Miközben a világ másik felén az A380-as gépek technikai problémáit firtatják az újságok, Frankfurtba megérkezett a negyedik Airbus A380-as óriásgép a Lufthansa flottájába. A repülőt Tokyo névre keresztelik, a hivatalos ceremónia Japánban lesz 2011 elején, amikor is már az ötvenedik évfordulója lesz annak, hogy elindult a menetrend szerinti légi összeköttetés Németország és Japán között.
Visszaállította a forgalomba az első Airbus A380-ast a Singapore Airlines abból a három gépből, amelyek a Qantas hajtóműhibát követően a földre kényszerültek, mert a Trent900-asokban olajszivárgást észleltek. A társaság jelentése szerint a hajtóműben elvégezték azokat a javításokat, amelyeket a Rolls Royce előírt. A SIA szóvivője szerint a második gépet is beállíthatják a forgalomba a hétvégén és dolgoznak a harmadikon is.
A Singapore Airlines az összes A380-ast megvizsgálja, amely eltart majd egy ideig, mert már 11 van belőlük a flottában. Addig is, 747-400-asok és 777-300 típusok járnak SIN és Sydney, valamint Melbourne között. Ezeken korábban A380-assal jártak.



