Minden, ami a repülésben prémium!

Egek Ura

Delta: kell egy olajfinomító, de 180 millió dollárért?

2012. május 14. - frequentflyer

Kreatívan reagált a Delta az olajár újbóli robbanására: vett egy olajfinomítót. Első hallásra két dolgot mondhatnánk erre, egyrészt, hogy ezeknek elment a maradék józan eszük is, vagy épp ellenkezőleg, hogy mennyire zseniális húzás. Nos, a dolog nem ilyen egyszerű, de a légitársaság vezetése azt várja a lépéstől, hogy már az első évben hozza vissza a befektetést, amely 180 millió dollár. Pont annyi, mint egy szélestörzsű gép listaára. Vagy kettő reális vételára! 300 millió dollárt spórolna a légitársaság az évi 12 milliárdos kerozinszámlából!

Tovább

Breaking News: Késik a Berlin Brandenburg International megnyitása

A konstrukciós munkák csúszása miatt eltolták a Berlin Brandenburg International (BER) repülőtér nyitását - írta a német sajtó és a Reuters is. A csúszás néhány hónap is lehet, mert - a sajtóinformációk szerint - problémák vannak a tűzjelző- és tűzbiztonsági rendszerekkel. Egyelőre nem is közöltek új időpontot a zöldmezős reptér nyitására.

A Lufthansa erre reagálva azt közölte, hogy mindettől függetlenül folytatják a terjeszkedést Berlinben, és a reptér nyitásáig megpróbálnak új slotokhoz jutni a Tegelen, erről már tárgyalnak is a repülőtér üzemeltetőjével. A késés persze érzékenyen érinti az AirBerlin légitársaságot is, nem beszélve a berlini turisztikai szektorról.

VENDÉGPOSZT - Európa csücskébe 14 ezerért

Ezen a héten Zsíros Sándor kolléga fapad-élményeit összefoglaló vendégposzttal nyitok, amely némi repülős érdekesség mellett kiváló példát mutat arra, hogyan kell rámozdulni a fapadok legújabb célállomásaira. Sanyi 14 ezerért Malagába repült, s onnan nagyon cool helyekre jutott el, s hosszasan tanulmányozta a gibraltári reptér 1800 méteres futóját is.

Tovább

Gasztroturisták figyelem! Budapest-Lyon közvetlenül!

Örülhetnek a gasztroturisták, az Air France ugyanis hallgatva az idők szavára, június 19.-től hetente kétszer közvetlen járatot indít Paul Bocuse városába, Lyonba. Csütörtökön háromnegyed kettőkor indul el a Brit Air által üzemeltetett CRJ1000-es repülőgép, hazafelé pedig kedden 10.55-kor lehet indulni – ez lehet az ideális hosszú hétvégés menetrend, de természetesen fordítva is megél a dolog. A jegy nem olcsó, egyelőre 79000 forint körüli áron árulják, ami csak néhány ezerrel olcsóbb, mint Charles De Gaulle-on átszállni, viszont nagyságrendekkel gyorsabb és kényelmesebb a párizsi átszállásnál.

Tovább

Új zászlóshajó a Lufthansánál: május elsején érkezik a 747-8i, első célállomás Washington

Új korszak kezdődik május elsején a Lufthansánál. Előbb egy fantasztikus ceremónia keretében a Seattle melleti Boeing field-en elbúcsúztatják az első Boeing 747-8i repülőgépet, amely a Lufthansa flottájának új zászlóshajója lesz, mint az első az új jumbók közül, amely kereskedelmi forgalomba áll. (Legalábbis, az utasszállító változatból, hiszen a freighter már repül például a Cargolux-nál, s már járt is Budapesten, méghozzá az első kereskedelmi útján!) A Lufthansa huszat rendelt a repülőből, evvel cserélik le a meglévő 28 Boeing 747-400-ast, melyekből az újabbakat jó ideig használják még: többük még akár tíz évig is a flottában maradhat, azokat a nagykarbantartások idején retrofittelik, teljesen kicsérlik a belső terüket: új economy, új business és első osztályt rendeznek be a fedélzeten, a világítást is kicserélik.

Tovább

Malév: már Váradi is leállította volna a 767-eseket. De miért nem tette?

Már tíz éve is le akarták állítani a Malév Boeing 767-eseit és megszüntetni a hosszú távú repülést, amely már akkor is évi több milliárdos veszteséget okozott a vállalatnak – legalábbis a cég könyvelése szerint. Az első menedzser, aki komolyan foglalkozott a nagygépek leállításával, Váradi József, a Wizz Air mai vezére volt. Nagyon határozottan hitte, hogy csak ezzel a lépéssel hatalmas veszteségtől szabadítaná meg a céget.

A politika befolyása, a szürke üzleti körök, vagy milyen okai lehettek arra, hogy végül mégsem lépte meg ezt a karakén lépést? Kiderül  A Malév-sztori című könyvből, amelyben Váradi József maga mesél a 2001-2003 közötti időszakról.

Tovább

Debrecenből jön Eindhoven és Milánó Malpensa!

A június 18.-tól repülő London Luton felé közelekdő heti három járathoz szeptember 16.-tól további hármat ad hozzá, így immár csak szombaton nem repülnek a lila gépek Debrecen és London Luton között. Váradi József vezérigazgató elmondta: a debreceni útvonalra várakozásokon felül érkeznek a foglalások.

Jó hír, hogy a foglalások hatvan százaléka a külpiacokról érkezik, vagyis Debrecen sokat fog profitálni a járatokból. - A debreceni reptér majdnem száz százalékban a város tulajdona, területéből 17 hektár állami tulajdon - mondta Kósa Lajos a cívisváros polgármestere. A reptér-üzemeltető cégben a városnak több, mint 25 százalékos tulajdonrésze van.

Tovább

Buktuk: mégsem repül Budapestre a Volotea

Bejelentették, majd elhalasztották a járatindítást, most pedig alighanem Prágára cserélték Budapestet: a spanyol-olasz diszkont légitársaság nem repül Budapest és Velence Marco Polo között. Nagyon meglepődni persze nincs okunk. Mondhatnánk azt is, hogy a Rynair-effect egy olyan légitársasággal kezdődött el, amelyik még be sem jött Budapestre.

Tovább

BER: új korszak Berlin életében, két hónap és üzemel a Berlin Brandenburg Int'l

 

Kétezer focipálya nagyságú területet foglal el (1470 hektár), két és fél milliárd euróért – ez körülbelül 750 milliárd forint – épült, nem számítva a vasúti és a közúti összeköttetését, huszonkétezer ember munkahelyeként szolgál június harmadikától és több, mint negyvenezer munkahelyet teremt Berlin és Brandenburg tartomány, valamint Lengyelország nyugati határainál. Ez Berlin legújabb, s a nyitástól kezdve egyetlen reptere. Vadonatúj létesítmény, s néhány napja beleshettem a Berlin Brandenburg International kulisszái mögé. Nem tudok nem meghatódottan írni erről az alkalomról és erről a reptérről, több okból sem: először is, nem mindennapi pillanat, amikor egy vadonatúj repülőtér nyílik egy kontinensen.

Tovább

Milyen tervek voltak a Malév újraindítására?

Több mint két hónap telt a Malév fekete péntekje óta, s 23-án annak is két hónapja lesz, hogy a HA-LQC lajstromú Q400-assal az utolsó üzemben lévő Malév-gép is elhagyta Ferihegyet. Mindeközben én, valamint a nyomda is befejezte a dolgát, s holnaptól, holnaputántól feltűnik a könyvesboltok polcain, valamint azonnali szállítással is rendelhetővé válik A Malév-sztori című könyvem, amelyből többek között kiderül az is: nem egy, sőt nem kettő terv létezett már 2010-ben a cég zöldmezős újraindítására.

A hozzám eljutott dokumentumokból kiderült, hogy részletesen elemezték a Malév újjászervezésének esélyeit az állami támogatásokat vizsgáló uniós vizsgálat fényében is, de már akkor is arra jutottak a szakértők, hogy a Malév Zrt. csődbe engedésével, valamint egy új, „zöldmezős” légitársaság indításával sokkal jobban jár a tulajdonos, legyen az akár az állam- akár egy magánbefektető.

