Február tizedikén száll fel először a Lufthansa Airbus A350XWB repülőgéppel üzemeltetett járata Münchenből Delhi, majd Boston felé is, néhány nappal ezelőtt pedig komoly hangárbuli keretében ünnepelték meg, hogy megérkezett a légitársasághoz az új generációs repülőgépek e legjellegzetesebb képviselője. Ezen a bulin a légitársaságnak köszönhetően az Egek Ura Blog is ott volt, ami nagyon komoly élmény volt, még annak ellenére is, hogy nemrégiben 10 óra 40 percet már volt szerencsém e típus fedélzetén eltölteni, amikor is elrepültem Düsseldorfból Hong Kongba a Cathay Pacific fedélzetén. A bulin természetesen vendégül láttak a legfontosabb embereket. Nem, nem az újságírók voltak azok, hanem a Senator és HON CIrcle utasok, azaz az arany- és platinakártyások. 
Nagyon vicces egyébként a repülő elnevezése. Nürnberg névre keresztelték az első gépet, amely a Müncheni bázison szolgál. Nos, Nürnbergben is van reptér, amely a gép bázisául szolgáló ötcsillagos Müncheni létesítménynek a konkrét versenytársa. A keresztapa szerepét Nürnberg főpolgármestere, Dr. Ulrich Maly vállalta.
„Az Airbus A350-900-assal a Lufthansa a kétliteres fogyasztású flottáját mutatja be: a repülőgép 100 utaskilométerre vetítve 3 liternél is kevesebb üzemanyagot fogyaszt. Ez egy jelentős mérföldkő, generációváltás a nagy távolságú járatainkon üzemelő géptípusokban” – mondta Carsten Spohr a Lufthansa elnök-vezérigazgatója utalva többek között arra is, hogy a gépek az egyébként nem éppen a takarékosságáról ismert négyhajtóműves Airbus A340-300 és Airbus A340-600 típusokat váltja le. S hogy egyértelműbb legyen, kukucskáljunk bele ennek a masinának a pilótafülkéjébe. Többet aligha kell mondanom.
Szóval ez a repülő minden tekintetet rabul ejt, ahány reptéren csak feltűnik.Nem pusztán azért, mert némileg Ufo-formája van, ahogy a cockpit szélvédőjét megtervezték, vagy ahogy a wingleteket lekerekítették, az önmagában különleges és esztétikus is. Első ránézésre is modern repülő benyomását kelti. Szokták mondani a légitársasági emberek, hogy általa 25 százalékkal csökken a fogyasztás, a környezetszennyezés és a költségek is. Természetesen ez csak bizonyos, nagyon kedvező feltételek együttállása mentén igaz ebben a formában, de annyi mindenképpen általános igazság, hogy az üzemeltetési költségei lényegesen alacsonyabbak, mint a versenytársaké a 300-350 személyes gépek kategóriájában. Nohisz, egy csúcstechnológiával megépített, európai tervezésű masináról beszélünk, amelyet már nagyvasnak sem hívhat a repülős szleng, elvégre a törzs és a szárny is nagyrészt kompozit anyagok felhasználásával épült.
De ami még ennél is fontosabb: elképesztő utaskomfortot biztosít. Tizenegy óra és egy éjszaka átrepülése után lényegesen kevéssé voltam enervált, amikor leszálltam a gépről. Ennek egyik oka, hogy a gépben nagyobb páratartalom, mint a hagyományos gépeknél. A másik, hogy a kabinban uralkodó légnyomás is magasabb, így kevéssé veszi igénybe a szervezetet. A törzs szélesebb, mint amit megszoktunk, így magasabb a kabin, több teret érzékelünk magunk körül - kényelmesebbnek érezzük magunkat, még a turista osztályon is.
Ha repülőjegyet készülsz venni és nem igazodsz el a kínálatban, akkor fordulhatsz hozzám is. Ha rászánsz egy szerény tiszteletdíjat arra, hogy olyan ember segítsen repjegyet vásárolni, aki a gyakorlatból ismeri a légitársaságok fedélzeti szolgáltatásait, s ötlete is van a költséghatékony megoldásokra, fordulj hozzám a blog Facebook-oldalán keresztül. 
A Lufthansa egyébként ezen a gépen újította meg az Economy üléseit, na nem forradalmian, csak épphogy. Szembetűnő, hogy a szürke szövetből világoskék lett, valamint változott az ülés borításánál használt anyag: kellemesebb lett a tapintása. Ez nemcsak a tapintás szempontjából fontos. Lényeges, hogy mennyire csúszik rajta a ruházat, hideg vagy meleg anyagból készült, nohisz 10-15 órát is egy ilyen székben ül az ember egy hosszú úton. Mutatok egyébként egy igazán remek sort, amelyre érdemes rámenni: közvetlenül a Premium Economy mögött, sokkal nagyobb a lábtér, mint bárhol másutt ezen az osztályon. Van még egy tuti hely egyébként: a vészkijárati sor mögötti szélső hármas ablak felőli ülése, ahol teljesen nyújtva maradhat a láb. Íme. A seatgurun meg tudod nézni, melyik székről beszélek. Persze, időben kell ébredni, hogy be tudd foglalni.


