Minden, ami a repülésben prémium!

Egek Ura

Qatarban és Szingapúrban az A350XWB

2014. február 06. - frequentflyer

Két napja még Akbal al Baker, a Qatar Airways vezérigzagatója nézte meg Toulouse-ban az Airbus A350XWB gyártósorát - A látogatásnak különleges célja is volt, mivel ez alkalomból rántották le a leplet a Qatar-Airbus hibrid festésű 4-es sorozatszámot viselő gépről - tegnap már az új dohai reptér betonján mutatták be legújabb büszkeségüket a publikumnak, s a gép, amely idén áll szolgálatba a Qatar hálózatán, tovább is áll Szingapúrba, ahol a helyi Airshow legnagyobb látványossága lesz. Az Airbus A350XWB nemcsak a kompozit technológia és az az adta kis üzemeltetési költségek miatt vonzó, hanem azért is, mert ez a törzs minden eddiginél szélesebb, s ezáltal kényelmesebb utazást is garantál. Al Baker pedig komolyan hisz ebben a műfajban, amikor a Dreamlinerrrel voltak problémák, akkor is határozottan kiállt a gép mellett, s most sem győzi elégszer elmondani, hogy az új generációs repülőkben látja a jövőt. Márpedig, ő csak tudja….

Már 812 darabot rendeltek az Airbus új csúcstermékéből. Az Airbus erőteljes jelenléttel készül a február 11. és 16. között megrendezendő Singapore Airshow 2014 kiállításra, amely Ázsia legnagyobb repülés- és haditechnikai seregszemléje. A rendezvény látogatói megtekinthetik a vadonatúj A350 XWB tesztrepülőgépet (MSN 3), amelyet első ízben mutatnak be a nagyközönségnek. A tesztrepülőgép először Dohában jelent meg, ahol Szingapúrba tartó útja során állt meg, hogy a típus első vásárlója, a Qatar Airways vezetői és személyzete megismerhessék. A rendezvényen egy életnagyságú A350 XWB pilótafülkét és egy interaktív A350 XWB modellt is kiállítanak majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://egekura.blog.hu/api/trackback/id/tr568333212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása