen mindig az olcsóbb jegyet fogják megvenni. Emiatt pedig egyik diszkont légitársaságnak sincs oka az ügyfelek haragjától tartani, mert ha elég olcsó tud lenni az adott cég, nincs mitől tartania.

Ma már a drágább, hagyományos légitársaságok szolgáltatásai - tisztelet a kivételnek - leromlottak annyira, hogy nincs igazán különbség. Természetesen, a Lufthansa, vagy épp a British Airways sosem fog spórolni a pilótán, mert neki egy ráhordó járat törlése vagy késése sokkal nagyobb veszteséget jelent, de hogy a példánál maradjak: szerény véleményem szerint Európa legrégebbi fapados cége pont a British Airways. Egy későbbi posztban azt is leírom, miért.

Annál érdekesebb, miért csak pár napra előre tudják a járattörléseket közölni? A kézenfekvő válasz: hogy nem döntik el hamarabb. Nem tudják eldönteni hamarabb. A légitársaságnak elemi érdeke volna két héttel a járatot megelőzően, vagy még hamarabb értesíteni az utast, hiszen akkor mentesülne a kártérítési felelősség alól. Az, hogy ezt nem teszik, az arról tanúskodik, hogy nem tudják.

A szuperintelligens szoftverek korában ez elég érdekes, de kíváncsi lennék arra, milyen belső folyamatai vannak a légitársaságnak ezekre az esetekre. Nyilván az árképzést űrtechnológiás szoftverekkel támogatják, de könnyen lehet, hogy az egyéb üzemeltetési feladatokat hasonlóan low cost módzserekkel végzik, mint amilyen a szolgáltatás. Ez esetben pedig máris megvan a fejlesztés lehetséges iránya. 

oleary_fejvakaros.jpg

Budapesten a Lufthansa legmodernebb szélestörzsűje - fedélzeti videó

Pontosan ma egy hete annak, hogy a repülős szakma, az utazási irodák, a sajtó és a nagyközönség fantasztikus dolgot láthatott Budapesten. A 13-as jobb pályára, amely elsőként épült meg Ferihegyen, leszállt a Lufthansa legmodernebb szélestörzsű gépe, az Airbus A350-900XWB. Amely ugye azért XWB, mert extra wide body. Az első Lufthansa-gép átadásáról itt írtam, itt a legfontosabb dolgokat elolvashatod erről a csodálatos repülőről.  Egy fontos dolog: ha a 293 fős gép tele van, akkor az egy koponyára jutó üzemanyag fogyasztás kevesebb, mint három liter száz kilométerenként. Vagyis, egy München-Delhi vonalon cirka 165 liter kerozin jut egy utasra. Ez három teletanknak felel meg a Mondeómban, amelyben ugye négyen is elvagyunk kényelmesen, viszont hetekig tartana az út, nem tíz óráig.

Visszatérve az A350-es Budapesti látogatására, az ötvenedik évfordulót méltó módon ünnepelte a nagy múltú, és története során mindvégig rendkívül magas szakmai színvonalon ünneplő légitársaság. Ötven évvel ezelőtt nemcsak Budapest, hanem Belgrád, Zágráb és Bukarest is bekapcsolódott a német társaság európai hálózatába, ennek megfelelően szerb, horvát és román vendégek is voltak. De mégis, a budapesti betonra tették le ezt a gyönyörű vasat, és pest mellett csináltak vele egy bal iskolakört, a tisztelet jegyében. 

Ez volt a legkomolyabb élmény a rövid, egy óra tíz perces út során, hiszen tiszta időben közelítettük meg Budapestet, a város felől, gyönyörűen látszott a Margitsziget, a Vasúttörténeti Park, a Budapest Sportaréna és minden más igazodási pont. Aztán szépen leereszkedtünk a pálya fölé, igen alacsony, mintegy száz lábas magasságba, áthúztunk felette, majd, még mielőtt elértük volna a kettes terminál vonalét, erős emelkedéssel elkezdtük a bal fordulót. Hamarosan egy képgalériát is mutatok az eseményről. Itt lehetett érezni, mit tudnak művelni egy nagy géppel is a rendkívül erős hajtóművek, az ember úgy érezhette magát, mint egy Forma-1-es kocsiban. A fordulót követően újabb fordulóval süllyedtünk rá az egyes pályára, amelyen gyönyörűen, intenzívet fékezve landoltunk, hogy aztán begurulhassunk a történelmi 1-es terminál elé. Ott vízsugár, meg ilyesmi, szivárvánnyal, ahogy az szokás. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy talán sosem tankolnak olyan kevés kerozint ebbe a gépbe, mint amennyit erre a járatra beletettek: elvégre 10-13 órás utakat repül le a gép, nem másfél órásakat.

Nem volt curry szag a repülőn? Kérdezte az egyik pilóta barátom viccesen, utalva arra, hogy a gép, amely a Lufthansa harmadik Airbus A350-ese, a D-AIXC lajstromjellel, eddig lényegében csak Delhi, illetve Mumbai, valamint München között repült. Ami persze nem csoda, hiszen a két indiai város mellett még Bostont repülik A350-essel, pontosabban, tegnapelőtt indult el először A350-es a negyedik célállomásra, Hong Kongba is. 

Miközben a videót nézitek, érdemes megemlékezni arról is, hogy egy komoly és elkötelezett szakemberekből álló csapat - amilyen a Lufthansa magyarországi képviselete - rendkívüli erőfeszítése, jó diplomáciai érzéke és sok-sok extra munkája kellett ahhoz, hogy ez az esemény pont Magyarországon jöjjön létre. A 200 millió dollárba kerülő repülőgépekkel viszonylag ritkán szoktak ilyen kirándulásokat végrehajtani ugyanis, hiszen onnantól, hogy a gép beáll a menetrend szerinti forgalomba az interkontinentális útvonalakon, ilyen kitérőkre nincs nagyon idő. Véletlenül tudom egyébként, hogy több, mint egy éves munkát jelent az A350-es Budapestre hozása, amelyben benne volt a Lufthansa magyar csapata, a frankfurti központ sok-sok munkatársa, de még a bécsi iroda támogatása is. Nem is beszélve a műszaki hátteret nyújtó Lufthansa Technik munkájáról. Megérte. 

Hová lesz a legolcsóbb utazni jövő tavasszal? Berlinbe!

A Wizz Air máris az Air Berlin kiesésére játszik

sxf-808-jpg.jpg

UPDATE: A Wizz Air ma közölte, hogy a tegnapi járatbejelentés után akkora volt az érdeklődés, hogy már december 18.-án elindul a járat. 
Jövő március 13.-tól naponta repül Berlin Schönefeldre (SXF) a Wizz Air. Az egyik nap reggel fél hétkor indulnak Budapestről és fél kilenckor száll fel a gép Berlinből, míg a másik nap 15.20-kor indul Budapestről és fél hatkor száll fel Schönefeldről. Az árak pedig elképesztő durvák: háromezer forint a legolcsóbb jegy egy irányba, Wizz Discount Club tagsággal pedig 2200. ULTRA. 
w6sxf.jpg

Mindez azt jelenti, hogy a Wizz Air már az Air Berlin végével számol, amely nemrég jelentett csődöt és jelen pillanatban naponta három járatot üzemeltet Budapest és Berlin Tegel (TXL) között. Nyilván, ha a Kőér utcában azzal számolnának, hogy az Air Berlin ezzel a frekvenciával tovább jár a két város között, eszükbe sem jutott volna ez a járatindítás. Mondjuk, nem kell jóstehetség ahhoz, hogy a légitársaság teljes leállásával számoljanak. Ahhoz viszont igen, hogy az Air Berlin gépeit átvevő légitársaságok sem fognak fantáziát látni ebben az útvonalban. 

Amely elég hányatott útvonal, anno a Malév repülte naponta kétszer, reggel és este. A csőd után a Lufthansa betett az útvonalra egy  737-est, majd egy még kisebb gépet, egy CRJ900-ast, de egy éven belül le is állította a direkt járatot, nem jött be nekik. 

Schönefeld ezzel ellentétben jól muzsikál: az Easyjetnek az egyik legrégebbi útvonala, már több, mint tíz éve repülnek Berlin és Budapest között, de tavaly ősztől a Ryanair is megjelent ezen az útvonalon, szintén 3000 forintos alaptarifával. Nem nehéz tehát kitalálni, hogy a Wizz Air további árversenyt hoz, az pedig kérdés: hogy az AirBerlin kapacitásának kiesését ellensúlyozza-e a Wizz napi járata, vagy épp ellenkezőleg: a kereslet/kínálat egyensúlya a kereslet felé tolódik el, vagy sem. 
Ha inkább a kereslet lesz túlsúlyban, az árak mindhárom légitársaságnál nőni fognak. Ha nem, akkor inkább csökkenni fognak ezen a rendkívül rövid útvonalon.

Szerintem Berlin olyan lesz jövő tavasztól, mint ma Milánó: a Wizz és a Ryanair közül valamelyiken üzembiztosan találsz majd jegyet tízezer forint alatt, lényegében bármilyen időpontra. 

A kérdés sokkal inkább az, hogy az Easyjet meddig kíván részt venni az árversenyben. Mert az nem kérdés, hogy vagy lemegy az ultrák árszintjére, vagy eldobja ezt az útvonalat. B verzió, hogy az üzleti forgalom teljes egészében átszokik a kicsit drágább, de a hagyományos légitársaságokra a leginkább hasonlító Easyjetre, és ezen az útvonalon ők lesznek a prémium szolgáltatók. A magam részéről ennek kis esélyét látom, sokkal reálisabb lépés részükről az, hogy folyamatos árverseny helyett elteszik a gépüket egy magasabb profittal kecsegtető útvonalra. 

Ha tetszett ez a post, kattints ide és lájkold az Egek Ura Blog Facebook-oldalát!

2011-easyjet.jpg

Dögös KLM akció Ázsiába és Közép-Amerikába!

Szingapúr 150 ezer alatt, Hong Kong 140 ezer, Bangkok 142 ezer és még sorolhatnánk. Szeptember 21.-ig kell foglalnod és minimum hat éjszakát, vagy egy szombatot kint kell töltened. Maximum 3 hónap, az utazást jövő június végéig kell befejezned és nincs utazásból kizárt időszak. Változtatás 150 euró + árkülönbözet, a jegy törlése esetén nincs visszatérítés. 

ke_pernyo_foto_2017-09-03_20_00_17.png

Felfüggesztette törzsutasprogramját az Air Berlin

airberlin_topbonus.jpgÚjabb olyan dolog történt, amely előrevetíti, mi lesz az AirBerlin történet vége.

Most olyat léptek, amit egyetlen, tervekkel még bíró légitársaság nem tesz: felfüggesztették a törzsutasprogramjukat, amely ugye a leghűségesebb, javarészt üzleti okból repülő ügyfeleiket tömöríti.

Magyarországon elég sok AirBerlin TopBonus-tag van, már csak azért is, mert annak idején a MAlév csődjét követően megfeleltették az ezüst- arany - és platina kártyákat. 

A döntés persze érthető, hiszen a légitársaság csődben van, a törzsutasprogram pedig - több más légitársaság hasonló programjához hasonlóan - ki van szervezve egy a légicégen kívül álló vállalkozásba. Vagyis, minden pontgyűjtés és pontfelhasználás pénzforgalmat generál a törzsutasprogramot üzemeltető cég és a légitársaság között. Igen ám, de ugye a csődvédelem alatt csak a működéshez feltétlenül szükséges számlákat lehet kifizetni, s a törzsutas-tranzakciók nem számítanak ebbe a körbe. 

Ha Topbonus-tag vagy: 

- A továbbiakban nem gyűjthetők pontok az AirBerlin és más OneWorld légitársaságok járatain. 

- A meglévő pontjaidat már nem használhatod fel

- Ha ezüst, arany, vagy platina kártyás ügyfél vagy, az AirBerlin és a OneWorld hálózatában igénybe veheted az ezzel járó kedvezményeket (priority boarding, fast track, stb.) Mivel a lounge-használat pénzes elszámolásban működik, ez nagy kérdés, de nem olvastam a neten, hogy ne engedték volna be a OneWorld várókba az AirBerlin törzsutasokat. 

Mit tehetsz?

Megpróbálhatod megfeleltetni a kártyádat más légitársaságoknál: más OneWorld társaságoknál, vagy akár a Lufthansánál, netán az AirFrance/KLM-nél. Nyilván annál a társaságnál érdemes, amivel sokat fog repülni, ha már nem lesz AirBerlin. Ez jelen esetben jó eséllyel a Lufthansa lesz, de Te tudod. A jelenlegi arany-vagy platinakártyád másolatát beküldöd az adott törzsutasprogram központjába egy kísérőlevéllel, miszerint ennyit és ennyit repültél eddig az AirBerlinnel, de változtatni vagy kénytelen az utazási szokásaidon. Akár az elmúlt időszak aktivitását is kinyomtathatod és beküldheted nekik. Ez még nem garancia arra, hogy adnak egy arany- vagy ezüst kártyát, de megpróbálni érdemes. 

Happy Fifty, Lufthansa!

Ma ötven éve, hogy Magyarországra repül a Lufthansa!

Azért ez komoly, még a légiközlekedés nemzetközi mércéi szerint is. Ma ötven éve, hogy a Lufthansa elkezdett menetrend szerint repülni a szocialista Magyarország és Nyugat-Németország között. lh_fhegy.jpg

1967. augusztus 26-án landolt a Lufthansa LH194/195 számú, Frankfurtból érkező közvetlen járata Budapesten. A „Kiel” névre keresztelt Boeing 727-30-as München érintésével érkezett a magyar fővárosba, majd innen repült tovább Belgrádba. Alig egy évvel később már egy második járatot is indított Budapestre a német légitársaság, amely a Düsseldorf – München – Budapest – Belgrád útvonalon közlekedett.

Két évvel később márirodát nyitott a légitársaság Budapesten, az akkori Felszabadulás tér 1. szám alatt. 1971-től a budapesti járatok Belgrád érintése nélkül közlekedtek a német városok és Budapest között. A 80-as évek végén Stuttgart, majd Berlin, később pedig Hamburg és Köln is felkerült a Budapestről közvetlen Lufthansa járattal elérhető városok listájára. A légitársaság 1990-ben átköltözött a ferihegyi 2-es terminálra.

 A Lufthansa nevéhez számos komoly hazai esemény és érdem fűződik. Itt járt például anno a Boeing 747 Jumbo, azt követően, 2011-ben pedig az Airbus A380 szuperjumbó óriásgépet is elhozták a magyar közönségnek. Erről annak idején készítettünk is egy videót, még az egykor volt Népszabadság munkatársaként. 

Informatikai fejlesztésekkel foglalkozó vállalatuk több száz embernek ad munkát, nemkülönben a Lufthansa Technik, amely ferihegyi bázisán számos légitársaság nagyjavításait és napi karbantartási teendőit végzi el a legmagasabb technológiai színvonalon. Annyi melójuk van, hogy még egy felfújható hangárt is oda kellett tenniük a műszaki előtérre.

Ebből az alkalomból kedveskedek nektek egy hivatalos Lufthansa promókóddal, amelyet innen tölthettek le. Ha október 20-ig foglaltok és február elsejéig befejezitek az utazást, minden Magyarországról, tehát Budapestről vagy Debrecenből induló járatra 10.000 forint kedvezményt kaptok. Ha pedig tetszett ez a post, lájkold az Egek Ura Blog facebook-oldalát itt!. Köszi. 

