Minden, ami a repülésben prémium!

Egek Ura

Csomagdíjat emel a Ryanair - De hová?

2013. augusztus 06. - frequentflyer

 

A Ryanair addig fogja növelni a feladott poggyászok díjait, amíg az utasok át nem térnek a fedélzeti csomagok használatára – jelentette ki Micheal O’Leary vezérigazgató egy londoni sajtótájékoztatón.
Noha a cég első embere szerint is lehetetlen küldetés a 100 százalékos bőröndmentesség, ám a feladott bőröndökkel utazók jelenlegi 20 százalékos aránya szerinte 10 százalékra csökkenthető. Ennek jegyében a nyári főszezonban drasztikus, 20 eurós áremelést vezetett be a repülőtéren feladott és fizetett poggyászokra: az első, 20 kg-os bőrönd 140, a második 160 euróba kerül – persze ez jóval olcsóbb, ha már a foglalással együtt vagy a cég weboldalán vásárolják meg az utasok. A Ryanair díjszabásában egyébként már megkülönböztet főszezont és holtszezont is.
Amikor a Ryanair bevezetette a poggyászdíjat, a bőröndjüket feladó utasok aránya 80 százalékról 19 százalékra esett vissza, amivel O’Leary állítása szerint egy vagyont megspóroltak.
O’Leary ugyanakkor azt sem tartja kizártnak, hogy a Wizz Airhez hasonlóan a fedélzeti poggyászokért is díjat szedjenek…

A Ryanair addig fogja növelni a feladott poggyászok díjait, amíg az utasok át nem térnek a fedélzeti csomagok használatára – jelentette ki Micheal O’Leary vezérigazgató egy londoni sajtótájékoztatón. MOL nem rejtette véka alá, hogy a maga részéről az álomutas az az, aki egyáltalán nem ad fel cuccot, de maga is tudja, hogy lehetetlen, hogy mindenki így utazzon. Mindenesetre, szerinte a díjjal remekül el lehet érni, hogy az utasok húsz százaléka helyett csak minden tizedik Ryanair utas adjon fel poggyászt. Ennek jegyében sok útvonalon meg is emelték a díjakat, Magyarországon maradt a 8500 forint (15kg) és 11900 (20Kg) forint egy útra.  O’Leary ugyanakkor azt sem tartja kizártnak, hogy a Wizz Airhez hasonlóan a fedélzeti poggyászokért is díjat szedjenek…

Tovább

Alapáron lehetsz VIP a Vodafone RED-del!

Hogy jön ide egy mobilos cég? Jogosan merül fel a kérdés, de a válasz igen logikus rá: egy rendkívül kreatív árukapcsolásról van szó ugyanis, amelyet a Vodafone kínál a RED korlátlan csomagot igénybe vevő ügyfeleinek. Ők azok, akik a magasabb havidíjért tényleg korlátlan hívás- és SMS csomagot kapnak, s még számtalan szolgáltatást is, mint például készülékbiztosítás, vagy éppen - s ezért van a téma most az Egek Ura Blogon - reptéri VIP ellátást. Tudniillik, akik havi 11, vagy éppen 16 ezer forintot fixen elköltenek mobilra, feltehetően azt is megengedhetik maguknak, hogy utazzanak, s akkor egyedi elbánásban van részük, ha az utazás előtt öt nappal regisztrálnak a  vodafone.hu/repulj.

A Vodafone Red Pass szolgáltatást igénybe vevők sorban állás nélkül juthatnak el a géphez, kezdve a csomagfeladástól, s a várótermek zsúfoltsága miatt sem kell, hogy fájjon a fejük. Az ember kiér a reptérre, megkeresi a vörös ruhás hoszteszt a 2A vagy 2B terminálon, s megy minden, mint a karikacsapás. Tulajdonképpen keresni sem kell őket, mivel már előre számítanak a VIP utas érkezésére. A Red kísérők minden esetben előreviszik az ügyfeleket a sorban, hogy csomagjukat soron kívül feladhassák, ha pedig csomag nélkül utaznak, úgy a kinyomtatott beszállókártyával várják őket. A becsekkolást követően a biztonsági zónában is folytatódik a kitüntetett bánásmód: a Red előfizetők ingyenesen használhatják a vörös szőnyeggel borított utasbiztonsági gyorsító sávot. A Security után pedig a Vodafone Red Lounge-ban tölthetik el a kedves utasok, ahol a táblagépek mellett, kellemes zenét hallgatnak, de van ital és rágcsálnivaló is. A szolgáltatás minden nap hajnal négytől él, tehát a legkorábbi fapados járatokhoz is igénybe veheted, s egészen este nyolcig elérhetők a hoszteszek. Egy rossz hír is van: az ismert tervek szerint csak szeptember 15.-ig él ez a szolgááltatás. (A Red kísérők ruháját Szegedi Kata divattervező tervezte.)-

Tovább

Kényelem és praktikum: Európában is KLM Economy Comfort

Nagyobb lábtér, némi privát tér és konnektor azoknak, akik dolgozni szeretnének. Mindezt elég korrekt áron. Bár eredetileg az üzleti célból utazóknak találták ki, nem csodálkoznék, ha végül is tülekednének érte az utasok, egyszerűen, mert jó. Persze azt is megmutatja, hogy az európai légitársaságoknak át kell gondolniuk a business class árazásukat, feltéve, hogy keresni akarnak.

Tovább

Kényelem és praktikum: Európában is KLM Economy Comfort

Nagyobb lábtér, némi privát tér és konnektor azoknak, akik dolgozni szeretnének. Mindezt elég korrekt áron. Bár eredetileg az üzleti célból utazóknak találták ki, nem csodálkoznék, ha végül is tülekednének érte az utasok, egyszerűen, mert jó. Persze azt is megmutatja, hogy az európai légitársaságoknak át kell gondolniuk a business class árazásukat, feltéve, hogy keresni akarnak.

Tovább

A Wizz nem törte meg az Easyjet genfi ármonopóliumát - bezárják a járatot

Az isztambuli járatindítás örömteli bejelentése elterelte a figyelmet arról, hogy a Wizz Air augusztustól, az isztambuli indulással egyidőben bezárja a december 14.-én indított genfi járatát. Némi malíciával mondhatnám, valószínűleg drága volt a saját összeköttetés a cég genfi irodája és a budapesti operációs központ között, jobban megéri megvenni az Easyjet drága jegyeit, ha utazni akarnak a Wizz Air vezetői és munkatársai. Valójában azonban, ha megnézzük az árakat és a menetrendet, akkor azt kell mondani: ez a járat egyelőre nem jött be. Olyan, mint a bukaresti.

Tovább

Wifi az Air France és a KLM fedélzetén is

Az Air France és a KLM is bevezette a fedélzeti wifi elérést, úgy kellene inkább mondani, hogy az Air France KLM csoport, amely a világ harmadik legnagyobb légitársasága, már ami a megtett utaskilométereket illeti. 223 milliárd 787 millió megtett utaskilométerével az AF-KL  a harmadik legnagyobb teljesítményű légitársaság a világon, a United és a Delta mögött. Vagyis, épp ideje volt rátérniük erre a Wifi kérdésre, még ha csak kísérleti alapon nyomják is. Két 777-300-ason kínálnak Wifi szolgáltatást, Európa és Amerikai közötti járatokon, 10.95 eurós egyórás (drága) és 19.95 eurós 24 órás (meglehetősen jutányos) áron, ami lényegében európában elfogadott árszintté kezd válni. De szükség van-e wifire a fedélzeten? Megéri? Mihaszna?

Tovább

Kvíz indul: repülőjegyért és kedvezményért!

Válaszolj helyesen és nyerj Lufthansa repülőjegyet Európába!*

Válaszolj néhány egyszerű kérdésre a Lufthansa flottájával és szolgáltatásaival kapcsolatban, s mindenki, aki helyesen töltötte ki a kérdőívet, kap egy 6000 forintos vouchert, amit Lufthansa repülőjegy vásárlásakor válthat be! Kattints a kérdőív végén megjelenő linkre, ahol neved és email címed megadása után kapsz egy voucher kódot*, amit a Lufthansa weboldalán tudsz felhasználni!

A helyesen kitöltők között továbbá kisorsoljuk a főnyereményt, ami nem más, mint két személyre szóló turista osztályú Lufthansa repülőjegy, amely 2013. december 31-ig használható fel Európai úti célra. *A kód 2013 július 31-ig érvényes, a kedvezményes jegyek visszaútjának időpontja pedig legkésőbb 2013. november 30. lehet. A kedvezmény csak budapesti indulású jegyekre váltható be. Az Egek Ura Blog a fel nem használt kódokat nem váltja be. A játékért kattints ide.

Tovább

Breaking News: Wizz Air Isztambul, heti 4x!

Isztambuli járatot indít a Wizz Air augusztus másodikától, hetente négyszer, jövő tavasztól pedig naponta - jelentette be a diszkont légitársaság. Hétfőn, szerdán és pénteken háromnegyed tízkor indul a járat Budapestről a Sabiha Gökcen repülőtérre, vasárnap pedig 11.25-kor. Visszafelé 13.10-kor indul a gép, kivéve a vasárnapot, amikor 14.50-kor, azaz, nagyon kényelmes menetrendet rakott össze a légitársaság például azoknak, akik egy hosszú hétvégét szeretnének eltölteni a török fővárosban. Az első hetekre csomagdíj nélkül 35 ezer forintért lehet jegyet vásárolni, de később vannak olcsóbb tarifák is, ősz végére találtunk 12 ezer forintos retúrjegyet.

Tovább

Hatezer forintos bakui jeggyel ünnepel a Wizz

A foglalások alapján nagy az érdeklődés az új, június 17-én induló Budapest-Baku járat a iránt - közölte a Wizz Air, pontos adatok vagy számok közzététele nélkül, annyit árultak el, hogy 2500 foglalás érkezett, de hogy milyen idősávban, azt nem közölték.

Ugyanakkor bejelentették: a Wizz Air legelső bakui járatára mától kedvezményes, 5990 forintos áron lehet jegyet foglalni a wizzair.com oldalon. Utánanéztem, az első járatra tényleg van 5990-es jegy, a következő hetekben is van hasonló árú jegy, még ha két- háromezer forinttal drágábban is. Agusztustól az árak felkúsznak 15, sőt 20 ezer forint fölé.

Tovább

Megújult a JFK T4 - Pályára néző tetőterasz és borbár a Delta új otthonában

A repülőtéri szolgáltatások minősége és a terminál kényelme legalább olyan fontos, mint a fedélzeti szolgáltatás – a gyakran utazók körében mindenképp. Ezt felismerve fejlesztett a Delta a New York JFK hubban, azáltal, hogy a T3 nemzetközi forgalmát átköltöztette a T4 egy új szárnyába, s ezzel majdnem teljes egészében a négyes terminálról szolgálják ki az utasaikat. Hogy miért invesztált a légitársaság 1,4 milliárd dollárt csak és kizárólag egy már eddig is használt reptéri terminál felújításába? S mi lett a végeredmény? Hatalmas tetőterasz futópálya-kilátással, szenzációs borokkal, könnyebb átszállás, remek új várók...

Tovább

VIP ellátás BUDapesten LH First jegyekhez, Business és First promo árak

Május elsejétől a Lufthansa is ingyenes VIP szolgáltatásokat kínál mindazon utasainak, akiknek a jegyében van legalább egy FIRST szakasz. (Nem business, first.) Az utazóknak még nagyobb kényelmet biztosít és még több kényeztetést tartalmaz ez a szolgáltatási csomag: Budapesten és a főváros 30 kilométeres körzetében Mercedes limuzin, 4 fő felett pedig Mercedes minibusz privát sofőrrel gondoskodik az utas gondtalan utazásáról a reptérre, ahol a terminál előtt már hostess várja és köszönti őt, bekíséri a VIP váróba - ezt már a check-in ideje alatt is használhatják az utasok - illetve biztosítja a csomagok szállítását.

Tovább

Sanghaj superjumbo párbaj: befutóval nyert az Air France!

A helyzet az, hogy egy gyors hajrával az Air France lehajrázta a Lufthansát, s ők lesznek az első európai cég, akik Airbus A380-as óriásgéppel kötik össze Kínát és Európát. A Lufthansa nemrég jelentette be, hogy szeptember 26.-tól A380-assal repül a kínai városba, heti ötször. Első európai légitársaságként landolhattak volna a szuperjumbóval, ha nem derül ki, hogy szeptember másodikától az Air France is a nagyobb gépre váltott, igaz, csak heti háromszor. És az is igaz, hogy az Emirates már két éve 380-assal jár oda, de ne legyek sportszerűtlen, mégiscsak nagyobb szabadságot ad egy 31 gépes flotta, mint a nyolc- vagy a tízgépes.

Tovább

Lufthansa: A380-assal Sanghajba

Peking után Sanghaj is fogadja a Lufthansa szuperjumbóit, miután Frankfurtból az 526 üléses nagyvassal repüli a távot heti ötször, szeptember 26.-tól, a járat már foglalható. A hírek szerint egy harmadik kínai város, Nanjing is felkerülhet a szuperjumbó-listára. A németek jelenleg tíz Airbus A-380 óriásgépet üzemeltetnek. Sanghai felé napi két járatra nő a frekvencia, ebből az első járatpárt teljesítenek a nagyvassal, hetente ötször. Ez a járat 17:20-kor indul és másnap 09:55-kor érkezik meg Sanghajba, 13:15-kor indul vissza és 18:55-kor érkezik Frankfurtba. A többi járatot, beleértve a Münchenből közlekedőket is, A340-600-assal repülik. Emlékeztetőül, az eddigi A380 célállomások LH kód alatt: Houston, Johannesburg, San Francisco, Szingapúr, Tokió, Peking és Miami (téli menetrend).



A német flotta jelenleg 10 darab A380-800-ast számlál. Legutóbb idén márciusban jelentette be a Lufthansa vezetősége, hogy az eddigi megrendeléseiket további két A380-assal egészítik ki. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu
A német flotta jelenleg 10 darab A380-800-ast számlál. Legutóbb idén márciusban jelentette be a Lufthansa vezetősége, hogy az eddigi megrendeléseiket további két A380-assal egészítik ki. (Fotó: Airbus)

A Frankfurtból közlekedő járat (LH 728) délután 17:20-kor indul és 09:55-kor érkezik meg Sanghajba, ahonnan az A380-as 13:15-kor startol vissza (LH 729) és 18:55-kor érkezik Frankfurtba. Az út 10 óra 35 percet vesz igénybe.

A Lufthansa naponta két sanghaji járatot kínál Frankfurtból. Ebből hetente ötször repül az útvonalon A380-as. A másik, este 22:10-kor induló járatpárt A340-600-as típusával teljesíti a légitársaság, amely egyébként Münchenből is repül a kínai nagyvárosba.
süti beállítások módosítása