Ezen a héten Zsíros Sándor kolléga fapad-élményeit összefoglaló vendégposzttal nyitok, amely némi repülős érdekesség mellett kiváló példát mutat arra, hogyan kell rámozdulni a fapadok legújabb célállomásaira. Sanyi 14 ezerért Malagába repült, s onnan nagyon cool helyekre jutott el, s hosszasan tanulmányozta a gibraltári reptér 1800 méteres futóját is.
Ezen a héten Zsíros Sándor kolléga fapad-élményeit összefoglaló vendégposzttal nyitok, amely némi repülős érdekesség mellett kiváló példát mutat arra, hogyan kell rámozdulni a fapadok legújabb célállomásaira. Sanyi 14 ezerért Malagába repült, s onnan nagyon cool helyekre jutott el, s hosszasan tanulmányozta a gibraltári reptér 1800 méteres futóját is.
Skandalúzia
Az utazás terve már másfél éve meg volt, Hamlet ugyanis akkor döntött a szeles és esős Anglia elhagyása mellett. A brit fizetését azonban szerette volna megtartani, ezért döntött a nagyon-nagyon kellemes klímájú Gibraltár mellett. Viszonylag hamar talált is egy himihumi állást egy online sportfogadási cégnél, amely nyilván nem az offshore státusz és a kedvező adózás miatt települt a félszigetre és nem zárkózik el a közép-európai léhűtők és naplopók alkalmazásától sem.
Szóval az utazás régóta érett, csak a kedvező feltételek hiányoztak. A Malév tavaly nyáron még 120 ezer forint körüli áron kínált jegyeket Malagába, a londoni fapados átszállásos opció sem jött volna ki 80 ezer alatt. A nemzeti légitársaság bedőlése, bármennyire fájdalmas is volt, lehetőséget is hozott. A Wizzair és a Ryanair is megnyitotta a Budapest-Malaga útvonalat. Az első napokban mindkét fapados 14 ezer forintért promózta az új járatot. Vagyis egy Budapest-Békéscsaba vonatút árának kétszereséért Európa túloldalára kínáltak jegyet. Kihagyhatatlan, ráadásul Andalúzia nagy kedvenc a kontinensen. Mivel az írek februárban lényegében naponta változtatták a pesti menetrendet, a Wizzairnél maradtunk. Gyors telefon Bertinek, benne van, menjünk. Egy e-mail Áginak, szívesen foglal nekünk Wizz-hitelkártyával. Estére meg is volt a jegy, ráadásul az első járatra. Egy hét mediterrán nyár Gibraltáron, juhéjj. Hamlettal is közöltük az örömhírt, hogy héten át rontjuk nála a levegőt. Választása nem nagyon volt, tudomásul vette, hogy meglátogatjuk.
Ahogy közeledett az utazás napja, úgy nőtt a rettegés: nem a repüléstől. A jegy április 6-ára szólt, a fizetés viszont csak 10-én esedékes. Ugyanez a helyzet Bertinél is. Ráadásul a húsvét miatt plusz egy nap csúszás is várható. Üres zsebbel nem buli Gibraltár, úgyhogy még egy gyors telefon Áginak az Erstébe, igen, el tud készülni a Wizz-hitelkártya másfél hét alatt. El is készült, viszont a Magyar Postának nem sikerült 3 nap alatt kézbesíteni Budapesten belül. Így esett, hogy kettőnknek együtt 70 forintunk volt, amikor a reptérre indultunk. Ott egy kissé javult az anyagi helyzetünk, mert Berti bátyjától kaptunk 3 ezer forintot kölcsön. Ollé, egy üveg pálinka a duty freeben, mehetünk.
A fájdalommentes becsekkolás után egy eseménytelen 3 és fél órás repülés következett. A gép kis híján tele, népszerű járat lesz ez. A légiutaskísérő megerősítette, hogy ez az első Wizz járat Malagába, viszont vízsugarat nem kaptunk. Kár. Viszont még a levegőben sms jött Ágitól, "Sándor megérkezett a fizetésed, szemtelenül gazdag vagy". Mire kikavarogtunk a terminálból, Berti is örült. Mindkettőnk munkaadója még a húsvéti hosszú hétvége előtt utalt. Megint juhé, így már jó lesz. A reptéri busz 6.5 euróért vitt Marbellára, a jármű hátuljában dél körül angol fiatalok már bőszen italoztak.
Marbellán a régi idők emlékére megpróbálkoztunk a stoppolással, ami Spanyolországban állítólag nem divat. Egyedül két borzasztóan gyanús arab fiatal állt meg, egyikük ráadásul egy még-gyanúsabb cigaretta elkészítésén dolgozott. Pár euróért félútig vittek vittek volna, készpénz híján viszont fájó szívvel elköszöntünk tőlük. Nagy kár, szeretjük mindketten az ilyen kalandokat. Maradt a buszozás La Lineára. A spanyol buszok hátuljában úgy tűnik mindig buli van. Ezúttal néhány helyi alkesz csinálta hangulatot.
Délután öt körül értünk La Linea de la Concepcion-ba, a gibraltári félsziget spanyol részére. Zuhogó eső, nagy szél fogadott, meg Robi, Hamlet lakótársa, aki szintén ideiglenesen Gibraltáron állomásozó életművésznek minősül. Robi kiváló szakács, aki a legtöbb problémát egyetlen szóval intéz el: egyél! Plusz két-három kilót köszönhetek neki. Este befutott Hamlet is, aztán szép sorban a többi a többi gazember, különös tekintettel Joe Kapitányra, akit lehetőleg mindenki kerüljön el, aki elmerül La Linea éjszakai életében.
A pálinka elfogyasztása után nyakunkba vettük a várost. Nagypénteken Spanyolország teljes húsvéti lázban ég, a körmenet pedig a sok csuklyás ember miatt leginkább egy ku klux klán felvonulásra emlékeztet. Némi kocsmázás után a kelet-európaiak műintézményében , a Praha-ban kötöttünk ki. Csakúgy, mint szombaton, amikor DJ Sándor keverte a zenét. Aznap a gibraltári éjszakával is megismerkedtünk, kevés sikerrel, minden kihalt volt.
Viszont a határon sikerült magamra vonnom a rendőrök figyelmét, akik nem díjazzák, ha illuminált turisták fotózzák őket. Az ellenőrzés egyébként teljesen érthetetlen a határon. A személyit csak a spanyol rendőröknek kell felmutatni, annak ellenére, hogy shengeni országról van szó. A britek viszont, akik az anyaországban ellenőriznek, itt nem. Szóval fura. Gibraltár és La Linea között egyébként elég nagy a kontraszt, nyilván részben emiatt is neheztelnek a spanyolok. Gibraltáron az offshore bevételek miatt stabil és nagy a jólét, ráadásul vámmentes övezet, így a benzin, a cigaretta és még jó pár dolog olcsóbb, mint a spanyol részen. La Linea viszont ehhez képest egy gettó. A belvárosban is egymást érik a befalazott ablakú házak, a külvárosba pedig állítólag nem érdemes egyedül turistáskodni. A spanyol munkamorál egyébként magyarázatot ad a mediterrán országok válságára: az még hagyján, hogy a három órás szieszta alatt leáll az élet, viszont előtte és utána sem nagyon indul be. Hivatalos ügyeket intézni kínszenvedés, gyakran a boltos is szemmel ver, ha le kell vennie valamit a polcról.
Németországgal szemben soha nem lesznek versenyképesek, de a magyar munkamorál is magasan veri a spanyolt. Még szerencse, hogy van tengerpartjuk, ami a válság alatt is szépen hoz a konyhára. A nyaralás további része bérautó kirándulással telt, mivel Berti elfelejtett útlevelet csináltatni (egyébként is, hogy lehet útlevél nélkül élni????), Marokkó kimaradt. Voltunk viszont Tarifán, ami Európa legdélebbi pontja és Rondában is, ami egy hasadékkal kettévágott város, régen pedig a bikaviadalok egyik központja volt. Az autóbérlés eléggé jutányos, napi 26 euróért kaptunk egy piros Fiat Pandát, épp olyat, amilyet otthon is vezetek.
A gibraltári csavargás nagy része az utolsó két napra maradt. Robi vezetésével megmásztuk a 470 méter magas sziklát, ismerkedtünk a majmokkal és felvettünk néhány felszállást a reptéren. Az itteni légikikötő állítólag a világ tíz legveszélyesebbjének egyike, a futópálya mindössze 1800 méter hosszú. Robi szerint a leszállás olyan felejthetetlen élmény, hogy senkinek nem jut eszébe tapsolni utána. Állítólag csak tíz éves tapasztalattal rendelkező pilóták repülhetnek ide.
A reptér különlegessége, hogy a futó lényegében kettévágja a félszigetet Spanyolországgal összekötő földnyelvet. Tíz perccel a fel- illetve leszállás előtt lezárják a határt, egy autó végigjárja a pályát és összeszedi a gyalogosok eldobált szemetét. Egy repülő miatt átlagosan fél órát áll a forgalom, ami Hamletnek sokszor jó kifogás az irodában késés esetén.MI két felszállást csíptünk el a szikláról:
A reptér egyébként a brit védelmi minisztérium tulajdonában van és 1939-ben nyitották meg. Néha megfordulnak itt vadászgépek is, de döntően polgári gépek használják. Jelenleg négy légitársaság üzemeltet Gibraltári járatot és csak brit városok vannak a desztinációk között.
Mivel a buszközlekedés eléggé esetleges Andalúziában és reggel kilenc előtt tömegközlekedéssel nem is nagyon lehet elhagyni La Lineát, így a hazarepüléhez is autót béreltünk. Ez már rázósabb volt, mert a hazaút előtti nap délutánján kezdtünk el intézkedni, ráadásul a fiatos helyen már nem volt szabad kocsi. A másik kölcsönzőben pedig elhúzódott szieszta, de végül előkerült az ügyintéző és kicsit drágábban (30 euró) ugyan, de lett autó.
Igaz, a kártyámra terhelt 300 eurós zárolás nem esett jól, de a következő héten egy rövid telefon után hamar leszedték. A hazaút is eseménytelen volt szerencsére, leszámítva a mögöttünk utazó román családot, amelynek gyermek-tagjai miatt nem nagyon tudtunk aludni. És ott van még a leszállás utáni taps, amit nem tudok megszokni. Persze nem ugyanaz, de a hetes busz sofőrjét sem tapsoljuk meg, ha meg tud állni a Blahánál. Mindent összevetve jó kis túra volt minimál költségvetéssel, ráadásul a húsvéti fagyokat is megúsztuk. Csak azt sajnálom, hogy azóta megint 50 – 80 ezer körül adják a malagai jegyeket.Viszont a hitelkártya közben megérkezett 20 ezer ajándékponttal, ami repülésre váltható. A négyezer forintos kártyadíj levásárolható és repjegy megvásárlása után a hitelkártya ingyen megszüntethető.
Mindenesetre köszönjük Hamlet, köszönjük Wizzair!
