A prémium economy afféle hibrid, vagy öszvér-megoldás, kicsit jobb, mint a turista, cserébe jelentősen drágább annál, nagyon sokféle változata van és közel sem biztos, hogy jól sikerül egy termék bevezetése. Most a török légitársaságét próbáltam ki, s nem árulok el titkot, ha rögtön az elején közlöm: a Turkish Airlines bizony nagyon jó lóra tett ezzel a termékkel. Egyértelműen pozitív a benyomás, nem véletlenül kapta meg a legjobb premium economy székért járó díjat. Ezért itt, ami tévedés ne essék, Economy. Annak idején hasonlóak voltak a Malév Boeing 767-eseinek business, azaz Sky Club osztályán is...
A prémium economy afféle hibrid, vagy öszvér-megoldás, kicsit jobb, mint a turista, cserébe jelentősen drágább annál, nagyon sokféle változata van és közel sem biztos, hogy jól sikerül egy termék bevezetése. Most a török légitársaságét próbáltam ki, s nem árulok el titkot, ha rögtön az elején közlöm: a Turkish Airlines bizony nagyon jó lóra tett ezzel a termékkel. Egyértelműen pozitív a benyomás, nem véletlenül kapta meg a legjobb premium economy székért járó díjat. Ezért itt, ami tévedés ne essék, Economy. Annak idején hasonlóak voltak a Malév Boeing 767-eseinek business, azaz Sky Club osztályán is...
Csak egy picit időznék azon, mi is hívta életre a premium economy osztályt... Voltak légitársaságok, akik nagyon drágán adták a business jegyeiket, s amikor le kellett cserélni a régimódi business székeket, felmerült bennük az is, hogy csak kéne ezeket valamire használni... Arra hamar rájöttek, hogy az oldschool business ülésekkel nemigen tudnak mit kezdeni, de arra is, hogy lehet igény egy újfajta szolgáltatásra, amely szignifikánsan nagyobb helyet biztosít az utasnak, de mégsem akkorát, miint a business, tehát azért viszonylag sűrűn be lehet székezni a kabin egy részét. Ami az árat illeti, két- két és félszeresét el lehet kérni a legolcsóbb economy jegyekhez viszonyítva, s így máris jól jár a légitársaság. Nos, van akinek bejött, van akinek nem. A British Airways 747-esein például nem annyira extra, ellenben a vadiúj 777-eseken nagyon trendi ez a szék, jobbak is rá a foglalások. Jó az Air France-nál is, a KLM-en viszont például mást jelent az Economy Comfort, ugyanazt a széket, csak épp nagyobb lábtérrel, és duplaakkora dőlésszöggel. Az is valami. Ezt követi a Delta és a United is. Elég trendi az Air New Zealand osztálya, sőt, most vezette be a Cathay Pacific is. A Lufthansa nem is akarja bevezetni, mint mondják, nem rombolják a business class forgalmát, noha legutóbb, a 747-8i bemutatója után a cég vezérigazgatója azért elárulta: gondolkodnak rajta, nézik a számokat, döntés még nincs. A műfaj legnagyobb királya ugyanakkor vitathatatlanul a Turkish Airlines.
A 2000-es évek pár gazdasági válsága, pontosabban a multicégek költségszabályozása hívta életre ezt a termékkört. A lényege: mindazon multikatonák, akik az új költség-policyk okán leszorultak a business-ről (középvezetői szintig és 10 óra alatti tripeknél szinte mindenki) utazhatnak ezen az osztályon. A munkáltatójuk ugyanis nem feltétlenül azt nézi, mennyibe került a jegy. Csak azt, hogy az expense reporton mi szerepel foglalási osztály, vagy kabin alatt. Business, vagy economy? Ez a két kategória van. A premium pedig economy. Az itt utazó közönség jelentős része céges alkalmazott, aki zokszó nélkül húz rá még ezer dollárt a turistajegyre, úgysem fogja tőle megkérdezni senki, miért ennyi az annyi. Cserébe visszakap valamit a kényelemből, ha már az utazás napján, vagy másnap jetlegtől szenvedve kénytelen végigülni meetingeket és konferenciákat. Nagyjából ez a képlet. Persze, igaz, ami igaz, hogy a 3-400 ezer forint körüli ár, még pont az, amit az ember, ha van pénze, akár még ki is fizet, cserébe, hogy a szabadsága első két napja ne legyen totál eltolva a kontinensek közötti átrepülés gyötrelmei miatt. Igaz, ezzel is lehet vitatkozni: 200 ezer forintot rádobok a jegyre, vagy maradok még egy éjszakát, ugyebár a szálloda ára mindenhol ennek a töredéke... Ez is egy érv, feltéve, hogy van elég időnk és szabadságunk. Szóval, a prémium economy megéri például egy thai túra előtt és után is, feltéve, hogy elég jó.
A Turkish elég jó. Nem nyújt semmi extrát a kabinon kívül, tehát: nem használhatod a business check-int (checkolj be a weben), nem mehetsz be a váróba (ha prémium törzsutas vagy, akkor persze igen), nem szállhatsz be előbb (elvileg persze igen, de ismerve az isztambuli beszállítást, lényegében nem, és mindegy is, mert elég gyorsan letudják a dolgot), de cserébe amit a fedélzeten kapsz, az több, mint remek. Egyelőre csak a legújabb Boeing 777-esek tudják ezt a szolgáltatást Peking, Shanghai, Los Angeles, Sao Paolo, Toronto, New York, Guangzhou, Tokyo és Hong Kong felé. Azért nem kevés.
Az ülés: nagy, kényelmes, hatalmas, méteres távolság van a sorok között, bármilyen termetű ember ki tudja nyújtani a lábát, az ülés rendesen dönthető, a fejtámla állítható és támasztja a fejet rendesen, van állítható gerinctámasz és lábtartó is. Szóval, teljes kényelmet garantál, ami mellett a nagyobb termetű emberek is tudnak aludni, feltéve hogy nem paráznak a repüléstől. Az ülés egyik kartámaszából a tálca, a másikból a monitor hajtható ki, ennek a megoldásnak előnye, hogy az előtted lévő székre oda tudod akasztani a zakót, pulóvert, vagy amit nem szeretnél felrakni a csomagtartóba. Apropó, csomagtartó: tekintve, hogy nem zsúfolt a kabin, bizton el tudsz helyezni a fejed felett minden cuccot, az előtted lévő ülés zsebében pedig huszonnégy órára is elegendő irodalmat elhelyezhetsz újság formájában. A két ülés között még van egy kihúzható pohártartó is, ha már csak a koktéljaidat szeretnéd iszogatni.
A felszerelés: párna, takaró, nagy fülhallgató és neszeszeres csomag, mint a régi, szép időkben. Fogkefével, fésűvel, zoknival, ráadásul a zippzáros tok is esztétikus, sötétbarna, tehát utazó neszeszernek el lehet tenni. Felszállás után nem sokat teketóriáznak elkezdődik az etetés, itatás, mielőtt azonban erre rátérnénk, el kell mondanom, hogy óriási szerencsében volt részem, mert az egyik legújabb Boeing 777-300 ER gépükön utaztam, velem szemben, a kabin falán ez a kis embléma díszelgett:
Na gondoltam, ezt kipróbálom, kerül amibe kerül, s csakhamar rajta voltama hálón, facebookoztam, toltam pár instagram postot, de furcsa volt, hogy sehol nem eszközöltem a fizetést. Valami rémlett, hogy a Turkish-nél esetleg ez a szolgáltatás próbaidősen ingyen van, aztán meg is találtam: igen, év végégig, a bevezető szakaszban, amíg legalább a 777-esek nagy részét fel nem szerelik a Panasonic rendszerével, ingyen lehet netezni 11000 méter magasban!!! Igaz, főleg Amerika felé királyság ez, arrafelé ugyanis a műholda lefedettség csaknem egész úton biztosítja a netet, Kína felé sajnos csak Isztambultól mintegy másfél órán keresztül. Viszont, korrektül kiírja a rendszer, hogy még hány percig van vétel! Amúgy ezzel az opcióval a Turkish New York és Los Angeles valamint Washington D. C. és Chocago felé is jó alternatíva lehet, igaz, kicsit ellenkező irányba kell elindulni, meg Isztambulból kicsit hosszabb a flight time, mint Frankfurtból vagy Londonból, de hát ez akkor sem zavar nagyon bennünket, ha mondjuk Londonon keresztül megyünk Hong Kongba. Ellenben, hogy egész úton van wifi a turistán is (!!!) azért az rendkívüli módon megkönnyíti a hosszú repülőutak gyötrelmeinek viselését. Ráadásul, a Comfort osztályon konnektor és USB is van, tehát egyszerre töltheted a laptopot és az iPhone-t / iPad-et is. Szóval, az étkeztetés: ezzel kezdődik:
