E blogon ezidáig tartózkodtam attól, hogy a Malév napi helyzetét elemezzem. Bár sokan várnátok ezt is, az ok mégis az, hogy e feladatnak főállásom okán, a Népszabadság gazdasági újságírójaként teszek eleget, s etikai, valamint szerzői jogi okokból nem kívánom a blogot és az állásomat összekeverni.
Most azonban mégis kivételt teszek, mert reggel óta több ismerősöm érdeklődött arról, hogy akkor most fújhatja-e a Malév jegyeit. A kormány ugye stratégiai fontosságú céggé nyilvánította a céget, miközben az Index arról cikkezik, hogy hamarosan nem tud működni, s ilyen értelmű nyilatkozatokat tett az elszámoltatási kormánybiztos is.
A politikai véleményalkotás szándéka nélkül (amely véleményem nyilván van, de nem e blogon és e közösségben kívánom közzétenni) három, a napokban megjelent cikkemet linekelem most ide. Azt hiszem, ezek elolvasása választ ad a legtöbb felmerülő kérdésre.
Ma reggeltől nem mehet csődbe a Malév
Aviatika Hungária (publicisztika)
Nem a Malév, hanem a piaca a tét

HA egy hálózatban minden járat csak tovább növeli a veszteséget, ráadásul a likviditás is elmegy a cég alól, már csak azért is ez a legfelelősebb döntés, mert egy pont után már a repülés biztonságára sem tudnak költeni. Ezzel együtt, alighanem végleg búcsúznunk kell a Spanair-től, ami azért érdekes, mert a StarAlliance-ben még nem volt olyan tag, amely csőd miatt szállt volna ki a szövetségből. S sajnos, nekünk magyaroknak más miatt is érdekes a Spanair esete: ha az illetékes kormányzati szerveknél nem szedik össze magukat, pontosan ugyanez történhet meg a Malévval is. 200 járat, 22ezer földön maradt utas. Nem számolva azokat, akiket elvittek valahová, de már soha nem hoznak haza. Ezt hagyta maga után a Spanair. A Malév feleakkora légitársaság, valamivel kevesebb napi járatszámmal. A sztori, amely idáig vezetett, kísértetiesen hasonlít...
Nagy ikonnal találkoztunk ma reggel, a fapados repülés ír rosszfiúja, a lángelmű innovátor, Michael O'Leary személyesen jött Budapestre, hogy bejelentse: visszatérnek, öt járattal: Bologna, Birmingham, Bristol, Dublin és London Stansted járatokat indítanak. Miért örülök ennek? Mert egyszerűen hozza a lehetőségeket, a versenyt és persze nem utolsósorban a külföldi turistákat a városba, akik nálunk költhetik a pénzüket. Konkrét árakról még nem tudok írni, mert bár pesti indulás már benne van a rendszerükben, még nem töltötték be a járatokat, úgyhogy ha rákeresel a járatokra, azt fogja kiírni, hogy nincs járat. Pedig van. Remélem éjjel megváltozik a helyzet.





Csődvédelmet kért az AMR Corporation. Ez a cég az anyacége az American Airlines és regionális leányvállalata, az American Eagle légitársaságoknak.A vállalat egy dél New York-i bíróságon kérvényezte, hogy a jövőben a Chapter11 alatt működhessen, míg végrehajtja a reorganizációs folyamatot, amely a versenyképessége és a túlélése biztosítéka.