Minden, ami a repülésben prémium!

Egek Ura

Reptéri tapizás: felmentést kaphatnak a pilóták

2010. november 21. - frequentflyer

Felmentést kaphatnak a pilóták a szigorított "tapizós" átvizsgálás alól, mondván, őket nemzetbiztonságilag már amúgy is szigorúan leellenőrizték, s egyébként is rajtuk tartja a szemét az összes biztonsági hivatal. Ez az intézkedés nem Magyarország hivatalos szerveinél jött szóba, hanem az Egyesült…

Tovább

Foglalni akartam a WizzAir-nél, nem sikerült....

Tegnap tettem egy kis túrát a WizzAir foglalási rendszerében, s nézegetvén az árakat úgy döntöttem, hogy veszek egy jegyet Olaszországba, valamint írok egy postot nektek is, hogy tudjátok: nagyon jó árakon lehet repjegyet venni a magyar fapadosnál. Sajnos azonban, az árak helyett hosszas…

Tovább

Kreatív megoldás a Malévtól?! - Így ünneplik a barcelonai járatot

NEm hittem a szememnek, amikor kinyitottam a Malév honlapját. Egy igazán kedves, kreatív megoldásra lettem figyelmes, a honlap ugyanis teljesen átalakult katalán stílusba. Igaz, a színfokozatokon és az árnyalatokon lehetett volna még finomítani, mert ugyebár így a menüpontok olvashatósága némi…

Tovább

Megérkezett Frankfurtba a negyedik Lufthansa Airbus A380!

Miközben a világ másik felén az A380-as gépek technikai problémáit firtatják az újságok, Frankfurtba megérkezett a negyedik Airbus A380-as óriásgép a Lufthansa flottájába. A repülőt Tokyo névre keresztelik, a hivatalos ceremónia Japánban lesz 2011 elején, amikor is már az ötvenedik évfordulója lesz…

Tovább

easyJet: rugalmas jegyekkel tüzel az üzleti utasokra!

  Bizony, a low-cost légitársaságoknak, vagy ahogy mi nevezzük őket, a fapadoknak is kellenek a vastagabb pénztárcájú utasok, s erre fényes bizonyíték, hogy az easyJet is bevezette az üzleti utazóknak szóló díjtételét. Amiről, per pillanat még nem tudjuk mennyibe kerül pontosan, csak azt, hogy…

Tovább

A GE lízingcége is vesz a kínai repülőből - Felülnél rá?

A kínai állami repülőgépgyártó vállalat, a COMAC 100 repülőgépre kapott megrendelést (pontosabban 50 firm order és 50 opció) négy kínai légitársaság tömörülésétől és a GE lízingcégétől a C919 keskenytörzsű típusra, amely a Boeing 737, illetve az Airbus 320 gépcsalád  konkurense lehet. Az első…

Tovább

Nem engedték felszállni a Lufthansa A380-ast!

A frankfurti repülőtéren leállították a Lufthansa tokiói járatát, egy Airbus A380-ast, amely már a futópálya felé gurult, amikor rendellenességet észleltek a futóműben. Az utasokat egy tartalék szuperjumbóval vitték Tokióba, a futó okozta zajok forrását nem találják, a szerelők nem találtak…

Tovább

Bajban a repülő kenguruk? Újabb Qantas kényszerleszállás!

Ismét egy Qantas gép kényszerleszállásáról számoltak be ausztrál csatornák, ezúttal a Buenos Airesbe (EZE) tartó Boeing 747-400 volt kénytelen visszafordulni Sydney-be. A 199 utas és a 21 fős személyzet sértetlen maradt. A Qantasnak két héten belül ez a negyedik nagy visszhangot kapó műszaki hibája.…

Tovább

Járatteszt: ZRH-BUD, Swiss, Business - Ezt így kell csinálni!

A jó sorsom okán úgy alakult, hogy tegnap a business kabinba ültettek be a Swiss Zürich-Budapest járatán, amelyik egy órát és öt percet töltött a levegőben. Nos, a rövid időt is lehet emlékezetessé tenni - erről adott tanúbizonyságot a Swiss. Kattints a részletekért a post címére!

Tovább
süti beállítások módosítása