KKis mogyoró, sajtkrémes finomság, meg a dolmádeszre hasonlító egység (szőlőlevélbe tekert fűszeres rizs, finom) s természetesen az italos kocsi. Whisky, Vodka, Gin és Riki a választék, utóbbi kicsit hasonlít az ouzo-ra vagy épp a francia pasztiszra, érdemes volt megkóstolni, mert tudom, hogy nem lesz a kedvencem, viszont jó étvágyat csinál. Bármiből bármennyit töltenek, az utaskísérők előzékenyek voltak, de nem rajongták túl a dolgot, nem is volt mit. Valójában figyeltek, mert a járat ugye éjfél előtt öt perccel szállt fel, tehát ott voltak, ha kellettek, de egyébként hagyták pihenni az utasokat. Harminc utasra körülbelül hárman voltak, de látszott, hogy ha nincs rájuk szükség, hátra vagy előre mentek segíteni a többieknek. Elkortyolgattam még egy gintonicot, mielőtt jött a főétel:
Hát ez a tál. Van benne több féle előétel, padlizsánkrém, lazac, csirkeszelet, oliva, sajtkrém - ezzel a késői órán már egész útra megelégedtem volna. Finom volt, érezhetően friss és nem gyári, kenyeret nem is ettem hozzá. Mindez procelán tányérról, fém evőeszközzel. Főétel hez saláta és olivaolajos öntet, maga a fő fogás pedig grillzöldségek, marhahús-pogácsával, kellemesen fűszerezve rendben volt nagyon. Gyümölcs, desszert és némi sajtválogatás volt még a tálon, szóval mire mindet megettem, tele is lettem rendesen. Még egy pohár bor (nem flancolnak nagyon a borral, de iható, kellemes) és már fordultam is az oldalamra. Hamar álom jött a szememre, három órával a repülés vége előtt ébredtem, tehát olyan három órát aludtam kisebb ébredésekkel. Egy óra olvasgatás következett, amit jelentősen megkönnyített, hogy saját, fejnél elhelyezkedő csöves olvasólámpa van minden ülésben, tehát nem kell hatalmas lelkiismeretfurdalás közepette bekapcsolni a plafonlámpát, amely lehet bármennyire is irányított, tutira felkelti a szomszédodat és a mögötted ülőt.
Szétnézve észrevettem, hogy a napellenzőket a stewi észrevétlenül lehúzta, s a mellettem lévő üres ülésre odacsempészett egy kis ásványvizet is. Ez utóbbi a legjobb dolog volt, amit tehetett, mert az étel azért pont elég fűszeres volt ahhoz, hogy szomjas legyek ébredés után, s így csak oda kellett nyúlnom a vízért. Különben is: a sok hosszú úton megtanultam, hogy sokkal kevésbé visel meg a dolog, ha előtte és közben is eleget iszok - vizet. Azért mert egy-két alkohol csak lecsúszik, ami ugye eleve vízhajtó hatású, meg a gép csontszáraz levegője is kivesz egy-két liter folyadékot a magamfajta nagydarab ember szervezetéből egy tízórás út alatt. Ezért aztán a magam részéről ennek a figyelmességnek külön örültem, talán annak még jobban, örültem volna, ha eleve másfél literes palackot tesznek oda...
Két órával leszállás előtt kaptunk reggelit: tojás, gyümölcs, és a szokásos, finom volt, bár ha nem ettem volna meg, akkor sem történik semmi, de hiába minden utazási rutinom, azt a reflexet még nem tudtam leküzdeni, hogy amit elém tesznek és közepesen gusztusos, azt meg is eszem. Már az is nagy eredmény, hogy a bucit (zsömle) visszautasítom, ahelyett, hogy vastagon megkenném vajjal és betömném a fejembe...
Mindent összevetve, ilyen eseménytelen és kellemes hosszú utam, amin még az étel is ízléses volt, nagyon rég volt, leszámítva az egy-két business class repülést, amihez hozzásegített a jószerencsém. Nagyon komolyan gondolkodóba vagyok esve, hogy ezért végül is megéri egy kicsivel több pénzt kifizetni. Persze, a 160 ezres bangkoki jeggyel azért nem konkurál...