Tovább

Végső búcsú: utoljára repül a Singapore Airlines 747-400 jumboja

 

747 SGD (szingapúri dollár), csaknem 150 ezer forint: ennyibe kerül a jegy, amely még ezekben a pillanatokban is kapható a Singapore Airlines történelmi, 747 és 748-as számú retúr járatára, amellyel végleg nyugdíjba küldik az egek királynőjét, a jumbót. A poszt mgejelenését követően hét órával száll fel az SQ utolsó 747-400-assal teljesített járata, a business jegy 2200 szingapúri dollárba kerül, s ezzel véget ér egy dicsőséges korszak a délkelet-ázsiai légitársaság történetében. Párhuzamosan azzal, hogy az Airbus A380 üzembe állításával 2007-ben elkezdődött egy új, a szuperjumbó korszaka: ma már 17 A380-ast üzemeltet a légitársaság, s evvel repül Frankfurtba, Londonba, Zürichbe és Párizsba is, hogy csak az európai célállomásokat említsük. 2012-t még három 747-essel kezdték, ma már csak egyet üzemeltetnek, amely egészen március végéig Melbourne és Szingapúr között járt, majd hamarosan az utolsó kereskedelmi járatára indul, Hong Kongba. Az ötcsillagos légitársaságok között is etalonnak számító Singapore, ahogy a repülésben csak két betűvel emlegetik, az SQ, bár nem köztudott, de a világ legnagyobb Boeing 747-es üzemeltetője. Története során összesen 56 Jumbo teljesített szolgálatot náluk, ebből 42 a legkecsesebb, a 747-400 "Megatop".
1973-ban vették át az első két jumbót, amelyet mindössze három évvel a típus debütálása után rendeltek meg. Azt a modellt Super B-nek hívták, ma már a Skodát ismerjük meg erről a névről. 1973 és 1994 között 19 repülő rótta a tengeri mérföldeket Szingapúr és a világ nagyvárosai között, a Big Top névre hallgató 747-300-ast tíz évvel később 1983-ban állították be és 2001-ig összesen 15 repült a flottában, míg a 747-400 Megatop 1989-ben állt szolgálatba és repült egészen mostanáig. Ez a gép önmagában is történelem, hát még az SQ-nak, amelynek ez a típus tette lehetővé, hogy leszállás nélkül teljesíthesse a járatokat London és Szingapúr között.  Összesen negyvekettőt üzemeltetett ebből a gépből az SQ, s azért lehet rekorder, meg több olyan év is volt, amikor a jumbo különböző változataiból 53 szállította az utasokat. Most nyugdíjba vonuló 9V-SPQ lajstromjelű madárka 2001-ben érkezett a légitársasághoz.  Nem mellesleg, 13 747-400Freighter is repült a cégnél.
Tehát míg ma a szuperjumbó az SQ zászlóshajója, addig évtizedeken keresztül a jumbo volt az a gép, amelyen három osztályon minden luxust megkaptak a Singapore airlines utasai. Volt olyan gép, amelyik több, mint 35000 repült óra után ment nyugdíjba a SIN bázisról.  (Egy korábbi, Airbus A380-assal teljesített Zürich - Szingapú járat beszámolóját itt olvashatod.) Visszatérve a jumbóra, a kezdeti példányokon még a felső deck olyan kicsi volt, hogy az első osztály utasainak egy foteles klubot alakítottak ki, több millió liter francia pezsgő folyt ott el az évek során, de utas-székek nem voltak az emeleten. A Big Top felső deckje már kétszer akkora volt, így lehetővé vált, hogy ott egy dedikált business class-t alakítsanak ki, s ugyanez történt a megatop felső fedélzetén is.
Aki jegyet vesz az utolsó hongkongi járatra, számtalan ereklyét is kap ajándékba a légitársaságtól, amely híres a precizitásáról, a mintaszerű fedélzeti ellátásáról, a makulátlan kinézetű és ruházatú, s hihetetlen szépségű utaskísérőiről, s arról, hogy még a stewik ruhájának a színe is jelent valamit: azt, hogy milyen beosztásban, s milyen osztályú kabinban gondoskodnak az utasokról. Ha érdekel, milyen volt az SQ B747, nézd meg ezt a videót


747 SGD (szingapúri dollár), csaknem 150 ezer forint: ennyibe kerül a jegy, amely még ezekben a pillanatokban is kapható a Singapore Airlines történelmi, 747 és 748-as számú retúr járatára, amellyel végleg nyugdíjba küldik az egek királynőjét, a jumbót. A poszt mgejelenését követően hét órával száll fel az SQ utolsó 747-400-assal teljesített járata, a business jegy 2200 szingapúri dollárba kerül, s ezzel véget ér egy dicsőséges korszak a délkelet-ázsiai légitársaság történetében.

