Ha nem mentem volna tovább New Yorkból Los Angelesbe Salt Lake Cityn keresztül, azt mondanám, ez az egyik legflottabb repülőút volt evör. Az út Budapest - New York részére egyébként ez igaz is. Reggel 6.25-kor indultunk Brüsszelbe, ahol két óra volt a csatlakozásra, s tízkor már a Brussels Airlines Airbus A330-asán ültem. A Budapest - Brüsszel járaton nagyon tetszett, hogy leszállás előtt a személyzet végigment a kabinban, kiválogatta azokat az utasokat, akiknek nagyon rövid a csatlakozási idejük, roppant udvariasan megkérték a business utasokat, hogy hadd ültessék melléjük őket, s így gondoskodtak arról, hogy mindenki elérje a gépét. Az érintett négy utast pedig a személyzet már a repülő ajtajában várta a kiszálláskor. Ez nagyon korrekt volt.
Ebben a székben, egész pontosan. Én kértem magamnak a checkinnél, amivel kicsit megtréfáltam magam, mert a 7K ülés kicsit rövidebb lábteret kínál a gépeken, köszönhetően a business kabin mögötti konyha falának. Ez útközben nem tűnik fel, csak amikor vízszintesbe tolod az ülést. Teljesen vízszintes állapotnál érezni némi különbséget, aztán odanézel a többi székre és látod a különbséget. Egy kicsit érzed is, de szerencsére azért nagyon kényelmes.
Ami a járat előkészítését illeti, ha egyetlen kritikai jellegű észrevételemnek kell lenni, az az, hogy az előzetes ellenőrzésnél (amely az Amerikába induló utasoknak kötelező, közvetlenül a kapu előtt egy alaposabb okmányvizsgálat, melyet egy, az amerikai állam által megbízott biztonsági cég végez) nincs külön sor a business utasoknak. Így tehát nekik is be kell állni a sorba. Azért ez nem okozott nagy gondot, így is bőven maradt időm fotózgatni a repülő ablakából. A repülési időnk 7 óra 20 perc volt, turbulencia alig, szóval nyugodt és élvezhető volt az egész. Főleg ezért. Peter Goossens, a belga sztárséf ételeivel kényeztetik a prémium kabin utazóközönségét. Sikerrel.
Ezek a céklás zselék és a májas habok fantasztikusak voltak, csakúgy, mint a Vitello, ami pedig fenomenális. A főételt majd hazafelé fotózom le, mert annyira kíváncsi voltam a sörös mártásban felszolgált porjúpofára, hogy már beleettem, mire lefényképezhettem volna. Amúgy sem mutatott volna szépen a barna mártás a fotón, de elképesztő ízhatás volt, s nem bántam meg, hogy viaskodtam magammal hal kontra borjúpofa ügyben és minden előzetes - könnyűt eszek az út során - elhatározásom megdőlt. A vitellot viszont lefotóztam...
Tekintettel a reggel 6.25-ös indulásra és az ezzel járó 4.45-ös kelésre (közel lakok a repülőtérhez), az út nagy részét olvasgatással és alvással töltöttem, ami utólag, a New York - Salt Lake City Delta járaton, a 33F ülésben nyomorogva jó döntésnek bizonyult. Így is elég fáradt voltam, mire a 4 óra 20 perces járat leszállt, de legalább még embernek éreztem magam. Ez elég sokszor hiányzik, amikor az ember már húsz órája úton van. Biztos köszönhető annak is, hogy a New York-i leszállás előtt már csak némi könnyű salátával leptek meg bennünket. Az érkezés egyébként pontos volt. Életemben először mindenféle sorbanállás nélkül, tíz perc alatt végeztünk az immigrationnél.
A totál utazással töltött idő nem volt 11 óra sem, magyar idő szerint fél nyolckor már a laptopomon dolgoztam a JFK egyes termináljában. A fedélzeten a másik kedvencem pedig ez az installáció volt. A gyümölcs finom, a datolya (jobb sarok) nem aszalt, hanem zamatos, a pezsgő pedig CHAMPAGNE.
