Az Air France és a KLM is bevezette a fedélzeti wifi elérést, úgy kellene inkább mondani, hogy az Air France KLM csoport, amely a világ harmadik legnagyobb légitársasága, már ami a megtett utaskilométereket illeti. 223 milliárd 787 millió megtett utaskilométerével az AF-KL a harmadik legnagyobb teljesítményű légitársaság a világon, a United és a Delta mögött. Vagyis, épp ideje volt rátérniük erre a Wifi kérdésre, még ha csak kísérleti alapon nyomják is. Két 777-300-ason kínálnak Wifi szolgáltatást, Európa és Amerikai közötti járatokon, 10.95 eurós egyórás (drága) és 19.95 eurós 24 órás (meglehetősen jutányos) áron, ami lényegében európában elfogadott árszintté kezd válni. De szükség van-e wifire a fedélzeten? Megéri? Mihaszna?





Peking után Sanghaj is fogadja a Lufthansa szuperjumbóit, miután Frankfurtból az 526 üléses nagyvassal repüli a távot heti ötször, szeptember 26.-tól, a járat már foglalható. A hírek szerint egy harmadik kínai város, Nanjing is felkerülhet a szuperjumbó-listára. A németek jelenleg tíz Airbus A-380 óriásgépet üzemeltetnek. Sanghai felé napi két járatra nő a frekvencia, ebből az első járatpárt teljesítenek a nagyvassal, hetente ötször. Ez a járat 17:20-kor indul és másnap 09:55-kor érkezik meg Sanghajba, 13:15-kor indul vissza és 18:55-kor érkezik Frankfurtba. A többi járatot, beleértve a Münchenből közlekedőket is, A340-600-assal repülik. Emlékeztetőül, az eddigi A380 célállomások LH kód alatt: Houston, Johannesburg, San Francisco, Szingapúr, Tokió, Peking és Miami (téli menetrend).


Kezdjük a jó hírrel: a Lufthansa tájékoztatása szerint holnap, azaz április 23.-án már normál menetrendhez közelítenek, azt követően, hogy ma lényegében (pár járat kivételével) teljesen megállt a légitársaság a Ver.di szakszervezet sztrájkfelhívására. Összesen 12 hosszútávú és 30 középtávú járatot tudtak mára betervezni egy speciális menetrend mellett, de azok legalább elindultak, ahogyan előre tervezték. Ami rossz hír: 150 ezer érintett utas nem jutott el, vagy nem jutott el időben a célállomására.