Tovább

Pörögnek a nyomdagépek! - Hamarosan érkezik a Malév-sztori!

Tisztában vagyok azzal, hogy kissé offtopic dolog egy blogban a fölött örvendezni, hogy nyomtatnak egy könyvet, de mégsem kerülhetem el az e fölötti örvendezést, tudniillik ez a tény némi magyarázattal szolgál arra, miért lassult be az Egek Ura Blog az elmúlt néhány hétben.

 

Ennek magyarázata, hogy januártól, de már decemberben is, elég sok időmet felemésztette, hogy megfelelő információkat szerezzek be a Malév nehéz helyzetéről, a február harmadikai leálllást követő harmadik napon pedig a XXI. Század kiadó felkért egy, a teljes Malév-sztorit felölelő könyv megírására. Minthogy ez kihagyhatatlan lehetőség volt, igent mondtam, s egészen a múlt hétig a napi munkám mellett a könyvön dolgoztam. Nem volt épp hamar munka, így a minőséggel kapcsolatban is lehet elvárásotok, megtudhatjátok például, hogy az elmúlt 15 évben pontosan melyik Malév-vezér és milyen terveket készített a légitársaság leállítására, s milyen forgatókönyvek készültek állami szinten az újraindításra. Ízelítőt folyamatosan adok majd a történetekből, most azonban megmutatom a borítót. Ha pedig elő kívánod jegyezni 20 százalék kedvezménnyel, megteheted a Bookline és a Libri oldalain.

O'Leary elégedett: nevezzék el rólam a repteret!

A Ryanair üzemelésének első hat hetében több, mint százezer utast szállított, akiknek a fele a legalacsonyabb árat fizette, valójában egyetlen fillért sem keresett Lisztferihegyen, az egész üzlet inkább jótékonysági akcióra hasonlít, ezért O'Leary vezérigazgató megérdemelne egy köztéri szobrot valahol a városban – mondta maga Michaal O'Leary, aki nem hagyta ki a lehetőséget arra, hogy fikázza a Wizz Air-t. Találkozott viszont a Ryanair rajzpályázat nyertes gyerkőceivel, akiknek húsvéti nyulat osztogatott és közösen fényképezkedett. (Fotó: Reviczky Zsolt - Népszabadság)

Tovább

Hétezer dolláros kerékcsere, évente huszonötször - ilyen az A330

1050X395R16 - majdnem, mint a személyautóknál

Több éve merült fel először bennem, mi történik akkor, ha defektet kap egy repülő? Hogyan cserélnek kereket egy több tíz méter magas és több száz tonnás vason? Mennyi időbe telik? S mennyibe kerül? Milyen gyakran fordul elő? Hiába találkoztam már életemben - munkám során - sok repülőgép-szerelővel, mérnökkel és technikussal, mindig elfelejtettem megkérdezni. Azért, mert mindegyik alkalommal más érdekes dolgokról beszélgettünk, így a kerékcsere téma elsikkadt. Most azonban Márknak köszönhetően belebotlottam a CNNGo egyik cikkébe, amelyik szinte minden kérdésemre választ ad, méghozzá a Cathay Pacific egyik A330-asának példáján keresztül.

Tovább

VENDÉGPOSZT - Borkóstoló 12 ezer méteren

Vendégposztot közöl az Egek Ura Blog abból az alkalomból, hogy a világot járt barátom, Ortutay Gergely héderelhetett pár órát a Qatar Airways business osztályán Budapest és Doha között, majd szakmailag végig vezették a dohai prémium-terminálban. Egyet leszögezhetünk: a sárga irigység érzése nem véletlen, mi több, teljesen indokolt.


Kezdésnek szögezzük le: szerencsés vagyok. Elsősorban azért, mert a Qatar Airways Budapest-Doha járatát business osztályon tehettem meg, másodsorban meg azért, mert ez egy blog, így ez a vendégpost lehet szubjektív hangvételű. Szubjektíve pozitív. De e véleményemmel nem vagyok egyedül: az iparágilag  általánosan elfogadottnak számító Skytrax rangsora alapján – ami több mint 18 millió utas véleménye alapján készül – 2011-ben a Qatar Airways lett az év légitársasága. Nem véletlenül. Például azért, mert ilyen finomságokkal kényeztetik az utasaikat.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil