Minden, ami a repülésben prémium!

Egek Ura

ELKÉPESZTŐ! Stockholm-Sydney 160e HUF!

2016. július 05. - frequentflyer

ba_syd1Stockholmot jövő áprilisban megjárod 25 ezer forintból. Így pedig 185 ezerből ki tudsz hozni egy ausztrál utat, mert a British Airwaysnek napok óta fent van egy akciós ára, Stockhom (vagy Göteborg) és Sydney vagy Melbourne között, 158-170 ezer közötti áron. Stockholm-London-Szingapúr (vagy Hongkong) - Sydney (vagy Melbourne) az útvonal, az időpont pedig április vége, május eleje.
Sok indulás, sok átszállási opció van benne, nektek az játszik, amelyik este hatkor indul Stockholmból, mert ezt eléred a Wizz járattal is, még úgy is, hogy Skavstáról át kell menni Arlandára. (Bár a Norwegian és a SAS Arlandára is megy, az Air Berlin pedig negyvenezerért Berlini átszállással három és fél óra alatt visz el Arlandára.)

Ami nem látszik elsőre a foglalási rendszerből, de kipróbáltam: oda és vissza is meg lehet állni Ázsiában, tehát ha odafelé egy napra megállsz Hongkongban, visszafelé pedig Szingapúrban, kevéssé lesz fárasztó turistán lenyomni az utat Ausztráliáig. Ár ár pedig nem lesz több! De: csak pár ezressel kerül többe, ha Sydneybe érkezel és Melborune-ből indulsz haza. Ami az átszállásokat illeti, Hongkongból a Cathay Pacific Airbus A330-asaival mehetsz tovább, Szingapúrból pedig vagy a British Boeing 777-esén repülhetsz, vagy a Qantas A330-asával. London és Ázsia között pedig mindkét változat esetében Boeing 777 vagy Airbus A380 közül választhatsz. FOGLALJ AZONNAL, KI TUDJA, MEDDIG ÉL EZ AZ ÁR!!!!ba_syd

ÉS egy praktikus infó: ha Vodafone-os vagy, napi háromezer (2990) forintért Ausztráliában úgy használhatod a mobilodat, mint otthon. A kilenc órás időeltolódás miatt aligha az lesz a legvonzóbb dolog, hogy annyit telefonálhatsz, amennyit csak akarsz. De hogy az otthoni adatkeretedet lenetezheted, az már izgalmasabb! Ha például kocsit bérelsz, ennyiért van navigációd. Jó, nem olcsóbb, mint a helyi SIM, de annál sokkal kényelmesebb. (Napi háromezerért egyébként egyetlen autókölcsönző sem ad neked GPS-t.) A térképen azokat az országokat láthatod, ahol a Világ Napijegy működik.

VF_world-0701

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egekura.blog.hu/api/trackback/id/tr6311797421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása