Vendégposztot közöl az Egek Ura Blog abból az alkalomból, hogy a világot járt barátom, Ortutay Gergely héderelhetett pár órát a Qatar Airways business osztályán Budapest és Doha között, majd szakmailag végig vezették a dohai prémium-terminálban. Egyet leszögezhetünk: a sárga irigység érzése nem véletlen, mi több, teljesen indokolt.

Kezdésnek szögezzük le: szerencsés vagyok. Elsősorban azért, mert a Qatar Airways Budapest-Doha járatát business osztályon tehettem meg, másodsorban meg azért, mert ez egy blog, így ez a vendégpost lehet szubjektív hangvételű. Szubjektíve pozitív. De e véleményemmel nem vagyok egyedül: az iparágilag általánosan elfogadottnak számító Skytrax rangsora alapján – ami több mint 18 millió utas véleménye alapján készül – 2011-ben a Qatar Airways lett az év légitársasága. Nem véletlenül. Például azért, mert ilyen finomságokkal kényeztetik az utasaikat.

A Népszabadság gondozásában megjelent egy igen igényes magazin-jellegű kiadvány a Malév történetréről, melynek elkészültében én is részt vettem. Az exkluzív magazin a búcsú jegyében készült, bemutatja a magyar légiközlekedési szakma kiváló alakjat, a hőskortól a napjainkig.
Az első megújult kabin az új Boeing 747-8-as típuson áll forgalomba, amely India és az USA felé fog majd repülni, a konkrét városokról többet aligha lehet tudni, de minden bizonnyal a flagship járat a Frankfurt – New York lesz. A business kabin megújításával véget ért a több évig tartó termékfejlesztés, elvégre eközben megújult a First, az Economy előbb short- és medium-haul járatokon, majd az A380 beállásával a longhaul szakaszokon is, most pedig a business-en volt a sor, már igen régóta, hiszen a 2003-ban bemutatott,
A kínai China Southern (SkyTeam) viszonylag rövid távra állította be harmadik Airbus A380-asát. Ez nemcsak, hogy logikus lépés, új utat is mutathat a kínai légi közlekedésben, Európában élő embernek szinte csoda, nem mellesleg pedig igen komoly és újszerű üzemeltetési és terhelési próbája a szuperjumbónak. De miért kell egy három és fél órás járatot a világ legnagyobb óriásgépével üzemeltetni? A válasz egyszerű: mert sok az utas. Tehát igény van rá. S még lehet fokozni is!
Duna Club tagoknak a mai jó hírem: hiteles, ámde nem hivatalos forrásból származó információim szerint hamarosan nagyon jó hírrel jön ki az Air France KLM csoport hazai képviselete, azzal, hogy a Malév törzsutasoknak ugyanolyan szintű Flying Blue törzsutaskártyát ad egy évre. Mindennek ráadásul semmilyen feltétele nincs, azaz még repülni sem kell velük az ezüst/arany/plat szint megkapásához, igaz, pont elég ezt a szintet megtartani. Na mondjuk azt sem szabad kihagyni a számításból, hogy ha a jövőben átszállással utazol oda, ahová eddig a Malév közvetlenül vitt, akkor a szegmens-számaid duplán gyűlnek, úgyhogy mégis van esély a megtartásra, például az ezüstkártyához 30 leg kell, ami ugye nem sokkal több, mint hét átszállós rt trip.
