Vannak az ember életében jó napok és úgymond meghatározók. Egy repülős blogger esetében ilyennek számít, amikor Hongkongba indulva azzal a kedves mondattal fogadja a check-in munkatársa, hogy: megtisztelő számunkra, hogy a mai útját business osztályra upgradelhettük. Ha mindez az Emirates check-in pultnál történik, akkor az megható. A világ egyik legjobb légitársaságának business osztálya ugyanis messzi földön híres, az odafigyelésről, a minőségről és a kényelemről. S ha mindez nemcsak Dubai-ig, hanem a következő járat nyolc órájában egy Airbus A380 szuperjumbón is adott, az valóban ok az elérzékenyülésre. Amikor ezeket a sorokat írom, a dubai landoláshoz készülünk a Boeing 777-essel, amelyen az economy teltházas, a business félházas és ha jól láttam, akkor a first-ön is volt utas. Magam a 8A ülésen terpeszkedtem az elmúlt négy órában, amely egyszerre volt egy kifogástalan vacsora, valamint egy kellemes bor- és koktélkóstoló, valamint két óra munka. De kezdjük az elején.
Másfél órával a négyes indulás előtt érkeztem a ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérre, ahol már nem volt sor, itt esett meg a fentebb leírt öröm, így aztán a csomagfeladást követően immár a Fast Track-en, azaz a business és az elit törzsutasoknak fenntartott VIP sorban estem át az utasbiztonsági átvilágításon. Annyira meg voltam illetődve, hogy rögtön hibáztam. Bár nagyjából évente legalább két tucatszor megfordulok Ferihegyen, nincs zuga a reptérnek amit ne ismernék, és még a check-in pultban világosan el is mondták, hogy az upgrade-hez váróhasználat is jár – oké, ez nem okozott nagy meglepetést – és hogy a SkyCourt nevű, Malév GH által üzemeltett várót használjam, én bolond, egyenesen mentem az útlevélellenőrzéshez aztán be a B terminálba, ahol viszont kiderült, hogy ott már hiába keresem a várót. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, hogy a B-ben nincs Emirates-utasok által használható váró, miközben a gép erről a terminálról megy, de én vagyok a hibás, mert egyértelmű tájékoztatást kaptam, és ahelyett hogy gondolkodtam volna, rutinból mentem. Sebaj, mivel elég későn mentem ki a reptérre, sok elemaileztem az időt, majd következett a beszállítás. A Malév GH földi kiszolgáló cég munkatársa itt kicsit meglepett, mert a mobilos boarding pass helyett határozottan kérte a papír beszállókártyát – ami persze volt – mondván, csak annak a kuponját tudja eltenni, ezt pedig kell.
A repülőben rögtön champagne, egészen pontosan Veuve Clicquot Yellow Label brut pezsgőből, narancs- és almaléből, valamint vízből választhattam, a business ülésben pedig hamar kiismertem magam. Pezsgő volt. Előbb orange fizz, azaz friss narancslés gyömbérrel. Tudom, hogy ebben a sorrendben bizarrul hangzik, de el lehet viselni. Aztán elvették a zakómat, betették a gardróbba. A szervízt egy szép nagy adag rágcsálnivalóval indították: meleg kesudió, mandula, pisztácia és mogyoró.
Visszatérve az ülésre: nagy, kényelmes. A jót könnyű megszokni. Amíg a földön voltunk, az összes masszázsfunkciót kipróbáltam. Extra jó, bár fura izgalom, amikor nem tudod, épp melyik részedet fogja nyomkodni az ülés.
Iszonyú sok helyre lehet pakolni, kényelmes a szék, 130 kilós férfiemberig szerintem teljesen jó helynek bizonyul, a fölötti kiterjedésnél alighanem bajos lehet, úgyhogy még szerencse, hogy betettem a futócipőt.
Csudamagyar járat volt amúgy: a kapitány magyar volt, az utaskísérők között is volt magyar lány, aki üdvözölte az utasokat – ez amúgy majdnem minden nap így van – és a desszertek között volt dobos torta! Sajnos, mire odaértünk olyan rettenetesen jóllaktam, hogy nem volt szívem elkérni csak azért, hogy utána kidobják. Utána választhattam paradicsomleves, bélszín carpaccio és lazactatár közül, ez utóbbit kértem, hatalmas adag salátával és isteni balzsamecetes oliva olajjal hozták.
A lazac alatti mártás tökéletes volt, kaptam barna és fehér kenyeret, melegen, ahogy kell. A menü nem volt névre szóló – láttam már ilyet is – de mindenkinek egyedileg állították össze a tálcáját terítették alá a damaszt abroszt, szóval azért elég magas fokon éreztem az odafigyelést. Legutóbb egy ismerősöm mesélte, hogy a British business-en azért előre összekészített tálcák voltak a business-en, amit csak kiszórtak az utasok elé. Csak az összehasonlítás kedvéért. A bor Chateau de Tracy Pouilly Fume 2014, egy négyszáz éves borászat produktuma, Sauvignon Blanc. A magasban a Sauvignon Blanc íze nem jön át úgy, mint lent a hegyoldalban, de ennek ellenére érződött, hogy szép bor. Egy toszkán fehér volt a másik választás, de nem akartam berúgni – teljesen.
A főétel: istenien ízesített zsályás, rozmaringos krumplipüré, vajon puhított zöldségekkel és egy steak. Lehetett volna hal is, meg pulyka, de kíváncsi voltam, milyen a marha. Ettem már jó marhasültet turistaosztályon is (Singapore, Turkish), szóval meg akartam tudni, mit tud egy business marha. Hát, azt kell mondja, hogy ha Budapesten minden étteremben biztosra mehetnék, hogy legalább ilyet kapok, akkor nem lenne gond a turista lehúzós helyekkel. Nyilván a repülőn nem lehet tökéletes medium rare, ahogy szeretem, de puha volt, jó ízű. Sarget de Gruaud Larose volt a bor, 2003-as Bordeaux terroir, Cabarnet Sauvignon és Merlot domináns. A Pauillac intenzitása a Margaux eleganciájával párosul – írja róla a bor ismertetője. Magam sem tudtam volna jobban megfogalmazni. Kérhettem volna még egy Rioja-t, de valahogy ez izgalmasabbnak tűnt.
A sajttálhoz portóit ajánlott a francia utaskísérő, de nem engedtem az elnyomásnak, vöröset kértem újra – erről szól a szabadság. A mosdóban igazi textil törölköző jár a kézmosás után, csak az okozott nehézséget, hogy nem akartam elhinni, hogy itt is a szemetesbe kell dobni, ahogy az elegáns szállodákban. Az espressohoz pedig Godiva csoki járt, amit kiegészítettem még egy Henessy XO-val. Mivel még dolgoznom kellett, úgy döntöttem, hogy 12 cocktail kipróbálását a következő szakaszra tartogatom – amúgy mindegyiket frissen mixeli a személyzet. Mivel közel ültem a konyhához, folyamatosan hallottam ennek a jellegzetes hangját. Kicsit sem zavart. Két és fél óra repülésnél jártunk itt, ezután már csak dolgoztam, ami szóra sem érdemes. Hanem inkább ez a látvány. Welcome to Dubai.
És még egy dolog, ami rendkívül beszédes. Az utashídból a terminálba érve ezt pillantottam meg először. Igen, kincstári babakocsi. Szóval, a figyelem, az figyelem.
