
Valami nagyon izgalmas történik ezekben a napokban a Delta háza táján, ugyanis a minap tért vissza a flottába az első felújított belső terű Boeing 767-300-as repülőgép, amit több követ majd, ráadásul, az új gép repülési tervében BUDAPEST IS SZEREPEL! Minden osztály megújult, tehát a modern utastér nem csak a business utasok kiváltsága.
Amerikába tartók, vagy talán az USA-t megjárt utazók tudják: a Delta az elmúlt évben a legkényelmesebb lehetőséget jelentette New York JFK felé, hiszen dél körül indul, s átszállni sem kell, ráadásul a gép elér egy sor belső csatlakozást is a nagy alma nagy repterén, akár a nyugati part felé is. (Április óta a konkurend American is itt van ezen az útvonalon.) Azonban, egészen idáig, sokan mégis egy korai indulást és európai átszállást választottak, mert tudták: a Delta gépek kissé oldschool-ak, s sanyarú dolog eltölteni kilenc órát egy olyan gépen, amin csak központi vetítőváaszon van.
Na, ez változik meg az új gépekkel, a szolgáltatások több skálát lépnek felfelé, például, még a turistaosztályon is lesz USB port és USB töltő, hogy New York-ban ne egy totál lemerült okostelefonnal szállj ki a repülőből, feltéve, hogy a repülés alatt végig hallgattál zenét és még játszottál is.