Phuket – Melbourne. Indulás este hatkor, érkezés másnap reggel háromnegyed kilenckor, van egy egész napunk, este tízkor pedig irány Sydney. Ez volt a terv, amely az első pillanatban megdőlt. A Phuket-Kuala Lumpur járat egy órás késéssel indult, így mi 25 perccel a kapuk zárása után landoltunk Kuala Lumpurban. Fel sem merült, hogy két business utast megvárjanak. Így kezdődött a kálvária, amelyet nem azért írok le, hogy bárki is sajnáljon, mert aki ilyen szorosra tervez egy utazást – délkelet-Ázsiából négy napra „ugrottunk le” Ausztráliába -  annak benne van a pakliban az efféle szívás, ilyenkor dominó-effektus érvényesül. Ha egy dominó eldől, akkor borul minden... Ám a sztorinak vannak tanulságai is, így feszítetten utazóknak érdekes lesz a mostani történet.

Szóval fel sem merült, hiszen KUL egy 52 milliós forgalmú reptér, ez naponta cirka százötvenezer utast jelent, ebből voltunk mi ketten. Persze Európában könnyen lehet, hogy két business utas miatt vár 40-50 percet egy hosszú távú járat, ennyit be lehet hozni útközben és a másik repülőtéren az állásidőben. Kuala Lumpurban nem így történt. Amikor kiszálltunk a Phuketről érkező Boeing 737-esből, egy reptéri alkalmazott azzal a hírrel várt az érkező kapunál, hogy reggel háromnegyed kilenc helyett délután háromnegyed négykor érünk Melbourne-be. Hidegzuhany. Mivel este tízre már a Qantas Melbourne – Sydney járatára volt jegyünk, vagyis megpróbáltuk kimaxolni az időnket, érthető módon felment az agyvizünk, hiszen ugrott Melbourne. Felmerült, hogy ha kényszerűen Sydney-n keresztül megyünk, ne is menjünk Melbourne-be, hiszen a városnézésünk úgyis ugrott, de ezt nem lehetett megtenni, hiszen félő volt, hogy emiatt a légitársaság törli a további jegyünket.   Különben, mi voltunk egyedül résen. A késést látva már Phuketen megpróbáltunk valami értelmes beszélgetést kezdeményezni a légitársaság képviselőjével, hogy esetleg más útvonalon menjünk Melbourne-be, mert akkor, délután ötkör még voltak opciók, amire átfoglalhattak volna bennünket. Gondolatban már a Singapore Airlines gépén ültünk, vagy a Thai-én, mindegyik opció lett volna.

De egyetlen kompetens emberrel sem sikerült beszélni a phuketi reptéren, helyette minden kis ázsiai azt bizonygatta, hogy minden rendben lesz, nyugodjunk csak meg. Hát ezt nem vettük be, még a Malaysia call centerét is felhívtuk, ahol szintén csak lepattantunk a nagy gépezetről. Rutinos utazóként és a repülést belülről ismerőként nagyjából láttuk, hogy este fél kilenckor, mire kikötünk a kualai transfer desknél, már nem lesznek opciók. Nem is voltak, így meg kellett békélnünk azzal, hogy felraknak minket a három órával később induló Sydney gépre, és nagy nehezen sikerült elérni, hogy nem délután fél háromkor kell továbbmennünk, hanem befoglaltak nekünk két economy helyet a 12-kor induló gépen, mert a business már tele volt. Ebben a helyzetben három óra is nyereség, felszálltunk tehát Sydney járatra, s már csak az volt nyomasztó, hogy a Syd-MEL Qantas gépre nem adott beszállókártyát a maláj személyzet, aki az átfoglalást intézte. Amúgy azt próbálták beadni nekünk, hogy az általuk kínált az első elérhető járat a landolás után és láthatólag nem hatotta meg őket, amikor szóltunk nekik, hogy ebben az időben fél óránként járnak a gépek a két ausztrál város között. 

Csakhamar, a Sydney tranfer check-in pultnál derült ki, hogy az átfoglalást a Malaysia transfer desknél csak félig csinálták meg, arra már nem voltak képesek, hogy kinyomják a jegyet a Qantas járatra. Ezt szó szerint kell érteni: semmit nem értettük a maláj beszédből, de azt láttuk, hogy a pult mögött álló hölgy küzd a rendszerrel, telefonos segítséget kér, de nem vergődik zöld ágra a számítógéppel. De persze az is lehet, hogy nem mert saját hatáskörben Qantas-jegyet kiállítani, ismerve, a Malaysia Airlines milyen anyagi helyzetben van. Sydneyben aztán a Qantas alkalmazottja kerek perec közölte velünk, hogy mindent ért, de a Malaysia személyzet nem nyomta rá az entert a jegy újra kiállítására, így előbb a Malaysia irodában jelentkezzünk, hogy tegyék rendbe, amit elgányoltak.

Amit nem mondott – örült, hogy lerázott bennünket – hogy ez az iroda épp egy hónapja zárt be. Mi ott álltunk az ajtó előtt, amire ki volt írva, hogy itt hiába keresünk bárkit, a Malaysia check-in még épp nem volt nyitva, így kénytelen-kelletlen ismét a Malaysia call centerét hívtuk, ahol az ügyintéző ezúttal fel sem fogta, hogy mi a probléma. De, mindig járj nyitott szemmel, ha gondban vagy, különösen, ha ez egy nemzetközi repülőtéren történik. A liftben ezen elv szerint szúrtam ki egy check-in alkalmazottat, akinek a táskáján Malaysia Airlines badge virított. Azonnal elcsíptük, kiderült róla, hogy a Menzies-nek, a légitársaságot Sydneyben kiszolgáló földi kiszolgáló cégnek dolgozik. Gyorsan ismertettük vele a problémát, az arcán látszott, hogy ismerős neki a történet, nem mondta, de egyértelmű volt, hogy nem mi vagyunk az első utasok, akiket Kuala Lumpurból úgy engedtek el, hogy szálljon fel Sydneyben a Qantas gépre, de a jegyét nem csinálták meg. Így a cégük irodájába irányított, ahol fél óra alatt megcsinálták a jegyünket és mentünk becsekkolni. Itt egy fontos dolgot érdemes tudni: ha nagyon idegen helyen bajod van egy légitársasággal és nem találod az emberét, próbáld megtudni, melyik cég a földi kiszolgálója (ground handling). Nekik mindig van joguk belenyúlni a légitársaság foglalási rendszerébe és innentől már csak a jó duma, meg a kedves mosoly, hogy rávedd az embereit, hogy segítsenek neked.  

Hogy itt a Qantas alkalmazottja látva, hogy business jegyünket economyra downgradelték (az idő miatt a mi egyetértésünkkel), így grammra bevasalta rajtunk az economy kézipoggyász súlyt, az már csak hab volt a tortán, amit egy legyintéssel és egy ízes magyaros káromkodással elintéztünk.

Persze mindezt értjük, ha tudjuk: mint Ázsiában sok minden, az informatikai rendszer is teljesen más. A Malaysia saját foglalási rendszerrel dolgozik, amely csak korlátozottan kommunikál az olyan szofisztikált rendszerekkel, mint amilyen a Qantas működését biztosítja. Így történhet, hogy ha egyszer megveszel egy jegyet náluk, akkor a neten semmit, de semmit nem tudsz csinálni vele, még ülést választani is csak varázslattal.

 Tanulság: nagyon adja magát, hogy spóroljunk és mindig a neten vegyünk jegyet, de jobb, ha tudod: abban a pillanatban, ahogy egy légitársaság oldalán megnyomod az entert a jegyvásárláskor, biztosítottad magadnak, hogy egyedül leszel, ha baj van.

Ha egy netes utazási irodában csinálod ezt, (Bravofly, lastminute és társai) akkor még inkább. A légitársaság call centere egy nála foglalt jegy esetében még éppen tud segíteni (ha akar, ha felismerik a problémádat és a csillagok is szerencsésen állnak), de egy netes jegyiroda által kiállított repülőjegybe a légitársaság is csak akkor tud belenyúlni, ha már kint vagy a reptéren. Hogy egy debreceni doktor mondását idézzem: Ha nincs baj, nincs baj, de ha baj van, kurva nagy baj van.

Valami ilyen szituban voltunk mi is: nem volt a háttérben egy itthoni iroda, akit már akkor felhívhattunk volna, amikor kiderült a késés, és akkor ő át tudott volna minket foglalni akár egy másik légitársaság járatára. Ilyenkor ugyanis az dukál, függetlenül attól, hogy business, vagy a legspórolósabb turista jegye van-e az embernek.

A légitársaságok épp ezért terelik is a net irányába az ügyfeleket. Ha a repjegy ügynök baj esetén nem tud belenyúlni a rendszerbe, hogy az utasnak a legjobb legyen, az egyben azt is jelenti, hogy megspórol egy csomó pénzt a légitársaságnak, amit mondjuk az átfoglaláskor ki kellene majd fizetnie. A Malaysia Airlinest ebben az esetben pedig egy kicsit sem érdekelte, hogy az ő hibájuk miatt két business utasuk elvesztegetett az idejéből több, mint fél napot. Hát erre mondom, hogy igenis nem túlzás a késések esetén alkalmazandó kártérítés, amit az európai szabályok előírnak.

Mi hat órát buktunk ezen a malőrön, ami azt jelentette: vagy a Melbourne melletti óceánpartot hagyjuk ki, vagy a belvárost. Utóbbi áldoztuk fel, és úgy érezzük: nem forintosítható az élmény, amit elvett tőlünk a Malaysia. Igaz, mi is tanultunk a történetből. Legközelebb egyetlen utazást sem tervezünk ennyire feszesre, csak olyan célpontok esetében jöhet ez szóba, ahol nem fáj nagyon, ha bebukjuk a tervezett programot. De azért csak megérkeztünk a Grat Ocean Drive-ra, és láttunk valami ilyet.

Van, amikor még a profik is bajba kerülnek, képzeld el mi van, ha Veled történik? HA távoli vidékre utazol és nem vagy öreg hal a reptereken, fordulj hozzám tanácsért. Szerény tiszteletdíjért okosan megtervezem az utazásodat és olyan repülőjegy-kiállítónál veheted meg, aki mindig segít, ha baj van. Keress itt a blogon, vagy a Facebook-oldalon!

némi kereskedelmi megjegyzés:

 Bárhová is utazol a  csendes-óceáni térségben, igénybe veheted a Vodafone Világ Napijegy szolgáltatását, amellyel fix napi díj mellett mobilnetezhetsz. Én is így tettem Sydneyben. Posztolhatsz kedved szerint és idegesítheted az otthoniakat a fehér homokos képekkel. Fix pénzért korlátlan posztolási élményt a saját mobilodról, SIM-csere nélkül. (X)