A Lufthansa Boeing 747-es repülőgépének első látogatása Ferihegyen. (Fotó: Lufthansa)az_elso_boeing_747_budapesten_1995_06_05.jpg

 

Budapest - Santander a Ryanairtől

2018 áprilisától indul a járat, jegyek szeptembertől foglalhatók

2018 tavaszától Santanderbe indít közvetlen járatot a Ryanair, hetente kétszer. Hogy pontosan mikor, mely napokon és mennyiért, azt egyelőre nem közölték, de pár nap múlva már foglalhatók lesznek a jegyek az ír fapados jövő nyári menetrendjére, így akkor kiderül. Annyi biztos, hogy augusztus 28-.ig levadászható néhány 3098 forintos jegy. 

Santander önmagában jó kis hely, nagyon komoly hajós központ, van egy hosszú és látványos promenade-ja a tengerparton és hát az egész észak-spanyol térség kiválóan bejárható innen, például még San Sebastian is, amely az egyik legszebb turistahely errefelé, cserébe a városban aranyáron mérik a szállásokat - tehát nem érdemes ott lakni.

Santanderből Bilbao, de még észak-Portugália is elérhető és gasztro szempontból sem utolsó a környék. Részletek a járatról, ha a Ryanair is felfedi a titkot.  santander.jpg

Kuba - Miami kirándulás 150 ezerért, Finnair A350-essel!

Fantasztikus ár Havannába, ha sietsz, elcsíped! (A350 és A380 gépeken)

kuba2.jpgBelefutottam egy hatalmas repülőjegybe, amivel egy fantasztikus kubai-amerikai utat nyomunk január első két hetében, amikor itthon a fű sem nő. Nem részletezem hogyan, mert nem is ez a lényeg, most elmondom, mi a kör lényege.

Január elsején indulok reggel 11.15-kor Bécsből Helsinkibe, ahol kétórás várakozást követően beülök a Finnair vadonatúj Airbus A350-900XWB szuperkényelmes repülőjébe. Itt olvashatsz egy posztot arról, amikor átvették, itt pedig megnézhetsz egy klassz kis videót. 16 óra alatt, ottani idő szerint este fél tízre érek Havannába, parádés menetrend.  (A nagyrészt komopzit-építésű és extra környezetbarát repülőnek a Finnair volt az első európai üzemeltetője, ma már használja a Lufthansa is, ennek egy példánya éppen szeptember nyolcadikán tesz látogatást Budapesten is. Abból az alkalomból, hogy augusztus 26.-án lesz éppen ötven éve, hogy a Lufi repül Németország és Magyarország között. )

Január 13.-án Miamiból egy londoni átszállással 12 óra alatt Budapestre érkezem, a British Airways járatán. Ez így összesen,

attól függően, hogy hazafelé mely járatokra teszed le a voksot, 145.000 és 150.000 forint között van.

Ha Miamiból 17.15-kor indulsz, akkor Airbus A380 szuperjumbóval jöhetsz haza és másnap délben már itthon is vagy, méghozzá BUDAPESTEN. (Nem Bécsben.)

Tehát: ha álmodoztál valaha Kubai útról, de a 200, de még inkább 220 alá soha be nem köszönő repjegyárak tartottak vissza, ez kivételes lehetőség, ráadásul extramodern és extra kényelmes repülőgépeken. 

Egy csomó más dátumra is elérhető ez az ár, csak éppen, ki tudja meddig. Ha érdekel, írj nekem az Egek Ura Blog facebook oldalán, - köszi, ha lájkolod - elirányítalak egy olyan utazási irodához, amelyik ki is tudja állítani a jegyet. Vagy keresd az Atlantic Fly jegyirodában Andreát.

New York-i visszaindulással még olcsóbb, cikra 135-140 ezer. Működik Atlantából, Fort Lauderdale-ből, vagy Houston-ból is, nagyon baráti áron. 

Mivel fogsz közlekedni Havanna és az USA között? 30-40 ezer forintért elcsíphetsz járatokat Miamiba, Fort Lauderdale-be, Atlantába vagy épp New Yorkba.

Az USA és Kuba között érvényben vannak utazási korlátozások, amelyekről itt és itt tájékozódhatsz. De Kubából Amerikába magyar állampolgárok problémamentesen utazhatnak. De ha ezek nem nyugtatnak meg, akkor alkalmazd a teljesen bevett és teljesen legális kiskaput: vegyél átszállásos repjegyet Kuba és az USA között, mondjuk olyat, amelynél Mexikóban, vagy valamelyik Karibi országban kell átszállnod. 

Kalandra fel!

Ha tetszett ez a poszt, lájkolj az Egek Ura Blog Facebook-oldalán.

- Ne feledd: ha más okos repjegyre lenne szükséged, nem vergődsz zöld ágra az utazási irodáddal, vagy éppen nem vagy elég bátor a netes jegyvásárláshoz, keress engem és egy szerény tiszteletdíjért megkeressük a Neked megfelelő jegyet. 
- Ha business útra mész, akkor is érdemes hozzám fordulnod, mert elég up to date ismeretekkel rendelkezem a különböző légitársaságok business osztályairól és ha már sokat fizetsz a jegyért, segítek kihozni ebből a legtöbbet. Hogy a legjobb körülmények között a legjobb menetrenddel repülhess. 

- Ha a törzsutas pontjaid felhasználásával akadnak problémáid, akkor is fordulhatsz hozzám. 

kuba-havanna-varadero-utazas-nyaralas-korutazas-oldtimer-header.jpg

Air Berlin csőd: puha lesz a hattyúdal

 

airberlin.jpgEgy nappal a csőd bejelentése után korai lenne mély elemzést írni a helyzetről, mindenesetre, mivel az Air Berlin igen erősen jelen van a magyar piacon is, ráadásul igen jó árakkal operál - igaz jó árainak egy részét már amúgy is a labilis pénzügyi helyzete hívta életre: vergődő légitársaságok sokszor és sokat akcióznak, mert nekik bármi áron kell a pénz, még úgy is, ha nyereség nélkül, vagy minimális nyereséggel árusítják ki a jegyeket. Napi három járat Berlin-Tegel repülőterére, valamint egészen komoly nyaraló útvonal hálózat Bécsből, a FlyNiki színeiben, az komoly piaci részt jelent. Nézzük tehát a legfontosabb tudnivalókat. 

1.: Az Air Berlin repül

Akinek jegye van a következő egy-két hónapra, az nyugodjon meg, a légitársaság el fogja vinni és vissza fogja hozni. A csődvédelem - egyszerűbb szóval csőd - nem a cég Malév-féle összeomlását jelenti, hanem azt, hogy a cég működik, csak éppen visszafogottan fizeti ki a lejárt tartozásait és az egyéb számláinak rendezése során is azok élveznek előnyt, amelyek a napi működéshez feltétlenül szükségesek. 

Van teendőd? NINCS. 

2.: Foglalnál? Tedd, de vedd figyelembe: mire utazol, minden megváltozhat. Miután a német állam adott 150 millió euró kölcsönt a cégnek, hogy támogassa az átszervezését - valójában feltételezem azért, hogy ne másnap kelljen leállítani a járatok egy részét - magára is húzta a csődöt annyiban, hogy ezek után biztosan nem hagyja, hogy az Air Berlin úgy fejezze be működését, hogy utasok ezreit hagyja sorsukra a repülőtéren, valamint több tízezer utasnál hagyjon kifizetett, de soha le nem utazott repülőjegyet. Ezt nehéz kivitelezni, de kellően szofisztikált hozzáállással nem lehetetlen. 

FONTOS: AirBerlin jegyet addig is csak es kizárólag bankkártyával és csakis a légitársaság honlapján közvetlenül vegyél. Ha ugyanis leállnak és nem tesznek át más járatokra, ebben az egy esetben garantált, hogy visszakapod a pénzed. A készpénzes fizetés esetében tuti bukovári, és hasonlóan kétséges helyzet, ha utazási irodában kártyával fizetsz!

3.: Lehetőségek. (Elmélet)

Abban az egyelőre csak elméleti esetben, ha az Air Berlin valóban nem talál befektetőt és működését befejezni kényszerül, akkor azt egy jó előre meghatározott napon teheti, rendezett módon. Ez azt jelenti, hogy meghatározzák a jegyértékesítés befejezésének és a leállásnak a dátumát, ezzel egyidőben pedig nyilvánosságra hozzák, hogy a gépeket, az útvonalakat mely légitársaságok veszik át. Egy rendezett csőd keretében a meglévő foglalásokat átírják más légitársaságokhoz, a leállás napját követően pedig szétdarabolják a légitársaságot, végül az el nem vitt, veszteséges maradékra a felszámolás vár. 


Az is egy elméleti lehetőség, hogy jön egy új befektető, sok sok milliárd euróval, és egy rendezett csőd mellett újraindítja az Air Berlint zöldmezős beruházásként. Ez azt jelenti, hogy az útvonalhálózat jó részeit a leállást követő reggel egy zöldmezős cégben újraindítja. (Ez történhetett volna anno a Malévvel is, ha a kormányt kicsit is érdekelte volna a dolog, de a szakemberek akkor inkább - különböző motivációik lehettek - inkább a fapados forradalom mellett tették le a voksukat. A forgalmi adatok őket igazolják.) Ehhez kell a piac és a hitelezők beleegyezése is, de Németországban ez nem lehetetlen. Kérdés, ki lehet ez a pénzes befektető? Lehet például a Ryanair, vagy akár a Wizzair is, ha szerez rá pénzt. Még a British Airways-t és az Iberia-t birtokló IAG csoport lehet elméletileg lehetséges, ám ők aligha vesznek a hátukra még egy púpot a saját problémáik mellé. 

Az, hogy a csődöt követően a Lufthansa máris kommunikálta, hogy már tárgyalnak arról, hogy az Airberlin-csoport egy részét felvásárolják és vizsgálják a lehetőségét az emberek továbbfoglalkoztatásának, illetve a létszám bővítésének is, inkább azt a sejtést erősíti, hogy a Lufthansa szerepvállalásával kulturált keretek között elengedik az AirBerlin kezét.

4.: Mindez Magyarországon?

NEm sokat fogunk érezni belőle. Ha a három Tegel - Budapest járat közül egy is nyereséges volt, akkor az új tulaj üzemeltetni fogja. Maximum Eurowings járatszám alatt mennek majd az AirBerlin gépek, amelyeket a következő nagyjavítás közben át is festenek. Annyi fog feltűnni az egészből, hogy nem kapsz csokit a gép fedélzetén, ami eddig az AirBerlin és a FlyNiki igen jó tulajdonsága volt. Ha a három pesti járat közül egy sem volt nyereséges, akkor még mindig marad légihíd Berlin és Budapest között, hiszen a Schönefeldre repül az Easyjet és a Ryanair is. Legfeljebb a Wizz bepróbálkozik heti három vagy öt Tegel járattal - de ennek nincs túl nagy esélye, a Tegelen ugyanis nem fog változni a túlterheltség az AB átalakítása nyomán. 

A földi kiszolgálásban lesz egy kis pityputty, de ebből sem fogsz sokat érezni. Az Air Berlint Magyarországon az állami MGH szolgálja ki, méghozzá elég jó áron. Az MGH-t még a jelenlegi menedzsment is Malévnek hívja, és jól látszik a cég pénzügyi adataiból, hogy arra a sorsra van ítélve, mint a Malév. Sajnos. 2,8 milliárdos adósságállomány, évi félmilliárd forint veszteség, súlyos pénzügyi problémák. Ha az Air Berlin kiesik, évi 250 millió forint esik ki a cégtől, ez nagyon sok pénz. Annyi, hogy a cég minden fejlesztési álmait elfelejtheti, úgyis,mint fizetésemelés, új ruhák beszerzése, fejlesztések. 

 Ha tetszett ez a post, gyere és lájkold az Egek Ura Blogot a Facebookon is.

Étterem, ahogy Te szereted - a KLM World Business Class

Ha tapasztaltad már valaha, milyen a KLM World Business Class - azaz biznisz osztály a kék repülők hosszú távú járatain - akkor most képzeld el mindezt hatványozott kényelemmel. A holland királyi légitársaság alaposan megújítja a fedélzeti ellátást a bizniszen, ami annyit tesz, hogy pontosan úgy szolgálnak ki, ahogy Te szeretnéd. Hogy legyünk kicsit konkrétabbak: nem akkor fogyasztod a pazar fogásokat, amikor a szervíz elér Téged is, hanem akkor, amikor Te szeretnéd. A szolgáltatást július elsején vezeztte be a KLM Johannesburg felé, október 29.-től pedig az egyik legnépszerűbb úticéljuk, Bangkok felé is bevezetik. Aztán szép lassan minden célállomás felé. Ha szeretnél látni egy frappáns kis videót az újításról, aztán olvass tovább.

A KLM World Business Class mindig is a legjobbak egyike volt a világon. Lassan négy éve, hogy teljesen újratervezték a kabin belsejét, full vizszintessé alakítható, formatervezett székekkel a főszerepben. Hogy ez milyen, arról anno írtam itt, illetve Csárdás Peti barátom beszámolóját elolvashatjátok itt. Ezek mentén most nem megyek bele a kályhától való alapos ismertetésbe, de aki business-en repülne a KLM-mel, annak ajánlom. Egyértelműen.

Ennek a blognak köszönhetően egyébként eléggé naprakész vagyok abból, melyik légitársaság mit kínál több ezer euróért a prémium osztályokon. Ezért, ha ilyen utat tervezel és a legjobbat akarod magadnak, fordulj hozzám bizalommal a blog facebook-oldalán keresztül, szerény tanácsadói díjért megkeresem az igényeidnek legjobban megfelelő járatot - legyen szó business vagy turista útról, vagy osztályról. 

Visszatérve az újratervezett business szolgáltatásra, azt gondolom, nem kell ecsetelni, hogy önmagában kincset ér, hogy akkor hozzák Neked az ételeket, amikor Te szeretnéd. Ha fáradtan szállsz fel a repülőre és előbb aludnál egy kicsit? Nem probléma. Már az induláskor jetlegtől szenvedsz, mert egy hosszú út közepén vagy és a biológiai órádnak az a jó, ha végigalszod az utat és csak leszállás előtt szeretnél enni? Nem gond? Sőt, egyáltalán, semmi nem gond, úgy hoznak enni, ahogy Te szeretnéd. Akkor, amikor Neked a legjobb. 

Kapsz három full fogást, aztán pedig még további fél tucatból választhatsz, amit közben előkészítenek Neked. Ez a felfogás egyébként a keleti légitársaságoktól indul, de a KLM most kimaxolta a testreszabott szolgáltatást. Ennél nehezen lehetne rugalmasabban csinálni.

Mint gyakorlott business utazó, mondok egy másik előnyt is. Nem használnak kiskocsikat, csak a legszükségesebb mértékben. Ennek az az előnye, hogy nem csörög, nem tolják neki a székednek, stb. A KLM jól képzett és barátságos utaskísérői tálcán hozzák az ételt, mint az étteremben. Ez tényleg komoly. 

Sok légitársaságnál még ma is úgy választok széket, hogy az ne legyen a folyosó mellett, mert ha mondjuk aludni szeretnék, minden alkalommal felébredek, amikor véletlenül a székemnek tolják az italos vagy ételes trolley-t. Ha nem a folyosóra kilógó kezemnek. Vagy, nem éppen arra ébredek, hogy a szomszédomnak éppen kitöltenek még egy fehérbort, de közben minden üveg koccan egyet. Szóval, a KLM business-en, kevesebbet fogsz emiatt felébredni. Ha szeretnéd tudni, mivel kényeztetnek a fedélzeten, nézd meg ezt a sorozatot. Aztán, ha tetszett a poszt, lájkold az Egek Ura Blog facebook-oldalát!500_yourtimetodine-098-nl-lowres9x16.jpg500_yourtimetodine-103-nl-lowres9x16.jpg

 

500_yourtimetodine-035-nl-lowres9x16-copy.jpg

süti beállítások módosítása
Mobil