Az Airbus A350 egyik különleges képessége, amit a Lufthansa vezet be először, az utasok bioritmusához igazítható világítás-konfiguráció.
A Lufthansa az első légitársaság a világon, amely Airbus A350-900-as utasszállítóin többféle világítási beállítással igazodik utasai nappali és éjszakai bioritmusához. Aki már utazott több időzónán át, az tudja, hogy milyen sokkoló, amikor hat-hét időzónával odébb, 10-12 óra repülést követően reggeli előtt felkapcsolják a kabin világítását. Amellett, hogy sokkoló, még egy időre hazavágja az ember időérzékelését is. Most viszont az utasok megfelelően időzített, és a bioritmusukhoz igazodó fényviszonyok között utazhatnak. Az új A350-900 LED-technológiája 24 különböző fénybeállítási lehetőséget biztosít. Az A350-900-as flottát követően a Lufthansa Boeing 747-800-as gépeit is felszereli majd az új világítástechnikai rendszerrel. Így például a business osztályon akár éttermi fényviszonyokat is be lehet állítani a vacsora felszolgálása közben.
Újdonság az is, hogy ezen túl minden osztályon lesz önkiszolgáló részleg. A turistán ez annyit jelent, hogy ki lesznek téve a palack vizek, ami azért komoly kényelem, hiszen az utasoknak nem kell mindig az utaskísérőktől kérniük. Ja és hát természetesen a gépen van internet. 

Ha több képet szeretnél látni erről a csodálatos repülőről, nézd meg az Airportal galériáját is.
Bárhová is utazol majd az A350-essel, legyen szó az USA-ról vagy Ázsiáról, akkor is igénybe veheted a Vodafone Világ Napijegy szolgáltatását, amellyel fix napi díj mellett mobilnetezhetsz. Posztolhatsz kedved szerint és idegesítheted az otthoniakat a fehér homokos képekkel. A Világ Napijegy szolgáltatás napi 2990 forintért ad Neked korlátlan posztolási élményt a saját mobilodról, SIM-csere nélkül. (X)









Akik Star Alliance pontokat gyűjtenek, azoknak érdemes a Lufthansára figyelni, mert Frankfurtban is megszülettek a januári akciók, s egészen 26-ig lehet kedvezményes áron jegyet venni, javarészt Észak- és Közép-Amerika felé. Figyelemre méltó Toronto, Chicago, New York. 
Az utazási irodától kaptak egy szelíd 260 ezer forintos ajánlatot, mire jött hozzám a segítségkérés. Megkérdeztem, mennyire rugalmasak időben - St. Martinon egy-egy nap plusz az elején vagy a végén talán elviselhető áldozat - s mivel pont ennyi belefért, rögtön találtam nekik 569 dollárért, mintegy 170 ezer forintért jegyet. Hatan voltak, számoljátok ki, mit nyert a csapat. Ha Te sem tudsz dűlőre jutni az utazási irodáddal és egy szerény tiszteletdíjat szánsz arra, hogy megkeressem Neked a minőség és az ár szempontjából is jó ajánlatot, keress meg az 
Nem volt nagy meglepetés a Wizz Air mai bejelentése, amelyben tulajdonképpen megerősítették az eddigi találgatásokat, miszerint állami támogatással indítanak balkáni járatokat tavasztól. Ez eddig sem volt kérdés, bár szemérmesen nem beszélt a szakma a nyilvánosság előtt erről, de hát a vonatkozó tendert az abban támasztott követelmények miatt csak a Wizz Air nyerhette meg. Pont. Tehát ma szállt fel a fehér füst, miszerint Szkopje, Podgorica, Tirana, Pristina és Szarajevó felé hetente két járatot indít a légitársaság, ezzel 64 útvonal lesz elérhető Budapestről az új járatok jövő áprilisi indulását követően. Szkopje, Podgorica és Tirana esetében 5990 az indulóár, Pristina és Szarajevó esetében pedig 8990.



És ne feledjük: A





A papír tudja igazán megmérgezni a repülést. Meglepő tényállítás? Pedig nem is? Ugye Te is ültél már a gépen úgy, hogy a melletted ülő úgy próbálta olvasni a Herald Tribune-t, hogy minden lapozásnál Neked kellett félrehajolnod a balesetek megelőzése érdekében, ráadásul, Te is olvashattad a szomszéd újságját, csak éppen ő döntötte el, mikor fejezed be a cikket.

Csak a jó előre tervezőknek érdekes, mindenesetre fontos infó, hogy hatalmas