Minden, ami a repülésben prémium!

Egek Ura

Vége az Airberlinnek - az európai járatok még közlekednek

Leáll a tengerentúli hálózat és elkezdődik a feldarabolás

2017. szeptember 25. - frequentflyer

Mindig szomorú hír egy légitársaság végéről, vagy végjátékáról írni, öt és fél éve megtapasztaltam ezt a Malévval, most egy újabb OneWorld-tag légitársaságtól búcsúzhatunk. Mától lényegében leáll az Air Berlin hosszú távú hálózata, hiszen a csődben lévő légitársaságtól a lízingcég visszavette az Airbus A330-as repülőket, amelyekkel ezeket a járatokat teljesítettéké. Itt ezen a képen lehet látni, amint tartanak az ír AerCap lízingcég bázisára. Ahogy anno a Malév 737-esei. Így festett délután a dolog, az Airportal.hu csípte el a helyzetet.

airberlin-feketesereg.jpg

Az AirBerlin közlése szerint az európai hálózat egyelőre működik, de lesznek járattörlések, október közepétől például Hamburg-München és Köln/Bonn-München. Az osztrák Niki hálózata a törlésekben nem érintett.  

Ha már a Malév-párhuzamnál járunk, most lehet látni azt is, hogyan lehet kulturáltan megszüntetni egy légitársaságot. Az augusztus közepei csődbejelentés óta már lehetett tudni, hogy ez lesz a vége, de most azért megtudtunk pár részletet is.

Franz Kebekus csődbiztos szerint a legfontosabb most a stabil működés fenntartása a következő hetekben. Nyilván az európai hálózat működésének a fenntartására gondolt, s nem is sok ideig, pusztán addig, amíg a Lufthansa és az Easyjet átveszi a kapacitásokat.

Thomas Winkelmann, az Air Berlin vezetője közölte: a csődhelyzet augusztus 15-i bejelentése előtt csak néhány órán múlt, hogy nem állt le a légitársaság.

De valahogy csak sikerült megoldani, hogy ne úgy legyen vége a dolognak, hogy az utasok reggel kimennek a repülőtérre és ott szembesülnek vele, hogy repülőjegyük nem más, mint egy sajtpapír.

Ettől persze, még lehet, hogy ez lesz a vége, mert ma a következő a helyzet: akik a csőd után vettek jegyet, azoknak visszatérítik a pénzt, akik a csőd előtt, azoknak egyelőre nem.

Ha AirBerlin jegyed van a tengerentúlra, és még nem utaztál (már nem is fogsz) két utad lehet.

1.: Ha kártyával vetted a jegyet közvetlenül a légitársaság oldalán.

A bankodnál chargeback eljárás keretében vissza tudod igényelni a pénzt, ehhez nem kell más, mint a fenti linken található légitársasági tájékoztatás arról, hogy leállítják a hosszú távú járatokat.

2.: Ha utazási irodánál vásároltál, kártyával vagy készpénzben.

Ha kártyával fizettél, megpróbálkozhatsz a chargeback panasszal. Nem biztos, hogy kedvezően bírálja el a bank, de egy próbát megér. Ha készpénzzel fizettél, kénytelen leszel megvárni a felszámolási eljárást, ahol kiderül majd, hogy egy német felszámolásban nagyobb mértékben kártalanítják-e az utasokat, mint anno a Malév csődjekor a magyar jogi környezetben.

De jobb, ha lelkiekben felkészülsz arra, hogy ihatod a hideg vizet a pénzedre. Sajnos. 

3.: Európán belüli jegyed van

Jó eséllyel át fognak foglalni annak a légitársaságnak a járatára, amelyik átveszi a hálózatot. Ha október 15-ig szól a jegyed, akkor utazd le és tedd el a beszállókártyád. Történelmi mementó lesz ugyanis. 

airberlin_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://egekura.blog.hu/api/trackback/id/tr4212895768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása