Minden, ami a repülésben prémium!

Egek Ura

El Al: Jumbóval Budapest és a Tel Aviv között

2013. február 05. - frequentflyer

EL AL :  Boeing 747 -es Jumboval menetrend szerint Budapestről!
Tegnap először az EL AL facebook oldalán jelentette be Váradi János magyarországi igazgató, hogy a nyári menetrendi szezonban, április végétől keddi napokon Boeing 747-400 -as Jumbo géppel repüli az EL AL a Tel Aviv - Budapest - Tel Aviv útvonalat. Magyar utazóknak ezzel a legendás, óriási géppel ezidáig még nem nagyon volt lehetőségük közvetlen budapesti indulásra.
A nyári szezonban heti nyolc járata lesz az EL AL -nak.   A reggeli járatokat 737-800-a gépekkel, keddenként pedig a 747-es Jumboval repülik majd. A csütörtök és szombat esti járatokon szintén nagy kapacitású, széles törzsű Boeing 767-es gépek lesznek

Április végétől keddenként a legendás óriásgéppel repülhetsz Budapest és Tel-Aviv között! Az EL AL Facebook oldalán án jelentette be Váradi János magyarországi igazgató, hogy a nyári menetrendi szezonban, április végétől keddi napokon Boeing 747-400 -as Jumbo géppel repüli az EL AL a Tel Aviv - Budapest - Tel Aviv útvonalat. A Jumbo Jet igen ritka vendég Magyarországon, legalábbis az utasszállító változat. (Cargóban a Luxair 747-8-asa szinte mindennapi vendég a ferihegyi Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.) Ahhoz, hogy Jumbóval repülhessen az ember, előbb el kell zarándokolni egy nagyobb európai reptérre, majd onnan minimum egy másik kontinensre utazni.

Most viszont elég Izraelig, ami rövidebb, s olcsóbb is. A nyári szezonban heti nyolc járata lesz az EL AL -nak.   A reggeli járatokat 737-800-a gépekkel, keddenként pedig a 747-essel repülik majd. A három osztályos elrendezésű utastérben 12 első, 49 business és 348 turista ülés van, utóbbi 3-4-3 elrendezésben. A csütörtök és szombat esti járatokon szintén széles törzsű gép közlekedik majd, B767-esek.

Egy évvel a Malév-csőd után - állapotjelentés

A nemzeti kormány egy évvel ezelőtt engedte csődbe a nemzeti légitársaságot. Azóta kiderült: nem csak a cég kezét engedték el, de több mint ezer munkavállalóját is magára hagyták, a magyar légi közlekedés fejlesztése és stratégiai jelentősége pedig nem volt több üres szólamnál – Magyarország jelenlegi kormányának. A Malév leállásához vezető folyamatokról ma sem tudunk mindent, egy évvel a nemzeti légitársaság bukása után is csak helyzetjelentést adhatunk. Érzelmes csöpögés helyett beszéljünk tisztán: ki mit tett a Malév megmentéséért és a magyar légi közlekedésért?

Tovább

Légtérzár esetén is jár a szállás és az étkezés – a fapadosok utasainak is

Rendkívül fontos döntést hozott az Európai Bíróság: kimondta, hogy szállást és étkezést, valamint kommunikációs lehetőséget akkor is biztosítani kell a légijáratok külföldön rekedt utasainak, ha a járattörlést olyan rendkívüli körülmények okozták, mint a vulkáni hamufelhő miatti légtérzár. Erre az ellátásra a fapadosok is kötelezettek, s utólag is be lehet vasalni rajtuk a költségeket – igaz, csak az ésszerűség mértékéig, erről pedig a nemzeti bíróságok dönthetnek. Vagyis, a jövőben az utas nem köteles a képen látható körülmények között tölteni az éjszakákat, akkor sem, ha áll a légi forgalom. Mondjuk más kérdés, hogy naponta 18000 törölt járat utasait fizikailag hogy lehetséges elhelyezni...

Tovább

Milyen a finom tea a fedélzeten? - Megmondja a British Airways

Új teakeverékkel használ a fedélzeten február elsejétől, kifejezetten az utazómagasságra tervezett Twinings - a British Airways globális teabeszállítója - speciális teakeverékből készülő teát szolgál fel az utasainak... Na, melyik légitársaság is lehet igazán autentikus ebben a tea-témában? A British Airways. Az új keverék az Assam, a Kenyai és a magasan termesztett Ceylon keveréke, amely a legjobb ízt adja a fedélzeten - bizony, 11000 méter magasan a teát máshogyan kell főzni, mint a földön, s más lesz az ízhatás is...

Engedjünk meg magunknak egy kis kitérőt, indoklásul, miért volna érdekes nekünk ez a hír? Leginkább azért, mert a repülőutakon a tea és a kávé az, amit megízlelve még az élettől is elmegy a kedvünk, a fedélzeten valamiért mégis fogyasztjuk, s talán nem azért, mert nincs más. Látott-e már valaki teáskannát egy utaskísérőnél? Nekem sajnos volt szerencsém, ugyanis van olyan légitársaság, ahol még arra sem veszik a fáradtságot, hogy előre elkészítsék a teát, hanem kiengedik a műanyag kannába a forró vizet, belecsapnak öt-hat filtert és elindulnak kiszolgálni az utasokat. Nos, ennél gusztustalanabb dolgot még nem láttam, amit teával el lehet követni. Ez bizonyára még annál is rosszabb, mint egy angol úr szeme láttára citromot csepegtetni a teába...
Hogy a kávéról pedig ne is beszéljünk! Sima forróvíz és instant kávé keverék, ami eleve alattomos támadás a műfaj ellen, de íze pluszban alig, cserébe olyan forró, hogy az utazás teljes időtartama alatt szinte ihatatlan. A műfajban az alig két évet élt Lufthansa Italia próbált valamit alkotni, amelyik a business-en presszókávét adott, az economyn pedig normál kávéból főzött hosszú lét, de ez immár történelem. Különben, a műfajban, még a fapadosok nyújtják a legjobb teljesítményt, hiszen náluk minden pohárhoz tartozik egy önálló filter, vagy egy saját csomag nescafé, más kérdés, hogy alig két deci forró vízért és egy filterért mondjuk két eurót fizetünk a Wizz Air fedélzetén. Pontosabban, fizet az, aki ennyiért is hajlandó megvenni a teát, de végülis, sokan vannak. A szomjúság nagy úr.
Idetartozik, hogy én magam az egy óránál hosszabb járatokon kötelezően bevezetném az ingyenes vízosztást. A négy százalékos párataltalmú kabinban egészségügyi kérdés, hogy kapsz-e inni, bármely repjegy árába bele kell, hogy férjen egy pohár víz.
Visszatérve a teához, az egyik legegészségesebb ital, amit ihatunk a fedélzeten: evés után a forró ital segíti az emésztést, hidratál, s működik minden egyéb jótékony hatása, ami a földön is. A levegőben azonban minden más: belátható, hogy az alacsony páratartalomban másként működik az ízérzékelésünk (például, mert szárazabb a szájüreg), az alacsony nyomás és a magasság befolyásolja a víz forráspontját (néhány fokkal alacsonyabb), ez pedig a teafűből kinyerhető ízeket, s a túlnyomásos kabin is megváltoztatja az ízérzékelést.
Ezért kísérletezett a British Airways és a Twinings a teákkal. Koncepciójuk az volt, hogy az Assam tea egy kellően kerek ízt ad, amely lényegében minden kultúrában elfogadható, a kenyai fű ad némi erőt hozzá, míg egy kis hozzáadott Ceylon kiemeli a hatásokat. Ebből áll össze a repülős tea.
Mindezt a prémium osztályokon még extra ízekkel kombinálhatják, valamint a business és a first utasok válogathatnak a Twinings különleges keverékei közül is. AFirst osztályon a Leaf Silky Pyramids, a Mint Humbug, a Red Berry Bolond, a Honeycomb Kamilla is a választékban van, a Club World (business)pedig az áfonya, a bodza, a kamilla és a borsmenta teákat kínálja az utasoknak.

Tovább

Finnair: Hanoi és Xi'an, nagyon versenyképes áron

Rövid poszt lesz: itt van a méltatlanul hanyagolt Finnair, amely Oneworld tagként új célállomást hozott a szövetség térképére, ez pedig a kinai Xi'an. Tavaly volt szerencsém pár napot ott tölteni, Kina legjobb helyei közé jegyeztem fel, rendesen versenyben van Sanghajjal. Nagyon más: kevéssé metropolisz, de eszméletlenül gyorsan fejlődik, ott van ugyebár az agyaghadsereg, amelyet mindenkinek látnia kell (fantasztikus, btw), remek piac utcák, amelyeket nem elsősorban a vásárlás öröméért érdemes felkeresni, hanem azért, mert egy csapásra eltöröl belőled minden előitéletet, ami esetleg volt a kinai emberekkel és a mindennapjaikkal kapcsolatban. Xian remek hely, a szállás olcsó, s a Finnair júniustól 150 ezer forintért is elvisz! (A járat heti háromszor közlekedik, tehát, ha keresel, állítsd +/- két napra a keresőt! Ellenkező esetben akár overnight connection-t is kaphatsz eredményül...) Azt hiszem, kihagyhatatlan. Nem mellesleg, szintén ezidőtájt indul Hanoi, ahová 175 ezer HUF a jegy. Foglald itt Xi'ant, itt pedig Hanoit. Megnéztem, tényleg vannak ezek az árak, szép számban! Hajrá! Ja, a Finnair nagyon is minőségi szolgáltatást nyújtó légitársaság, a Helsiniki reptéren kényelmes az átszállás és nem kell hosszú órákat várni. Nem utolsó sorban Helsinkiből az egyik legrövidebb út Ázsia felé....

WizzAir: hosszú hétvége Máltán!

A Wizz Air legújabb útvonalának bejelentése jó hír a magyar utasoknak, hiszen a nyaralók és a hétvégén napozni vágyók először utazhatnak Budapest és Málta között igazán alacsony árakon, hála a Wizz Air kiváló szolgáltatásának és közvetlen járatainak. A viteldíjak 7990 forintnál kezdődnek, a foglalás már lehetséges a wizzair.com oldalon keresztül. Az új járat május 17-től, hetente kétszer, hétfőn és pénteken reggel 06:45-kor indul Budapestről.
„A Wizz Air nagyon örül, hogy újabb nagyszerű úticélt kínálhat a magyar utasoknak” – mondta Daniel de Carvalho, a Wizz Air vállalati kommunikációs vezetője. „Málta gazdag történeti múlttal rendelkező mediterrán szigetország, amely három szigetén idilli öblöket és strandokat kínál, ráadásul itt kétszer annyit süt a nap egy év alatt, mint Észak-Európa városaiban.
A Wizz Air hétfőn és pénteken indít járatokat, lehetővé téve, hogy utasaink a hétvégét a mediterrán szigeten töltsék. De a jó híreknek itt még nincs vége: a máltaiak szenvedélyes utazók, akik sokszor repülnek a kontinensre, hogy vásárlásaikat intézzék. Bízunk benne, hogy Budapest vonzó úti cél lesz a máltai utasok számára is, és hamar felfedezik a város által kínált kulturális és gasztronómiai élményeket, a magas színvonalú üzleteket, és a magyarok vendégszeretetét, így az új útvonal tovább erősíti majd a magyar turizmust” – tette hozzá Daniel de Carvalho.

Pénteken és hétfőn Máltára repül a WizzAir, május 17.-től! Ez baromi jó hír, most néztem a foglalási rendszert, egy hosszú hétvége csomag nélkül cirka harmincezer forintba kerül, ami elég jutányos ár! Különösen azért, mert eddig nemigen lehetett jó áron eljutni Máltára. A hosszú hétvégét egyébként klasszikus értelemben kell kezelni, pénteken reggel háromnegyed hétkor indul a gép Pestről, majd fél tízkor indul vissza Máltáról és negyed tizenkettőkor már Budapesten is van az ember, amivel van esély megúszni, hogy hétfőre szabadnapot kelljen kivenni. Csak egy kis munkaszervezés kérdése.

- Málta gazdag történeti múlttal rendelkező mediterrán szigetország, amely három szigetén idilli öblöket és strandokat kínál, ráadásul itt kétszer annyit süt a nap egy év alatt, mint Észak-Európa városaiban - mondta Daniel De Carvalho, a Wizz szóvivője. Örülhetnek a magyar vendéglátósok is: a máltaiak szenvedélyes utazók, akik sokszor repülnek a kontinensre, hogy vásárlásaikat intézzék.

A magyarok kedvencei: Qatar Airways, Turkish Airlines

A repjegy.hu a napokban közzétette saját ügyfelei körében végzett felmérését, amely szerint a Qatar Airways lett a magyarok kedvenc légitársasága, a legjobb fedélzeti szervizt pedig a Turkish Airlines török légitársaságnak szavazták meg. Az utasok szerint a legjobb menetrendet a KLM kinálja az utasoknak. Nos, általában szkeptikus vagyok ezekkel a felmérésekkel, de ezt most mégis azért citálom, mert amit egy létező és igen forgalmas iroda az utasai körében mér (tehát azok között, akik valóban repülnek, s tapasztalataik vannak), arra érdemes adni. Más kérdés, hogy még igy is torzitólag hathat, hogy ha mondjuk valaki egy út után tölt kérdőivet és túlzott örömét vagy épp elégedetlenségét veti a kérdőivre, de ezt kiküszöbölni elég nehézkes, legalábbis az már egy másik, igen-igen drága kutatás....

Ha a posztba kattintassz, láthatod a keűategóriák listáját, mindenesetre, a Qatar lett a magyarok kedvence.Nem csoda. Nagyon jó légitársaság, nagyon pontos üzemeléssel, magam is csak a legjobbat mondhatom, ráadásul, ötcsillagos skytrax minősités és a Világ kedvenc légitársasága dij is az övék.

Tovább

Nagydíjas lett a Malév!

Utolsó nagydíját kapta 2013. januárjában a Malév - mi sem lehetne méltóbb megemlékezés a légitársaság leállásának első évfordulójára. A Magyar Sajtófotó pályázaton - amely a 2012-ben készült képeket díjazta – kollégám, Reviczky Zsolt, a Népszabadság fotóriportere érdemelte ki a MÚOSZ-nagydíjat, Isten Veled, Malév című sorozatával. A képriport kategóriában pedig Az utolsó Malév-járat című sorozat a harmadik díjat vitte el. A Hír- és eseményfotók között pedig Tuba Zoltán "Malévra emlékezve" című képe második díjat nyert.

Komolyról komolyra fordítva tehát a szót, ez most egy hatalmas gratula-poszt! Egy olyan esemény kapcsán, amely az érdektelenek ellenében azt bizonyítja, hogy a magyar légitársaság fontos ügy volt a társadalom számára – sajnos nem annyira, hogy ez eredményes kormányzati intézkedésekben is megnyilvánuljon. Kattints a folytatáshoz, még több Malév-képért és videóért.

Tovább

Majdnem csőd után: kívül-belül megújul az American Airlines

Szerintetek milyen az American új arculata? Láttátok már? Ha nem, most megmutatom, egy poszt erejéig, mert igen-igen tanulságos. Miért? Alig több, mint egy éve ugyanis, hogy bejelentették: az American Airlines az amerikai Chapter 11 alatt (csédvédelemben) repül tovább. Nem sokkal ez előtt, az AA (tehát a csődvédelem előtt) az iparág történetének egyik legnagyobb géprendelését és flotta-modernizációját jelentette be. Nyilván az utóbbi időben számos belső intézkedéssel és leépítéssel nagyon fontos átalakításokat is végrehajtott a cég, de mindezek után fordítottak figyelmet arra is, hogy arculatban, üzenetekben és szolgáltatásban is megújuljanak, hogy biztosak legyenek abban: az utasok inkább feléjük fordulnak, mint eltávolodnak a légitársaságtól. Na, ez az amerikai üzleti szemlélet, amit nekünk még tanulni kell. Mit mondanának nálunk? Hát azt, hogy mit vág fel ez a légitársaság, amely a csődtől épp megmenekült, ergo biztos híján van a pénznek, ellenben bővelkedik adósságban (ez minden bizonnyal így is van), minek vásárol nyakra-főre repülőgépet, s miért költ több millió dollárt a gépek átfestésére, s egy komplett arculatváltásra? Nos, nagyon jól tették, hogy erre költenek, hamarosan elmondom, hogy miért....

süti beállítások módosítása
Mobil