Minden, ami a repülésben prémium!

Egek Ura

Profitbomba robbant Isztambulban!

2012. szeptember 06. - frequentflyer

Az első félévben akkorát robbant a Turkish Airlines profitja, hogy nacsak: 164 millió török líra, azaz mintegy 21 milliárd forint lett a nyereség, 18 milliós utasszám mellett, azaz, a törökök minden egyes elszállított utason több, mint egy ezrest kerestek. Ez nagyon is, hogy jó eredmény, kivált a légiközlekedés ilyen vérzivataros időszakában, mint amilyet élünk!

Tovább

A Wizz elhozta a legértékesebb Malév-jogokat

A Népszabadság meg nem erősített információi szerint a Wizz Air kapott többet is a Malév repülési jogaiból, több mint fél évvel azt követően, hogy jelezték a magyar hatóságoknak: a Malév csődje után ők repülnének az érintett ukrán, orosz, izraeli és török vonalakon. A Nemzeti Közlekedési Hatóság a nyár folyamán megpályáztatta a jogokat, a Wizz Air be is nyújtotta pályázatát, s úgy tudjuk, négyből hármat meg is nyert. Törökország viszont nem jött össze.

Tovább

Tovább növeli a luxust a Singapore Airlines

Előre „menekül" a singapore Airlines. Az egykor magasan a világ legjobbjának tartott légitársaság, amely ma is a legjobbak egyike – mások szerint még mindig a legjobb – az ötcsillagosok között, most úgy döntött, újít: megbízta a BMW csoporthoz tartozó Designworks USA és a brit James Park Associates vállalatokat, hogy segítsenek kialakítani a következő generációs kabinbelsőt, amely méltó a prémium légitársaságokhoz. Evvel a szingapúriaknak nem tagadva az a céljuk, hogy egy ugrással elsasszézzanak az ázsiai és arab riválisaik elől, akik az elmúlt öt évben rendesen felfejlődtek hozzájuk. Azt szeretnék, hogy a Cathay, az Emirates, a Qatar és a többi versenytárs is kösse fel a nadrágszíjat.

Tovább

Bikinis táncoslányok szórakoztatják az utasokat a fedélzeten - Unortodox Inflight Entertainment

Unortodox IFE (Inflight Entertainment) fedélzeti szórakoztatással és az azt követő büntetéssel csinált magának reklámot egy kis vietnámi fapados társaság, a VietJetAir. Mit szólnátok, ha egy tengerpartra tartó járaton hirtelen Bikinis lányok lepnék el a folyosót és kedvesen riszálnák magatokat előttetek, valami vérpezsdítő zenére?

Feltételezem, férfi olvasóim jobban örülnének, mint a hölgyek, de hogy az egészből óriási hatósági balhé legyen, nos, azt nehezen tudnám elképzelni. De nincs lehetetlen. A VietJet ugyanis evvel az akcióval celebrálta a Ho Chi Minh város – Nha Tang járatnyitást, de a helyi hatóságok végül ezer dollárnak megfelelő viet valutára büntették őket. Mit gondoltok?

Tovább

Qatar körbelő bennünket: Zágráb után indul Belgrád és Varsó

Tovább bővíti kelet-európai útvonalhálózatát a Qatar Airways, még az idén repülnek Belgrádba és Varsóba. Előbbi november 20-tól, utóbbi pedig december ötödikén, mikulás előtt egy nappal indul. A dohai légitársaságnak nagyon megy, járataira mindenhol hatalmas az igény. Július 25-én például a tanzániai Kilimanjaroba indult el a járatuk, ami szintén érdeklődésre tarthat számot a magyar utasok körében.

A pesti járatai is annyira mennek, hogy szeptemberben 5-én, 8-án, 12-én, 16-án, 18-án, 25-én, 26-án, 27-én és 30-án is A321-esek vannak betervezve a rotációba: ennek oka pedig nem a véletlen, hanem a budapesti iroda a foglalások alapján megkérte a nagyobb gépet, amit a dohai kereskedelmi központban jóvá is hagytak.

Tovább

A Travel önállóan árulja a tenerifei és thaiföldi jegyeit - Jönnek a super last minute árak?

Értesüléseink szerint a cseh hátterű légitársaság szeptemberben vagy október elején kezdi meg az értékesítést a thaiföldi és a kanári szigeteki járataira. Iparági körökből úgy tudjuk, hogy a cég e négy célállomás esetében azért döntött az önálló értékesítés mellett, mert több iroda nem tartotta magát a korábbi megállapodásokhoz, így a chartercég a jövőben közvetlenül az utasnak kívánja adni azt az árelőnyt, amit egy charterjárat képes adni a menetrend szerinti légitársaságokkal szemben.

Tovább

Fast Track BUD módra: kiugrottunk Európából...

 

A Budapest Airport újabb minőségi szolgáltatást vezet be utasai számára július 1-től: a gyorsító sávot – írta néhány hete a Budapest Airport. Most, hogy immár üzemel ez a „szolgáltatás”, kimondhatjuk: hatalmasat lépett vissza a repülőtér, egész pontosan, néhány ezer kilométerre keletre sikerült tolnia az erről döntő vezetőknek a saját repülőteret. Valójában, minden létező rosszindulatomat összegyűjtve – joggal – azt kell mondjam, hogy a Fast Track oda süllyeszti a repteret, ahová a Malév-csőd óta egyébként már tényleg tartozik: a nem létező repterek közé. Nem történt ugyanis más, mint hogy megszüntettek egy világszerte bevett, már-már standardnak számító szolgáltatást, azért, hogy bevezethessék ugyanazt, más néven és immár fizetősen.
Mindez persze fel sem tűnt volna, ha július elején nem siettem volna egy géphez, s nem fordultam volna automatikusan (utazás előtt nem tájékozódtam alaposan, rutinból, megszokás alapján közlekedtem a Lisztferihegyen) az immár Fast Track-nek nevezett Priority Lane felé, abban a biztos tudatban, hogy a British Airways aranykártyám feljogosít annak a használatára. Ám a szemfüles ellenőr-hölgy hamar betessékelt a normál sorba, s amikor hangot adtam csodálkozásomnak, akkor kellően rátarti, már-már megalázó hangnemben közölte, hogy immár csak azon légitársaságok prémium utasai használhatják a Fast Track-et, melyek külön fizetnek ezért, s bizony, az én légitársaságom nem volt ilyen nagyvonalú, úgyhogy mars a normál sorba! Hála istennek ott sem volt nagy a tömeg, a gépet csont nélkül elértem, így felszállás közben lejegyzeteltem, mely légitársaságok fizették meg eddig a Fast Track használatának lehetőségét: A Turkish Airlines, a Qatar Airways, az Alitalia, az Air Baltic és az Aegean. A Turkish és a Qatar esetében a magyarázat: presztízs-okok miatt sem engedhetik meg maguknak, hogy a prémium utasaikat kellemetlenség érje, tehát náluk ilyen ügyre könnyen nyílik a pénztárca. Az Air Baltic esetében a jogosult utasok száma marginális, az Alitalia és az Aegean esetében nem tudom az okot.
Mert félreértés ne essék: itt nem (csupán) sa légitársaságok spúrságáról van szó, sőt inkább nem arról. Hanem arról, hogy a reptér pofátlan módon két eurót kér minden Fast Track utasért, nem érdekelve, hogy a cehet az utas vagy a légitársaság fizeti. Ami azért bicskanyitogató, mert egy olyan szolgáltatásról van szó, amiért a világnak csak a banánköztársaságnak hívott országaiban szokás fizetni, lévén, nincs ott semmilyen hozzáadott érték. Miért is kéne fizetni azért, hogy a business, vagy a prémium kártyás utasokat soron kívül engedjék át az utasbiztonságon? Gyorsabban kopna a kő? Több ember kell a berendezések használatához? Nem. Sőt, a pesti Fast Track még annyi pluszt sem ad, mint néhány jobb reptéren, például, hogy szőnyegen lépkedhetnek az utasok. (Nem mintha ez nélkülözhetetlen feature lenne, csak a miheztartás végett szögezzük le.)
Ma az a helyzet, hogy a legnagyobb légitársaságok prémium utasai azzal szembesülnek a budapesti reptéren, hogy itt semmi nem az, mint ami a világ többi részén. A jegyért adott esetben több ezer eurót fizetett business utas állhat a sor végére, egyenesen a 99 forintos Ryanair jeggyel utazó mögé! Ebben nem is pusztán az a baj, hogy sorba kell állni. Hanem ezen utazóközönség tagjainak - amelynek tagjai befektetésekről döntenek, gazdasági- és politikai értelemben is nagy részük befolyásos ember – ez a kellemetlen, vagy nevetséges élmény lesz az utolsó emlékük Magyarországról. S mint ilyen, maradandó.
Mondhatjuk, hogy a Lufthansa, az AF, a KLM, a BA és a többi fizetheti is a prémium utasai után a két eurókat, elvégre a prémium utasoktól beszed éppen elég pénzt. Persze. De miért is? Miért sarcolja az Airport extra ezeket a légitársaságokat, melyek ma a legfontosabb és egyébként is legjobban fizető ügyfelei? Ez már középtávon is kontraproduktív, mert az ilyen jellegű költségeket vagy a helyi iroda büdzséjéből kell fedezni, vagy a légitársaság allokál rá központi költséget, de bárhogyan is legyen, néhány hét múlva egy-egy középvezető majd avval a kéréssel fog szembesülni, hogy a budapesti reptéri költségei megnőttek havi pár ezer euróval, mert ez egy olyan reptér / ország, ahol fizetni kell a priority lane-ért, amit most éppen Fast Track-nak hívnak. Hamarosan pedig ugyanennek a vezetőnek kell(ene ) javaslatot tennie arra, hogy az adott légitársaság indítson-e extra járatot BUD-ra, vagy repüljenek-e nagyobb géppel. Borítékolható a döntése… Pedig a reptérnek és a hazai utazóközönségnek is szüksége van az extra járatokra.
Persze az utas megveheti maga is a FAST TRACK jogosultságot. Két euró nem is nagy pénz. De hol lehet kapni a matricát? Utánajártam: egy pultnál, s állítólag az újságosnál is. Kiírva persze nincs. Tehát a reptér ebbe a bevételi forrásba annyit nem volt hajlandó invesztálni, hogy felszereljen terminálonként egy, esetleges bankkártya- és/vagy paypass leolvasóval felszerelt automatát. Ez önmagában is beszédes. Persze, ha tömegesen váltják a Fast Track belépőt az emberek, akkor mi értelme van az egésznek? Ennek ugyanis pont az a lényege, hogy a légitársaság és a reptér együttműködik azért, hogy láttassa: magas színvonalú szolgáltatást tud nyújtani a legtöbbet fizető utasainak, ennek érdekében limitálja a jogosultak számát. A Lufthansa sem enged be pénzért bárkit a Senator Lounge-okba, mert tudják: harminc euróért mindenki ott tobzódna az ingyen koktélokért cserébe.
Vagyis, ha pénzért bárkit beengedünk a gyorsítósávba, akkor a szolgáltatás akkor lenne igazi, ha több sáv lenne gyors. De nem. E mögött nem szabad logikát keresni. Kíváncsi vagyok persze, hogy a légitársaságok meddig állnak ellen, mert végül is az ő presztízsüket rontja ez a dolog a saját, méghozzá a legtöbbet fizető utasaik szemében. Csak remélem, hogy ha be is adják a derekukat, legalább képesek lesznek a tizedére lealkudni az árat. A Fast Track ötlet gazdájának és főnökeiknek pedig akkor tolmácsolhatjuk a kollektív gratulációt. Éljen közép-európa egykor vezető pozícióba tartó reptere! De legyünk igazságosak: mindennek megvan a maga oka. Erről később, mert más topic.

A Budapest Airport újabb minőségi szolgáltatást vezet be utasai számára július 1-től: a gyorsító sávot – írta néhány hete a Budapest Airport. Most, hogy immár üzemel ez a „szolgáltatás”, kimondhatjuk: hatalmasat lépett vissza a repülőtér, egész pontosan, néhány ezer kilométerre keletre sikerült tolnia az erről döntő vezetőknek a saját repülőteret. Valójában, minden létező rosszindulatomat összegyűjtve – joggal – azt kell mondjam, hogy a Fast Track oda süllyeszti a repteret, ahová a Malév-csőd óta egyébként már tényleg tartozik: a nem létező repterek közé. Nem történt ugyanis más, mint hogy megszüntettek egy világszerte bevett, már-már standardnak számító szolgáltatást, azért, hogy bevezethessék ugyanazt, más néven és immár fizetősen.

Tovább

Wizz Bukarest: Ennyi volt

Napok óta kerestem a Wizz Air foglalási rendszerében a bukaresti járatot, de hiába: a Wizz honlapján található menetrend szerint augusztus hatodikán repül utoljára Bukarestbe a légitársaság Airbusa. A Nol.hu színeiben megkerestem a Wizz Air-t, amely kérdésemre elismerte: bezárják a román fővárosba közlekedő járatot, amelyet egyébként a Malév leállását követően jelentettek be. Ez tehát az első olyan útvonal, ahová a Malév csődjét követően benyomult a konkurencia, s immár meg is szűnik.

Tovább

Nálunk cégpapírokkal, Varsóban bikinivel háborúznak

Bikiniláz ütötte fel a fejét Varsóban, lévén mindenki kapott egy ingyen Wizz-jegyet, aki rózsaszín Bikinit viselt, vagy aki férfi létére pinkbe öltözött. Ez volt a Wizz Air marketing-akciója a jóval nagyobb piacnak számító Lengyelország fővárosában, ahol nemrégen költöztek át a Chopin-ról a Modlin repülőtérre. Kár, hogy Magyarországra nem jutnak ilyen vicces utcai akciók, legutóbb, néhány éve rózsaszín lufikat eregettek a fashion street-en, de az emberek nem bírták kivárni a lufik eleresztését, ész nélkül a lufikra és a hostessekre rontottak, mert valami ingyen volt. Na Lengyelországban ez így nézett ki a minap: (TOVÁBB IS VAN)

Mindez azonban még semmi!

Tovább

OneWorld: a SriLankan a legújabb tag

Minden szövetség bővül idén és jövőre, nem is akármilyen szereplőkkel, egyre izgalmasabbak lesznek. Tegnap például a IATA 68. nemzetközi közgyűlésén jelentette be a One World és a SriLankan Airlines, hogy utóbbi csatlakozik a British-American-Cathay-Qantas négyes vezette OneWorld-höz, amelynek a Malév is tagja volt. A OneWorld molinókon azonban már nincs ott a Malév emblémája...

Tovább

Járatteszt: Turkish Airlines Comfort Class, IST - PEK, triple7

A prémium economy afféle hibrid, vagy öszvér-megoldás, kicsit jobb, mint a turista, cserébe jelentősen drágább annál, nagyon sokféle változata van és közel sem biztos, hogy jól sikerül egy termék bevezetése. Most a török légitársaságét próbáltam ki, s nem árulok el titkot, ha rögtön az elején közlöm: a Turkish Airlines bizony nagyon jó lóra tett ezzel a termékkel. Egyértelműen pozitív a benyomás, nem véletlenül kapta meg a legjobb premium economy székért járó díjat. Ezért itt, ami tévedés ne essék, Economy. Annak idején hasonlóak voltak a Malév Boeing 767-eseinek business, azaz Sky Club osztályán is...

Tovább

Viszlát Ferihegy 1 - Mi lesz ezzel a reptérrel?

 

Bezárt. Nincs többé diszkont terminálunk, van helyette egy trendi repterünk, amelyet jobb híján a fapadok használnak majd, hosszú kordonokkal, betonon várakozással szélben, esőben hóban és negyven fokban - a jövőben erről lesz emlékezetes egy turistának a budapesti hosszú hétvége. Bármennyire is logikus és elkerülhetetlen lépés volt az egyes bezárása, nagyon sajnáljuk. Annyira tipikusan magyar ez a történet, hiszen most derült ki, hogy az egyes felújítása messze nem jelentett hosszú távú megoldást a fapados-forgalomra, cserébe rengetegbe került. Mindennek felismeréséhez persze kellett a Malév-csőd, s ennek nyomán van egy milliárdos, használaton kívüli ingatlanunk, valamint egy felújított kettes terminálunk, amiről viszont most derül ki igazán, hogy lehet, hogy mégiscsak kevés. Mintha az egészből egy valami hiányozna: a koncepció. Vagy épp, hogy túl sok van benne: elég lett volna egy terv mentén fejleszteni a repteret, de következetesen? Mikor remélhetjük végre, hogy az olyan események, mint az egyes bezárása, végre egy nagyszerűbb jövő kezdetét jelentik?

Tovább

Fapad-kaland: TURKU (TKU) - a világnak tényleg van vége!

Turku diszkont termináljáról már jó előre mesélte Ács Gábor barátom, a diszkont légitársaságok nagy szakértője, hogy némiképp meg fogok lepődni. Azt azonban nem mondta, hogy mennyire... A kissé nagyképűen csak kettes terminálnak nevezett reptér-képződményt megszemlélve az jár a fejemben, hogy az efféle fapados járatok meddig tarthatók fent? De ne ítéljek elsőre. Turku alapvetően kis reptér, tavaly alig több, mint 377 ezer utas fordult meg itt, alapvetően azért van, mert télen Finnországban elég bajos a földi közlekedés a nagyvárosok között (kb. százötvenezer lakosával Turku annak számít), így vannak időszakok, amikor az időjárás viszontagságai miatt a légi összeköttetés jelenti a kapcsolatot Helsinkivel. Persze van vonat és busz is, de a repülés akkor is lehetőség, amikor a méteres havak miatt a földi megközelítés nem. Tegnap éjjel egy FlyBe ATR-72-essel érkeztem ide:

Tovább

Ryanair utasok! Aki hétvégén utazik, csekkoljon péntek 16.00-ig!

Aki hallja, adja át! A hétvégén egy napra leáll a Ryanair weblapja, mert a magát a világ kedvenc légitársaságának nevező fapad lecseréli a teljes webes foglalási rendszerét, így pénteken este tíztől nem működik majd. Aki tehát a hétvégén utazik, annak azt tanácsolják, hogy csekkoljon be pénteken délutánig, utána ugyanis az utolsópillanatosok miatt alighanem idegtépő lesz a folyamat.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil