Kicsit megkopott a pesti Mastercard váró régi fénye

2018. november 04. 23:20 - frequentflyer

Csütörtök este alkalmam volt betérni a Mastercard váróba, ami nem nagy privilégium, több százezer Erste WizzAir kártya tulajdonos mellett használható minden Magyarországon kibocsátott arany Mastercard kártyával, valamint a külföldi Platinum MC kártyákkal. Az élmény, lesújtó és egyben érdekes is volt, mondom a szösszeneteket.

Öt töltött tíz percem alatt legalább egy tucat külföldit küldtek el a váró recepciójáról, mondván, csak a Platinum kártyákkal lehet ingyen bemenni, s néhány már külföldön élő magyar is így járt, akinek arany színű kártyája volt, de külföldi banktól. Nekik elmondták, hogy ötezer forintért lehet bemenni a váróba.

Közöttük egy anyuka volt, aki bement és megnézte a kajakínálatot, mielőtt fizetett volna. Aztán nem fizetett, mondta a férjének, hogy inkább a Leroy-ban költik el azt az ötezer forintot.

A tapasztalatok alapján magam is csak ezt javasoltam volna nekik. 

Na de mit tud az a váró, ahová csak Platina kártyával engedik be a külföldieket? Milyen ez a váró? Hát olyan, amilyenben egy platinakártya-tulajdonosnak esze ágában sincs hosszabb időt eltölteni.

Furcsán szegmentál a Mastercard egyébként ezzel a szabályzattal, hiszen a külföldi platina-ügyfelek között és azok között a magyarok között, akik Wizz kártyájukkal a zsebükben diszkont légitársaságokon repülnek, nagyon komoly preferencia-különbség van. (Ezzel nem minősítettem senkit, egyszerűen tény, hogy más igényekkel rendelkezik ez a két ügyfélkör.)

Nos: a recepción két hölgy várta a és küldte el a vendégeket, a látvány a következőképp nézett ki. Szék karfájára odavetett bőrdzseki, nemhogy egyenruhájuk nem volt, de öltözetük sem volt egy kicsit sem egységes, úgy voltak felöltözve, mintha a műszak után még valamelyik plázában lenne jelenésük. Az egyik hölgyön szolíd smink, a másikon rendkívül markáns, hatalmas műszempillák, felfújt száj, szőkített haj. Bármelyik plázában feltűnő jelenség lett volna. (Fotót a személyiségi jogaikra tekintettel nem készítettem.)

Ételkínálat: hideg fasírt pálcikára szúrva, mexikói tekercsnek mondott, beazonosíthatatlan beltartalmú élelmiszer, francia saláta, lében úszó zöldség, mint saláta, valamint ischler és linzer mini verzióban. A múltban már mindet volt alkalmam megkóstolni, ez tényleg nem ér ötezret.

mc_kaja.jpgSzesz- és italkínálat teljesen ok. Kivéve, hogy a Coca-Cola termékeket kétliteres pille palackból töltheted magadnak. Eltekintve attól az apróságtól, hogy láttam már embert beleinni, mielőtt a poharába töltött volna magának, felmerül a kérdés: ez a kiszerelés alkalmas-e arra, hogy azt az élvezeti értéket nyújtsa, amit a Coca-Colánál kitaláltak? HA ugyanis a palack vége jut neked, abban szén-dioxid például már nemigen lesz.

mc_italhu_to.jpg

Segítek az üzemeltetőnek: a Cola nem véletlenül találta ki a dobozos kiszerelést és nem urizálásból tartják pont ezt a kiszerelést a várók hűtőiben minden civilizált helyen. Hanem mert így tudják biztosítani azt az élvezeti értéket, amit tud az üdítő. De ha a dobozos kóla akár kétszer annyiba is került havi szinten, mint a pille palackos, akkor ajánlanám a kólaautomata beszerzését, az sokkal jobban megtérül hosszú távon. 

Gyümölcslevelek literes dobozból szervírozhatók, a jég frissen volt kitéve, a sör pedig frissen volt betéve a hűtőbe, több férfi utastársam fanyarú arccal konstatálta, hogy meleg sör jutott neki a hűtőből. Azt még túlélem, hogy a tömények nyitott kupakkal párolognak, nem dráma. mc_italok.jpgA váró padlója koszos volt, mintha órák óta nem járt volna arra takarító, némi keksz volt a földön az asztal alatt, szóval, hagyott némi kívánni valót maga után. Annak ellenére, hogy a váró félházon üzemelt egy órával a zárás előtt.

mc_kosz1.jpgJa, nyitvatartás! 19.30-ig van nyitva a váró, tehát az esti gépek előtt tudod használni, sajnos elég barátságtalan a reggeli nyitás. 5.30-kor nyit, ami azt jelenti, hogy a reggel hatos WizzAir járatoknál nem játszik, hiszen 5.30-kor már a karámban kell lenned. Ha mondjuk ötkor nyitna, akkor az a sok WizzAir hitelkártya tulajdonos WizzAir utas talán egy kávére jó lenne.

Összességében ez a Mastercard-váró koncepció nem rossz ötlet. Nem utolsó sorban, nem is rossz pénzkereset. De azért a minőségre illene jobban odafigyelni. Nem kell rákfarkakat kitenni kilóra, még csak bécsi szeletet sem gondolok szervírozni, de az ehetetlen tortilla tekercs és a műmajonézben hűtés nélkül fénylő franciasaláta, és a hideg fasírt ideje lejárt. A tisztaság és a takarítás, nemkülönben a személyzet megjelenése pedig nem úri hóbort, hanem elvárható minimum, még akkor is, ha nehéz munkaerőt találni és egy munkaszüneti nap estélyén amúgy is minimal staff-fal vagy kénytelen üzemeltetni várót.

komment

Túltöltött srác a szomszédom – és nagyon barátkozna

2018. november 02. 11:27 - frequentflyer

avagy mi történik, ha egy részeg utas "szórakoztatja" utastársait

 Ha egy sorral előrébb vagy hátrébb ülsz, visítva röhögsz. Vagy csak diszkréten kacsintasz össze a többi utassal, hogy a srácnak talán túl jól is sikerült a felkészülés az utazásra, ám ebben a mosolyban benne van egy virtuális izzadságtörlés a homlokról is, hogy: JAjj, de jó, hogy ezt a tagot nem mellém sorsolta a WizzAir ültető-mechanizmusa.
wizz-air-avion.jpg

Hagyjuk most azt az örök dilemmát, miért válik lassan néphagyománnyá jól berúgni a repülőtéren, de legalábbis rendesen piálni. Ha tetszik, ha nem, így van, sokan, ha utaznak és nem melózni mennek, úgy vedelnek repülés előtt, mintha otthon is teljesen sztenderd dolognak számítana robotpilótára inni magunkat ebéd előtt. Vagy már este nyolckor. Kinek a repülés előtti feszkó-oldás a motivációja, kinek az utazáshoz tartozó jókedv biztosítása, kinek a kulturális hagyományok ápolása, hiszen az európai ember legszentebb hagyományai közé tartozik az alkoholfogyasztása.

Minek álszentkedni, ha repülővel megyek szabira, nálam is a gintonic megy, aztán pezsgő, annak ellenére, hogy a városban, vendégségben vagy otthon SOHA nem iszom együtt ezt a kettőt, de a repülőtéren biztos van valami a levegőben, mert ott kötelező. Biztos ettől a párostól bontakozik ki a nemlétező humorérzékem, teljesedik ki a hírből sem ismert férfiúi vonzerőm, és nyilván ettől vagyok jobb beszélgetőpartner. Most belegondolva, atyaisten, hány utastársam repülőútját tehettem magam is pokollá pusztán azzal, hogy végig kellett hallgatnia humorbonbonjaimat, amit az éppen aktuális utastársaimnak lőttem.

A tegnapi milánói járaton persze tiszta voltam, részben mert landolás után várt rám egy bérautó meg egy ötven perces vezetés, részben pedig, mert előző este elég vörösbort kóstoltam az olasz és a francia szortimentből ahhoz, hogy eszembe se jusson az alkohol.

Na így ért az a Józsi-élmény, ami egészen frenetikus szórakozássá vált a beszállítást követő egy órában. Józsi mögöttem, pontosan másodiknak szállt fel a repülőre, kinyomtatott beszállókártyáját hevesen lobogtatva a – Na hali! Ez hol van? – felkiáltással üdvözölte a WizzAir utaskísérő hölgyeit, akik elvezették a 3B ülésre. De Józsinak olyan jól sikerült a repülőút előtti alapozás, hogy mire a székhez értek, elfelejtette, melyik a helye, és az ülés számát láthatóan nem találta a beszállókártyán. – 3B – mondom neki.

  • Köszi, király vagy! Honnan tudod? – kérdezi. Hallottam az előbb, amikor a stewi mondta Neked – oldom a meglepetést, de Józsi biztos, ami biztos, előveszi a papírt és bizonygatja egy darabig, hogy ezen nincs rajta, az adat. Megmutattam neki, hogy legközelebb már tudja, de félő, hogy a szesz feloldotta ezt a jelenetet az emlékezetében. 

Józsi szomszédainak egy spanyol lányt sorsolt a sors az ablak mellett és egy indai úriembert a folyosón. Ezt nem kinézet alapján mondtam, a begyakorolt Where are you from? Kérdésre adta az úr, s az is csakhamar kiderült, hogy dél-indiából származik. Józsi azonnal gyermeki örömöt érzett, s megkérdezte, van-e ott bonsai mini tree. Ez a bonszáj-ügy beütött neki, mert az  udvarias And You? Visszakérdezésre a Yes, I am bonsai válasz hangzott el. A kimaxolt szókincs után a spanyol lány következett a következő párbeszéddel:

 

-Where are you from?

- Spain.

– Really? Span for what?

Azt nem tudom, hogy mutogatta el, hogy a városra kíváncsi, de valahogy elhangzott a Bilbao, majd legnagyobb meglepetésemre:

What is Bilbao? Malaga?

Józsi tíz-tizenöt másodperc szünetet követően ismét felszívta magát és az indiai úrhoz fordult a Where are you from? Kérdéssel. Ő nem vette fel ezt a kis intermezzót, talán annak is köszönhetően, hogy már átszellemült Józsi piaszagától, ami elárasztotta az első sorokat. A mellettem ülő hölgy meg is jegyezte, hogy alighanem a repülőjegy többszörösét itta el a reptéri büfében ez a barátságos részeg, aki a felszállás közben elképesztő lelkesen biztatta az ablaknál ülő spanyol lányt, miszerint:

- Aw, beautiful, make a photo! No, video! This is my place! – utalhatott arra, hogy emelkedés közben beazonosította a kerületet, ahol él.

Majd hirtelen témaváltás:

- Do you like marriage?

SZÜNET

- You like here? 
- Yes, Budapest has beautiful museums.
- No museum no! Museum boring! I like bonsai mini tree!!! 

Amikor már tényleg röhögtem, a két mögöttem ülő utastársamnak érkezett a megváltó szeszkóma, a túlnyomástól és a száraz levegőtől Józsi álomra szenderült, és az út cirka másfél órájában talán józanodott valamennyit. A repülőről magától talált le, de az arcán kevéssé látszott, hogy tudja hol van. A csomagszalagnál mindenesetre, mint feltámadott főnixmadár, tolta a poénokat az útitársainak, akik ugye azért nem mellette ültek a repülőn, mert a WizzAir és a Ryanair direkt szétültet, ha nem fizetsz az ülőhelyért. És ha az utolsók egyikeként csekkolsz online, a rendszer simán kiosztja neked ingyen az egyébként fizetős első sorokat, hát így kapták a külföldiek Józsit, ügyeletes mókamesternek.

 

 Nekem nagy szerencsém volt, a rendszer mellém is sorsolhatta volna Józsit, és akkor neki nem kellett volna az angollal bajlódnia, nekem viszont igen Józsi amnéziájával, mert bármit kérdezett, két perc múlva elfelejtettem volna. Talán hagytam volna beszélni, de szívem mélyén tudom: józanul baromi nehezen viseltem volna. Remélem Józsi csak kicsit másnapos most, ha olvassa, üzenem neki, hogy ne igyon sok grappát, ma inkább vizet, amúgy meg legközelebb igyon egy pohárkával kevesebbet! Buon Giorno, have a nice flight!

komment
Címkék: utas

Összement a kézipoggyász a WizzAir-nél

2018. október 10. 17:18 - frequentflyer

Ismét új csomagszabály van érvényben, lényegesen barátságosabb lett

image001.jpg 

Változtatott csomagszabályzatán a WizzAir. Alapvetően kellemesen és transzparensen, most megpróbálom röviden összefoglalni a legfontosabbakat.

- Összement az ingyenes kézipoggyász. A WizzAir járatain csak és kizárólag az ülés alá beférő, 40x30x20 cm méretű KISMÉRETŰ kézipoggyász szállítható díjmentesen az alapárért. Aki ebbe nem fér bele az fizet. VAgy így. Vagy úgy. 

- A ma megszokott a köznyelvben csak "kézipoggyász méretű"-ként ismert gurulós bőröndök (max: 55x40x23 cm) csak akkor vihetők fel a fedélzetre, ha megveszed a "Wizz Priority" szolgáltatást.

//Ennek díja változó, 10 euró a minimum. Milánóba 3350, Londonba már 4000 HUF, a csomag felvitelén kívül tartalmaz még elsőbbségi beszállást és elsőbbségi check-in-t, utóbbira csak akkor van szükséged, ha adsz fel csomagot, vagy nem csekkoltál be online. //

- A WizzAir bevezetett egy nagyon olcsó feladott poggyász kategóriát, amely maximum 10 kg. lehet és kb. 7 EUR. (Milánóba 2350, Londonba 2650 - főszezonon kívül.) NYilván egy dekával sem lehet több tíz kilónál, mert ha nehezebb, már fizeted is a 20 kilós díjat. Ami a repülőtéren 60 EUR.

            Aki október 10.-e előtt vett jegyet priority nélkül, annak a foglalásához a légitársaság díjmentesen hozzáadott egy ilyen feladott poggyászt, ami egyrészt rendkívül korrekt, másrészt viszont figyelned kell, ha ilyen utas vagy: a reptéri checkin zárásáig - azaz legkésőbb a járatindulás előtt 40 percig - ezt a poggyászt fel kell adnod a pultoknál, és számítanod kell arra, hogy nagy lesz a sor. A járatindulásig persze vehetsz prioirty-t utólag és akkor felviheted a gépre a gurulós kézit, az ingyen 10 kiló feladott akkor is jár. 

           Aki október 10.-e előtt vett jegyet feladott poggyásszal, automatikusan kap priority-t.

          HA nincs priority-d és mégis megjelensz a kapunál a gurulóssal, A check in pultnál és a gate-nél is lehet venni 10kg-os feladott poggyászt. A 10kg-os bőrönd ára a repülőtéren 20€, a gate-nél 25 - tájékoztatott kérdésre a Wizz kommunikációs csapata, miután a neten közzétett díjtáblázatokban nem látttam a 20 kg-os bőrön reptéri díját. TEHÁT FIGYELJ! A 20 kilós bőrönd díja a repülőtéren 60 EUR!!!

Ha Budapestről indulsz, ezen felül vélhetően megsarcol valamivel a földi kiszolgáló is, itt egy érdekes cikk arról, mivel ügyeskednek, hogy több pénzt húzzanak le az utasokról, mint amennyi a Wizz szabályzatában le van írva. Az alábbi videó pedig a szabályokról szól, magyarul nem értőknek is elmeséli, amit eddig olvashattál. 

A WizzAir repülőjegyek megvásárlásában tehát nincs benne annak a kézipoggyásznak a szállítása, amit a köznyelv kézipoggyászként ismer. Csak egy kb. feleakkora csomagot vihetsz díjmentesen. A Ryanair szinte csutkára ugyanezt a szabályt vezeti be november 1-től., csak náluk két centivel nagyobb lehet az egyik oldala a kézimotyónak (42X20X30 cm). A WizzAir ugyanakkor mégis egy kicsit drágább lesz, mint a Ryanair, mert az íreknél ugyanannyiba kerül a PRIO, mint a Wizz-nél, de FIX áras. A Wizz-nél pedig a 10 eurós ár a legkisebb távolságokon érvényes, a hosszabb járatokon drágább.

Ami a kisméretű kézi árát illeti, a Wizz a legrövidebb járatokon egy euróval olcsóbb (8 EUR vs. 7 EUR) de sajnos itt is igaz, hogy a Wizz-nél csak alapár a 7 euró, a hosszabb járatokon magasabb díjak érvényesek. Amúgy nem is teljesen triviális, melyik célállomásra melyik ár érvényes, csak a foglalás során derül ki. 

Ezzel a változtatással a WizzAir lényegében, visszatér ahhoz a csomagszabályzathoz, mint amit 2017 november elsején megszüntetett. Hogy miért szüntette meg, arra nincs valódi válasz, üzemeltetési indokokat citáltak, de amilyen káosz ezután következett, abból az derül ki, hogy ezt csak mondták. Az igazi okot nem tudjuk.

De a lényeg: ugyanúgy csak a kis motyót viheted fel ingyen a gépre, a gurulósért már fizetned kell. A régi rendszerben csak ezért fizettél, most pedig priority-nek hívják a nagyméretű kézipoggyászt. Amihez kapsz elsőbbségi beszállást és elsőbbségi check-in-t is, pár száz forinttal többet fizetsz, mint anno, cserébe viszont megszűnt az elsőbbségi beszállásnak hívott szolgáltatás elsőbbségi beszállítás jellege.

Mert ugye semmiképpen nem nevezhetjük elsőbbségi beszállásnak azt a szolgáltatást, amit rajtad kívül még 40-60 másik utas is megvásárolt. Vagyis, nevezhetjük annak, csak éppen nem az, hiszen a vége mindenképp az, hogy sorban fogsz állni. Nem keveset.  

 Ez a rendszer sokkal átláthatóbb és nagyvonalúbb is azokkal, akik kifizetik a priority-t. Hiszen cirka tíz euróért vihetsz egy kis hátizsákot és egy gurulós kézit. Korábban ezt a kettőt egyszerre akkor sem vihetted fel, ha fizettél a nagy kéziért. A tavaly óta tartó utasszívatós káoszban meg lényegében nem tudtad megjósolni, mi történik veled. 

Akinek fontos az ideje és nem szeretne csomagra várni az érkezési repülőtéren, mindenképp vegye meg a PRIORTY-t. Most már csak arra kéne kitalálni egy szolgáltatást, mit tegyen az, aki tényleg nem szeretne sorban állni a beszállításnál. Fanyar humorral csak azt tudom tanácsolni, szálljon fel legutolsóként a repülőre. Ebben van némi kockázat, de legalább adrenalinra már nincs szükség. (VICC VOLT, NE VEGYÉTEK KOMOLYAN!)

komment

KLM-vezér: a digitális fejlesztések hozzák a sikereket

2018. október 03. 12:30 - frequentflyer

interjú a törzsutasprogramról, a fapados versenyről és a csomagkáoszról

21037278_0e97d0f680d55ab1b28b48bc15a882c3_o.jpg

 Digitális fejlesztésekkel versenyez a KLM a fapadosokkal, ugyanakkor a transzatlanti útvonalakon nem tekintik komoly versenytársnak a diszkont légitársaságokat – mondta az Egek Ura Blognak – Pieter Elbers, a KLM Holland Királyi Légitársaság vezérigazgatója, aki magyarországi vizitje alkalmával adott interjút az Egek Ura Blognak. A kék gépekkel repülő légitársaság a fialatokra koncentrál, ennek megfelelően alakítja a digitális fejlesztéseit, például lassan megoldják, hogy minden social platformon be lehessen csekkolni a járatokra. (Fotó: Szilágyi Anna / Index.hu)

- Minden hagyományos légitársaság bevezette a fizetős feladott poggyásszal járó tarifákat, ennek egyik következménye, hogy a fedélzeten rendre megtelnek a poggyásztartók. Néhány napja az Air France párizsi járatán volt alkalmam végignézni, ahogy a személyzet küzd a csomagok elhelyezésével, végül egy csomó bőrönd a csomagtérben kötött ki, s összeszedtünk vagy 20 perc késést. Hogyan lehet megelőzni az ilyen szituációkat?  

Nagyon fontosnak tartom, hogy van olyan árunk, amely feladott csomag nélküli, de az is igaz, hogy meg kell értenünk: ez automatikusan több kézipoggyászt eredményez. Nagyon fontos, hogy a földi személyzet és az utaskísérőink is tiszta és világos protokollok szerint járjanak el, de még fontosabb, hogy az utasok felé teljesen világos és egyértelmű szabályokat kommunikáljunk.

Kihasználjuk az okostelefonok erejét is, amely minden utasunknál ott van. Egy kiterjesztett valóság alapú alkalmazás segítségével, elegendő a kamera elé tenni a bőröndjét, s pillanatok alatt el tudja dönteni bármelyik utasunk, hogy például a csomagja megfelel-e a szabályoknak. Ez az ellenőrzés csak egy mozdulat a KLM új applikációja segítségével. Ha az utasnak a telefonja megmondja, hogy nem megfelelő a csomag, már nem éri meglepetésként, amikor a személyzetünk figyelmezteti erre. 

apple-augmented-reality.jpg

- Kívülről úgy tűnik, mintha a hagyományos légitársaságok versenyeznének a diszkont cégekkel, de mintha azok mindent hatékonyabban csinálnának.

Sok területen versenyzünk velük, és még több területen előrébb járunk. Költséget csökkentünk, új tarifákat vezetünk be, bevezettük az egyirányú árazást – ezekben követjük a feltörekvő cégeket. Ugyanakkor a hálózatunk fejlesztésében, vagy éppen a törzsutasprogramunk testre szabásában az egész iparág előtt járunk, s ez a helyzet a digitális fejlesztésekkel. Én személy szerint hiszek abban, hogy az okostelefonok és a mesterséges intelligencia által sokkal rugalmasabb jobb minőségű szolgáltatásokat nyújthatunk. 

- Ugyanakkor a diszkontok is mennek önök után, például elkezdték átrepülni az óceánt Amerika felé. Még ha nem is fillérekért teszik, beégették az emberek fejébe, hogy a low-cost olcsó.  

Mi pedig azt mondjuk, hogy ha az emberek 8-10-12 órát repülnek, igénylik a minőségi szolgáltatásokat, az ételt, a kiszolgálást, és a nagyobb teret biztosító repülőgépeket. Nem utolsó sorban pedig, hogy olyan repülőterekre érkezzenek, amelyek be vannak kötve egy város közlekedésébe, vagy ahonnan tovább tudnak utazni.

- Említette az új járatokat és a hálózatfejlesztést? Milyen célállomásokra bővítenek a régióban és terveznek-e ötödik Budapesti járatot? 

Split és Gdansk nagyon jól teljesítenek, rendkívül népszerűek. Ha kitekintünk a régióból, Las Vegas-t említeném, ahová rövidesen egy átszállással tudjuk eljuttatni a budapestieket is, méghozzá a legmodernebb Dreamliner repülőgépeinkkel. Ami az Amszterdam-Budapest útvonalat illeti, figyeljük a forgalom fejlődését, s látjuk, hogy a piac már igényli az ötödik járatot. A megfelelő időben lépni fogunk. 99 éve létezik a KLM, 89 éve repülünk Budapestre, elég tapasztalatunk van ahhoz, hogy a legjobb időben lépjünk.

- Kanyarodjunk vissza a digitális fejlesztésekre. Értem, hogy ez egy divatos irány, de bevételt is hozhat?

Egyértelműen! De ami a legfontosabb, hogy csak akkor maradhatunk a piacon sikeresek, ha alkalmazkodunk az utasok igényeihez, különös tekintettel a fiatal utasokra. A KLM Facebook-ja a mesterséges intelligencia segítségével egy csomó kérdést ma már emberi közreműködés nélkül, gyorsan és hatékonyan válaszol meg. A fiataloknak sem sorban állni nem szeretnek, sem az ügyfélszolgálatosra várni. És mivel már az emailt is alig használják, a WhatsApp, a Facebook, vagy épp a kínai weChat platformokon is be tudnak csekkolni a járatainkra. Egy éve van már WhatsApp accountunk és ma már naponta 10 ezer automatikusan generált üzenetet, például beszállókártyákat is adnak ki ugyanezen felületeken. A KLM-et  hetente 180 ezer alkalommal említik a közösségi médiában és kb. 35 000 ügyet bonyolít  bonyolít le a közösségi média felületein, ennek felét már mesterséges intelligencia segítségével.

1920_boardingpasswhatsapp957x412v1.jpg

A folyamatosan tanuló mesterséges intelligencia a jövőben még fontosabb lesz az értékesítés során.

- Apropó, értékesítés: melyik kiegészítő szolgáltatásuk hozza a legtöbb bevételt?

Egyértelműen a székfoglalás. Az utasaink nagyon nagy része hajlandó a zsebébe nyúlni azért, hogy ott ülhessen, ahol ős szeretne?

Mi a helyzet a wifivel? Mintha az iparág Európai része fényéves lemaradásban lenne Amerikához képest? Pedig én minden járaton kifizetném az árát és biztos vagyok benne, hogy nem vagyok ezzel egyedül.

A Dreamlinereken van wifi, a többi gépünkön is fejleszteni fogunk. Európában a műholdas hálózat minősége elmarad az amerikaitól és a költségei is magasabbak, ezért hiába a fogyasztói igények, nem tudunk olyan gyorsan reagálni. De igen, egyetértek: a fedélzeti wifi nagyon fontos irány minden légitársaságnak, minden régióban.

- Törzsutasprogramjukat nemrég alakították át átállva a bevétel alapú pontgyűjtésre. S ahogy átnéztem a változásokat, elmondhatom: sokkal többet kell költenem a jövőben, hogy megtartsam az aranykártyámat. Igazságosnak tartja, hogy a hűséges utasaikat ösztönözzék még nagyobb költésre? Nem vesztik el értéküket az átalakított programok?

A régi rendszerben, ha vett egy transzatlanti jegyet, gyűjthetett pár ezer mérföldet, de akár nyolcezret is. Ha vett egy drága európai jegyet, akkor sem gyűjtött sokkal többet, mint 750 vagy ezer mérföld. Szerintünk ennél igazságosabb a bevétel alapú rendszer.

Ami pedig az értéket illeti, szerintem az is komoly érték, hogy valaki már az első utazás után is kaphat valódi előnyt. Mert a bónuszjegyek árát részlegesen ki lehet fizetni mérföldekkel, lehet a mérföldekét lounge-belépőt vásárolni, és még sorolhatnám. E téren is a fiatalok szokásaira kell figyelni, akik nem akarnak éveket várni arra, hogy kapjanak valamit a törzsutasprogramoktól. Azonnal szeretnék élvezni az előnyöket, nem gyűjtik évekig a pontokat, hogy kapjanak egy ingyenjegyet. 

- Körülbelül két éve, amikor azok a pletykák szárnyra keltek, hogy az AF/KLM egyik akvizíciós célpontja a Wizz Air, Váradi József vezérigazgató interjút adott egy holland lapnak. Ebben azt kifogásolta, hogy a holland állam támogatja a KLM-et, s azt is mondta, hogy a cégértékek alapján nem az a kérdés, hogy az AF/KLM megveszi-e a Wizzair-t, hanem épp fordítva. A Wizz mikor veszi meg az AF/KLM-et?

Ez az utolsó kérdése, ugye? (nevet)

Egy dolog biztos: nincs Európában légitársaság amely függetlenebb lenne az államtól, mint a KLM. Ami a pedig a kérdés lényegét illeti, sok vezető helyesen látja, hogy Európában még erős konszolidációs folyamat következik, s csak a nagy és erős cégek maradnak versenyben. Mi ezt a KLM-nél már a diszkont légitársaságok kora előtt felismertük: 2004-ben egyesült az Air France és a KLM egy közös holdingba, idejekorán felismerve az idők szavát, s az iparág erős, fenntartható cégét hozva létre, amely még hosszú ideig az európai gazdaság fő támasza lesz.

komment

Kinek ciki, hogy 45 percet kell sorbanállni egy burgerért?

2018. szeptember 29. 15:10 - frequentflyer

Budapesten nem csak a zsúfoltság a probléma

Időről időre vissza kell térnünk a ciki reptéri dolgokra, lett légyen az bármelyik repülőterén a világnak. Sajnálatos módon a budapesti Lisztferihegyen újra egyre több mindent kell szóvá tennem, pedig amikor a SkyCourt-ot felavatták, olyan ígéretesnek indult az egész. 

Jó, tudom, hogy a repülőtér nagyon zsúfolt. Évi tizenötmillió utassal ez a repülőtér túl van a kapacitása határán, s tudom, hogy öröm is van, hogy megnyílt a B-móló a szuperterhelt 2B terminálon, ahol így valamennyit enyhül a tumultus, de vannak olyan dolgok is, amire nem magyarázat a zsúfoltság. Vannak dolgok, amelyek azért tartoznak az extra ciki kategóriába, mert jól láthatóan színtiszta nemtörődömség, fantáziátlanság vagy épp lustaság az oka, és ez biztos, mert nagyon egyszerűen orvosolható szépséghibákról van szó. Itt van például ez. 45 perc egy drága Burger King burgerért sok? Hát attól függ, honnan nézzük. Ha imádsz a bőrönddel sorban állni, akkor azt kérdezed, miért nem egy óra? Ha fontos az időd és a gépindulás előtt bedobnál egy burgert, akkor pedig tajtékzol, amikor ezt látod:bud_bk.jpg

Aki ezt a képet készítette nekem ma, azaz szombaton kora délután, már 20 perce állt sorba egy hamburgerért. És még láthatóan legalább 25 van neki hátra, mert ekkora sornál EGY, azaz egyetlen EGY kassza dolgozik. Három órával korábban mentek ki a Wizz Malagába tartó járatához, de jó eséllyel ennyi idő sem lesz elég arra, hogy a gyerekek megkapják a kedvenc hamburgerüket. 

Mondhatjátok, hogy megérdemli, aki a Burger King kajájával a gyomrában akar repülőre szállni, de ez magánügy, aki ezt szereti, annak ez a fontos. Meg aztán, a repülőtéren ez van. De én inkább azt mondom, hogy a Burger King egyetlen fillért sem érdemelne, mert annak, hogy ekkora forgalom mellett egy kassza működik, annak csak két oka lehet: hogy magasról tesznek a vendégeikre, azaz az utasokra, vagy igazából nem is akarnak pénzt keresni. (Nyilván lehet munkaerőhiánnyal is magyarázni, de ez csak elkenése a dolognak, még szombat délutánra is lehet kasszást találni Pesten, nem olyan nagy kaland.) 

És innen kérdezem a Budapest Airport illetékeseit, hogy szerintük ez rendben van? Szerintük ez színvonal? Nem kellene szólni a bérlőjüknek, hogy szolgáltasson esetleg európai színvonalnak megfelelően itt Európa közepén? 

 

 

 

 

 

komment

Akkora a verseny Anglia felé, hogy a fal adja a másikat!

2018. szeptember 09. 15:04 - frequentflyer

London Southend és Manchester az EasyJet kínálatában

ezy_sen.jpg

London Southend és Manchester felé indít járatokat az Easyjet BUDapestről, hétfőn és pénteken! Az új londoni célállomásról csak annyit, hogy tavaly május előtt, mielőtt a FlyBe járatot indított volna ide, azt sem tudtuk, hogy van ilyen reptér. Ma meg már elmondhatjuk, hogy november másodikától két járat is lesz, e Londonhoz elég közel eső légikikötőbe. Akik az Egyesült Királyság délkeleti csücskében laknak, azoknak ez a járat jó választás, valamint azoknak is, akik szeretik a kényelmes reptereket. Southend on Sea (SEN) repterén ugyanis elég könnyedén megy minden reptéri procedúra, az ember leszállás után öt perc alatt már a terminál előtt bogarászhatja, hogy jut be a városba. A megfejtés: vonattal, és gyorsan. 

ez_sen.jpg

Kelet-Magyarországiak figyelem! A Ryanair 2019 április másodikától Kassáról is repül London Southend on Sea reptérre! Miskolc, Tokaj és Szabolcs vonzáskörzetében ez egy nagyon jó eljutási lehetőség lesz London felé!

Az Easyjet beindul Manchesterbe is, s különösen érdekes, hogy a narancssárgák egy olyan régióba indítanak járatot, amely elég jól ellátott Pestről, ezen az útvonalon ők lesznek a negyedik versenyző! (Jet2, Ryanair, valamint a Wizz Liverpool-ba repül.) Az Easy-jegyek egyelőre olcsók, reméljük az extra kapacitás kicsit letöri a jegyárakat, amelyek Manchester felé elég magasak, amúgy. 

Egészen döbbenetes, hogyan változik a világ: amikor 2010-ben ezt a blogot elkezdtem írni, biztosan hülyének néztem volna azt, aki azt mondja nekem. 2018-ben több, mint napi tíz járat köti össze Londont és Budapestet. Na de, hogy több angliai város felé is komoly verseny legyen a piacon? Na, azt nem gondoltam volna. 

Ne feledjétek, hogy a LOT Lengyel légitársaság London City repülőtérre repül feburár 18.tól.

Tehát ha most megnézzük, Heathrow, Gatwick, City, Luton és Stansted, és még Southend is a kínálatban lesz.

london.jpg Ez már választék. Olyan, hogy akár meg is teheti az ember, hogy skippelje Lutont, amelynél undorítóbb hely nem nagyon van szerte Európában. Stansted dettó. 

Kíváncsi vagyok, merre fejlődik tovább a skóciai járatkínálat. Egy naponta induló Edinburgh-Budapest például jól állna az Easyjetnek. Na jó, heti három járat is elég lesz.   

komment

Fura telefont kaptál a Wizz ügyfélszolgálattól? - Itt a magyarázat!

2018. augusztus 27. 10:09 - frequentflyer

w6a3211.jpgVasárnap délután több forrásból is arról értesültem, hogy a WizzAir ügyfélszolgálatáról hívogatják a hétfői Eindhoven-i és római járat utasait, hogy lemondanának-e önként az utazásról. Mivel sokan nem voltak nyitottak az ötletre, az utasokat arról tájékoztatták, hogy több utas van a járatra könyvelve, mint férőhely a repülőgépen, ezért, ha nem lesz elegendő itthon maradó önkéntes, sorsolással döntik majd el, ki marad le a repülőről.

Volt, akinek teljes visszatérítést, vagy a jegyár 120%-ának jóváírását ajánlották fel a Wizz-számlán.

Az infók hallatán azonnal megkérdeztem a légitársaságot, mi az intézkedés oka, mely járatok érintettek és pontosan mit ajánlanak a kényszerből lemaradóknak, a válasz ma reggel érkezett meg. E szerint egy Airbus A321-es gépük technikai hibája miatt tegnap arra készült a légitársaság, hogy negyven székkel kisebb kapacitású A320-asokkal repülik le a meghibásodott gép mai műsorát, de végül a repülőt sikerült megjavítani és maradt az eredeti menetrend. 

"Technikai okok miatt több hétfői (2018. augusztus 27.) járatát az eredetileg tervezett Airbus A321-es repülőgép helyett  Airbus A320-as repülőgéppel tervezte üzemeltetni a légitársaság. Az A320-as repülőgép kisebb befogadóképessége miatt kereste meg a Wizz Air az utasokat, hogy olyan önkénteseket keressen, akik vállalják, hogy az eredeti időpont helyett egy későbbi járattal utaznak. A Wizz Air szakemberei időközben megoldották a technikai problémát és végül az érintett járatok az eredeti terveknek megfelelően Airbus A321-es repülőgéppel menetrend szerint indultak/indulnak útnak. A Wizz Air elnézést kér minden érintett utastól az esetleges kellemetlenségekért, de a légitársaság számára az utasok, a személyzet és a repülőgépek biztonsága első számú prioritás. Köszönjük utasaink megértését, rugalmasságát.” - írta a WizzAir az Egek Ura Blognak küldött válaszában. 

Az eset kapcsán két dolgot érdemes megjegyezni: 

- egyrészt, a WizzAir előrelátását, hogy megpróbáltak előre felkészülni a helyzetre, s nem a járat előtt próbálták elintézni, hogyan marad itthon 40 utas, mert ez a repülőtéren jókora felháborodást váltott volna ki, ami a járat jelentős késését eredményezte volna. 

- másrészt azt is, hogy a WizzAir flottájának mérete, s azon belül az A321-esek növekvő száma immár megköveteli, hogy a légitársaság ne csak A320-as tartalékgépet tartson készenlétben, de A321-est is. 

- az önkéntes maradás egyébként teljesen elfogadott rutin a légiközlekedésben, Európa nagyobb repülőterein mindennapos dolog, hogy a légitársaságok önkénteseket keresnek, akik hajlandóak később elutazni. Igaz, náluk az önkénteseket 150-300 euró készpénz, étel- és italutalvány, szükség esetén pedig szállással kompenzálják. 

- ha valaki hasonló helyzetben lemarad a járatról, a vonatkozó EU-jogszabályok értelmében automatikusan jár neki 250 euró kompenzáció. 

ujhelyi_istvan.jpgAz ilyen esetek kezelését is szabályozná az az önkéntes csatlakozáson alapuló, készülő etikai kódex, amelyet egy magyar politikus, Újhelyi István EP-képviselő kezdeményezett, s amelynek elkészítésében az EGEK URA BLOG valamint a Fapadosinfo Blog is részt vesz szakértőként. A cél első körben egy olyan uniós etikai kódex elfogadtatása a légitársaságokkal és repterekkel, amely azokban a helyzetekben is védi az utasokat, amelyeket a jelenlegi uniós szabályozás nem képes kezelni. Az ötletgazda Ujhelyi István EP-képviselő, a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság alelnöke, ő tolja majd az ügyet Brüsszelben. Ha van javaslatod, küldd el a Facebook-oldalunkon keresztül. De írj akkor is, ha hasonló helyzetbe kerültél!

komment

STILLPROUD: 66 font kedvezmény a British Airways jegyekre

2018. július 13. 11:31 - frequentflyer

Ilyen, amikor a britek büszkék a futballista fiaikra

STILLPROUD - ezt a kedvezménykód 66 font, mintegy 24 ezer forint kedvezményt ér neked egy British Airways longhaul jegy vásárlásakor, július 14.-ig, ha

- executive club tag vagy, vagy regisztrálsz itt 

- Londonból induló járatra érvényesíted a kedvezményt. 

Vagyis, a BUD - LON jegyet külön kell megvenned. Utazni jövő júniusig lehet, a jegynek 300 fontnál drágábbnak kell lennie, és semmilyen codeshare járatra nem érvényes, vagyis, minden a foglalásban lévő járatnak British Airways géppel kell repülnie. 

komment

Szauna, wellnesz, koktélbár - új Air France lounge nyílt Párizs CDG-n

2018. július 13. 11:08 - frequentflyer

Július 14.-én 14% kedvezményt ad az AF az online foglalásokra

varo_nyito.jpgSzaunával, wellnesz-részleggel, fullos gyerektérrel, exkluzív koktélbárral és gourmet étteremmel kényezteti prémium utasait az Air France a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren (CDG).  A párizsi repülőtér fejlesztéséről két évvel ezelőtt írtam és örömmel tölt el, hogy nem hagyták abba a munkát, sőt! Egyre többet fejleszt a repülőtér üzemeltetője, közösen az Air France-szal, s ez nagyon komoly változásokat hoz a repülőtéren, amelyik az EU egyik legfontosabb légiközlekedési csomópontja. És amely az egyik legrégibb is, ilyenformán tehát van honnan indulni a modernizációs programnak, amely, mint most látható, kiválóan halad.

Az új, több mint 3000 négyzetméteres váróban a 2E terminál - innen indul a legtöbb hosszútávú Air France járat - L részlegében és egészen elképesztő menő lett. Már alig várom, hogy decemberben kipróbáljam magam is! Ugye a váróba az Air France / KLM Flying Blue, Sky Team légitársaságok arany és platina törzsutasai ingyen léphetnek be akkor is, ha turista osztályon utaznak, a belépés a business és first utasoknak ingyenes akkor is, ha nem törzsutasok és ha valaki az AF premium economy jeggyel utazik, befizetheti magát cirka 25 euró ellenében. 

Az exkluzív váróban 550 négyzetméteren alakítottak ki wellness részleget, ahol az utasok kényelmesen lazíthatnak a nyugágyakon, egészséges, méregtelenítő ételeket és italokat fogyaszthatnak, valamint igénybe vehetik a privát szaunákat és a luxus masszázs zuhanyzókat is.

spa_clarins_salon_business_l_air_france.jpg

Kialakítottak egy „Le Petit Salon” részleget is, ahol a nyugalom érdekében tilos a mobiltelefonok és egyéb elektronikai eszközök használata. Gyanítom ez a rész lesz a legkevésbé elfoglalt. Nem úgy a gyermekrészé, amelyre komoly hangsúlyt fektetett az Air France, mert egyre több szülő utazik gyerekkel business-en. Az exkluzív váró 4-12 éves gyerekeknek fenntartott játszó szobájában a gyerekeknek tévék, tabletek, Sony Playstationok,  érintőképernyős játékasztalok foci és wifi gondoskodik a fiatalok szórakoztatásáról. gyerekva_ro.jpg

A LeBalcon részben kialakítottak egy igazi franciás koktélbárt. A híres francia tervező, Mathieu Lehanneur tervezte részben az íves, tükörbetétes plafonjától már alkohol nélkül is elvarázsolódik az ember, de minden este 7 órától 9 óráig a párizsi Hotel Lancaster vezető bartendere kreálta koktélokat kevernek az utasoknak, méghozzá olyanokat, amelyeket kizárólag az Air France számára kreált a bartender. 

koktelbar.jpg
Az Air France januárban mutatta be új, több mint 3000 négyzetméteres és 540 ülőhelyes Business Lounge-ját a párizsi Charles de Gaulle reptéren. A várótermet úgy alakították ki, hogy ott az utasok maximálisan kikapcsolódhassanak: a hatalmas wellness részlegtől kezdve a gyerekek játszószobáján át az exkluzív koktél- és ételkínálatig mindent megtalálhatnak benne azok, akik a repülés előtti időt kényelemben szeretnék eltölteni. Az új üzleti váróban eddig több mint 200 ezer ember fordult meg.

Az Air France új Business Lounge-ját úgy alakította ki, hogy az ötvözze a barátságos kényelmet az eleganciával. A váró központi részén található a gyönyörű „Le Balcon” rész, amelyet a híres francia tervező, Mathieu Lehanneur tervezett, és amelynek íves, tükörbetétes plafonjától az ember már a várakozás közben a fellegekben érezheti magát.balcon.jpg
A koktélválasztékban ott vannak a következők: 


· Un air de Paris: koktélkülönlegesség, amely a pezsgőt ötvözi narancslikőrrel, konyakkal és néhány csepp citrommal


A hónap „Úticél” koktélja, amelyet az Air France egy legendás desztinációja inspirált és természetesen van jó pár alkoholmentes mocktail, amely Franciaország ikonikus hozzávalóit tartalmazza. A koktélínyencségek mellett egyedi finomságokat találhatnak az utasok a bár „Gourmet Table” részén.

gourmet.jpg

JÚLIUS 14.-e alkalmából 14% kedvezményt kapsz az Air France-tól, ha a www.airfrance.com-on foglalsz hozzú távú repjegyet a következő kóddal: 14JULY730  (Csak akkor tudod kihasználni a kódot, ha magyarra állítod be az AF oldalt.

Budapestről kell indulnod, a járatot az Air France vagy a KLM kell, hogy üzemeltesse, csak turista osztályú jegyre érvényes a kedvezmény, illetve az illetékek és pótdíjak nélküli nettó árnak el kell érnie a 47.800 forintot. A kedvezményt az első kétszáz utas kapja meg, július 16-ig lehet foglalni, a jegyet pedig 2019.március 31.-ig kell leutazni. 

komment

Emberségből jeles: a JetBlue crew oxigénmaszkkal mentette meg Darcy életét

2018. július 10. 20:59 - frequentflyer

Figyelj oda, ha négylábúval utazol!

Elfogult, érzelmekkel teli poszt következik, mert kutyás vagyok, a legrosszabb fajtából. Rettentően felbőszít, ha rosszul bánnak a kis barátainkkal, és nagyon meghat, amikor rajtuk segítenek.

36630530_2110730212500688_4061643511177412608_n.jpg

Ő Darcy, akit a Jetblue utaskísérője mentett meg azzal, hogy eszébe jutott: a repülő oxigénpalackja jelentheti neki az életet. Nem biztos, hogy szabályosan járt el a crew, de ember volt a talpán. Jó lelkű ember. Az eset a JetBlue egyik járatán történt, két rátermett utaskísérő ezúttal egy négylábú utason segített. Maszkkal mentették meg egy kis francia bulldog életét. A sztorit elolvashatod eredetiben a face-n, ha nem olvastad volna valamelyik bulvárlapban, leírom röviden. 

Egy házaspár floridából tartott haza, három kutyussal, mint ahogy azt teszik immár húsz éve, amikor szezon végén átköltöznek Massachusetts-béli másik otthonukba. Nem flancolásból utaznak a kutyusokkal, vagy mert jobb dolgunk sincs, hanem mert, mint azt sok amerikai teszi, évente kétszer cuccolnak a téli lakból a nyári lakba és fordítva. Eddig nem volt bajuk az ebtársulattal, de a minap a repülőn a férj észrevette, hogy Darcy, a három éves francia bulldog kislány nagyon tolja ki a konténerből magát, zihál, meleg a teste - szóval látták rajta, hogy nincs jól. 

Darcy nemhogy kutyául érezte magát, az nem is kifejezés, hamar kiderült, hogy nagy a baj. A gazdái kivették a hordozóból, de mivel semmivel nem lett jobb, már-már ők is pánikba estek. Látták, hogy kékül a kutyus, a nyálkahártyáin tisztán látszott, hogy oxigénhiányos állapotba került. És itt jött az utaskísérők embersége. 

Először még udvariasan figyelmeztették a párt, hogy a légitársaság szabályai szerint a kutyusnak a hordozóban a helye. De amikor kiderült, hogy Darcy cudarul van, előbb jeget hoztak neki, hogy megpróbálják lehűteni a testét, majd jött a másik crew, egy oxygénpalackkal és a maszkkal, annyit mondott, hogy: "Azt hiszem, ez segíteni fog". A gazdi a pánikba esett, levegőért és életéért küzdő kutyus orrára tette a maszkot, kinyitották az oxigént és néhány pillanat múlva az eb elkezdett reagálni a külvilágra. Pár perccel később pedig már a maszkot sem igényelte. Ahogy levegője lett, már megnyugtatta a gazdája érintése. Emlékezetes nap volt ez mindannyiuknak. Szegény francia bulldog amúgy sokszor a földön sem tud jól lélegezni a rövid orra miatt, hát még amikor ideges, meg amúgy is kevesebb az oxygén a levegőben a túlnyomás miatt.36747081_2110730252500684_5487136959082004480_n.jpg

Renaud Spencer és Diane Asher utaskísérők jelesre vizsgáztak emberségből. Darcy gazdái azt írták a légitársaságnak, hogy eddig is szerették a JetBlue-t a fedélzeti tévé, a jó lábhely és a korrekt fedélzeti színvonal miatt, ami megkönnyíti az utazásukat, de ahogy mondták, most eggyel több okuk van arra, hogy köszönetet mondjanak. A JetBlue pedig azt üzente a világnak, hogy 

minden utasunk élete és biztonsága kiemelten fontos számunkra. Függetlenül attól, hogy kettő vagy négy lába van

Hiper jó fej társaság. Tudom, hogy sok amerikai pont ennyire viszolyog a sztoritól, hogy kutyán használtak egy ember maszkot, és azt is tudom, hogy ez a maszk nem filléres dolog. DE olyan jó, hogy egyik sem volt szempont akkor, amikor cselekedni kellett!  

Hozzá kell azonban tenni, hogy annak aki kutyussal utazik a fedélzeten, roppant felkészültnek kell lenni. Ők a négy lábukkal és a kutya lelkükkel sosem fogják tudni, mi az a repülés. Sok hiperokos van köztük, aki megtanulja, hogy nem kell félnie, hozzászokik, rutin számára a repülés. De a gazdának nem lehet rutin! Mert nem tudod, hogy a kutyádnak mikor van rossz napja, vagy egy apró betegsége, amikor nem érzi komfortosan magát és a repülés már kibillenti az egyensúlyából. Ha rendszeresen repülsz a blökivel, konzultálj az állatorvossal és legyetek közösen felkészültek a repülőútra, kutya-egészségügyi értelemben is.

Ha tetszett ez az írás, kövess a Facebookon itt. Csak egy like és egy követés, és máris nem maradsz le a többi jó repülős sztoriról sem!

36807369_2110730259167350_9087014723651633152_n.jpg

komment
Címkék: kutya darcy jetblue

LOT: Budapest - London City (LCY) reggel és este február 19.-től

2018. június 21. 16:32 - frequentflyer

Most már biztos, hogy a LOT beleszeretett Budapestbe

A LOT Lengyel légitársaság tovább bővíti járatait Budapestről és járatot indít London legközpontibb repülőterére, a városközponttól mindössze 9,6 kilométerre fekvő, és közvetlen metró-kapcsolattal rendelkező London City repülőtérre. A legtöbb napon napi két járattal, reggel és este repül a LOT, fantasztikus menetrenddel. Reggel hétkor indul Pestről a repülő reggel, majd negyed hatkor pedig délután. Visszafelé Londonból délelőtt negyed tízkor, száll fel és 12.45-kor landol Budapesten. Este 19.30-kor száll fel LCY-ből és 23.00-kor landol Budapesten. 

Mivel a LOT 15 perccel indulás előtt zárja a kapukat, London központjából egy hat órás indulással kényelmesen el lehet érni az esti gépet. Ez üzletembereknek és turistáknak is ideális, hiszen nem kell másfél-két vagy akár három órát utazni a nagy repterekre, fél óra alatt kiér az ember. Már csak a jegyár a kérdés.

aerial_view_of_london_city_airport_2007.jpgA London City repülőtéren érvényes zajvédelmi előírások, a futópálya hossza és egyéb helyi repülési sajátosságok miatt - úgyis, mint a viszonylag meredek, 5.5 fokos megközelítési szög - a fapadosok által használt Boeing 737 és Airbus A320 gépcsalád szóba sem jöhet ezen a repülőtéren, ezért a LOT is vadonatúj Embraer E-190 gépeket vásárol a járatok teljesítéséhez. Varsóból is repülnek Cityre, ezt a múlt héten jelentették be. A gépeken 106 utast tud szállítani a légitársaság. Ami mondjuk azt vetíti előre, hogy nem 26.000 forint lesz egy jegy....

De az sem szállhat el, hiszen jelenleg 16 repülő közlekedik London és Budapest között. Naponta 4 a Heathrow-ra, 4 a LUTON-ra, 3 a Stanstedre, 1 vagy 2 a Gatwickre és még a Southend on Sea (SEN) járatot is bele kell számolnunk. - A LOT az augusztus elsején nyíló új B-utasmólóról fog indulni, amely a Schengenen kívüli járatokat szolgálja majd ki - csinált kedvet a járathoz Kam Jandu, a Budapest Airport vezérigazgató-helyettese. Rafal Milczarski LOT-vezér pedig azt emelte ki, hogy az üzleti élet szereplőinek lesz kiváló lehetőség ez a járat.NEm utolsó sorban pedig azt, hogy milyen jó és kooperatív az együttműködés a Budapest Airport és a LOT lengyel légitársaság között. 

Emlékezetes, hogy a LOT heti négy New York-i és heti kettő Chicago-i járatot üzemeltet Budapestről Boeing 787-8 Dreamlinerekkel. A járatok nagyon jól mennek - mondta az Egek Ura Blognak nem is olyan rég a LOT vezérigazgatója, Rafal Milczarski.

Előrelépés, amely Magyarország gazdasági erejét és versenyképességét jelentős mértékben növelni tudja - így minősítette a járat bejelentését Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az a tény, hogy Nagy-Britannia hamarosan elhagyja az Európai Uniót, jelentős mértékben befolyásolja az EU versenyképességét, de mindent el kell követni, hogy az Egyesült Királyság és Magyarország gazdasági kapcsolatai a lehető legintenzívebbek maradjanak. A versenyképességi szempontok között az eddigieknél is nagyobb jelentőségű az összeköttetések száma és minősége - méltatta a LOT szerepét Szijjártó miniszter.

NEm tudtam nem meghallani a sajtótájékoztatón Szijjártó miniszter azon mondatát, miszerint a LOT járatai segítenek ledolgozni az ország azon hátrányát, hogy már egy ideje nincs saját nemzeti légitársasága. Ez már csak azért is pikáns, mert Váradi József, a Wizzair vezérigazgatója, legutóbb 2017 május 5.-én, pont Szijjártó Péter társaságában jelentette ki sokadjára már, hogy a Wizz Air Magyarország de facto nemzeti légitársasága.   Uraim, majd lejátszhatják ezt a mérkőzést később... :)

15618276432_8c4a19b271_z.jpg

komment

Óriási hír: augusztustól három Qatar járat Dohába!

2018. június 13. 10:49 - frequentflyer

Hetente négyszer repül, kiváló átszállások Ciang Mai és Canberra, Sydney felé

Szignifikánsan növeli járatainak számát Budapestről a Qatar Airways:

Augusztus másodikától a nyári menetrendben hétfőn, kedden, csütörtökön és szombaton betesznek egy harmadik járatot a menetrendbe! A délután fél hatkor induló gép pedig augusztus elsejétől szélestörzsű, Airbus A330-as lesz, ez  típus marad a téli menetrendben.qrsuiteqatar.jpg

Hogy a harmadik napi járat marad-e télre, az még nem egyértelmű. Mindenesetre az új, Budapestről este tizenegykor, Dohából pedig délután fél négykor induló összeköttetés a Qatar Airways közlése szerint lehetővé teszi a Budapestre történő megnövekedett kereslet, illetve Dohán keresztül az Ázsia felé irányuló forgalom kiszolgálását. Vagyis, amit a közleményből érteni kell: nyáron olyan nagy a kereslet kelet felől Magyarországra, hogy megérte betenni a harmadik járatot.

Ami nekünk ebből jó, hogy Ciang May, Pattaya - ahová Dohából közvetlenül repül a Qatar, valamint Canberra és Sydney felé is jelentősen rövidülnek a csatlakozások, hiszen az új járat reggel 5.20-ra ér Dohába és a teljes reggeli hullámot el lehet vele érni. Canberra és Sydney felé egyébként hamarosan a légitársaság legújabb business osztálya, a szuperluxus Qsuite-tal fog közlekedni, amiről itt olvashatsz: 

“Útvonal-fejlesztési terveinkkel összhangban ez a döntés tovább növeli kapacitásunkat és így üzleti, illetve turista utasainknak is kedvező csatlakozási lehetőséget kínálhatunk számos ázsiai városba, mint például Chiang Mai, Krabi, Pattaya, illetve Canberra vagy Zanzibár és Dar-es-Salam.” - idézi a Qatar Airways közleménye Grisha Jenkovot, a légitársaság kelet-közép európai vezetőjét.

Az új járat menetrendje augusztus másodikától:

Doha (DOH) - Budapest (BUD): járatszám QR 197, indulás 15:30 érkezés 20:20 (H,K,CS,SZo)
Budapest (BUD) - Doha (DOH): járatszám QR 198, indulás 23:00 érkezés 05:20+1 (H,K,CS,SZo)

A Qatar Airways tavaly elvitte az "év légitársasága" címet, ötcsillagos minősítésű és fedélzeti szolgáltatásai nagyon jók. A business class pedig kiemelkedő. 200 géppel a világ öt kontinensének több mint 150 városába repülnek, a 2018-19-es szezonban olyan nyalánkságokat tartogatnak, mint a fülöp-szigeteki Cebu és Davao, Langkawi Malájziában, illetve Da Nang Vietnámban.qr330.jpg

komment

LOT-vezér: jöhet a második Dreamliner!

2018. június 05. 07:09 - frequentflyer

milczarski_dreamliner.jpgAlig indult el a LOT New York-i és Chicagoi járata, máris új célállomásokban gondolkodik a lengyel légitársaság, amelynek szolgáltatásairól itt olvashatsz bővebben. Rafal Milczarski, a LOT-vezére (a képen a Gazeta.pl fotóján látható egy Dreamliner fedélzetén) a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) Sydneyben megrendezett éves találkozóján beszélt magyar újságíróknak arról, hogy gondolkodnak újabb célállomásokban. Konkrétumot nem mondott, mindössze annyit, hogy keleti irányban is érdemes gondolkodni. Azért nem zárkóznak el egy esetleges új járattól, mert Chicago és New York is jobban megy a várakozásoknál – igaz ugyan az is, hogy az értékesítés legnagyobb része beutazó, azaz

a legtöbb jegyet Amerikában vásárolják a LOT-tól Budapestre.

Ez persze nem baj, Milczarski szerint Budapest nagyon izgalmas úticél, amire lehet járatot építeni.
Ettől még fel kellett tennem neki a kérdést, miszerint, mivel fogják üzemeltetni az újabb hosszú távú járatot, ha lesz? Hiszen a heti 4 New York és 2 Chicago teljesen leköti a Dreamliner kapacitását, tehát, ha lesz egy új járat, azt már azzal az egy géppel, amit Budapestre telepítettek, nem lehet megcsinálni.

- Ha kell egy másik Dreamliner, akkor lesz! Ha nyereséget tudunk vele termelni, semmi akadálya, hogy Budapestre kerüljön – mondta erre a felvetésre Milczarski.

A vezér egyébként nemcsak az amerikai járatok teljesítményével elégedett, hanem a Budapest Airport támogatásával és a pesti operációval is. Semmilyen probléma nincs a Dreamliner budapesti üzemeltetésével, ami most inkább gondot okoz, az a hajtómű-ügy, amely minden olyan légitársaságot érint, amely a Rolls Royce Trent-1000 hajtóművekkel rendelte meg a repülőt.

Milczarski továbbra is napirenden tartja a magyar üzemeltetési engedély megszerzését, hogy szükség esetén a LOT magyar zászló alatt is repülhessen. Például erre van szükség, ha olyan országba indítanának járatot Budapestről, ahol a repülési jog kétoldalú légügyi egyezményen alapul.

A LOT szándéknyilatkozatot írt alá az El Al izraeli légitársasággal arról, hogy codeshare-együttműködésre lépnek, azaz közösen értékesítenek jegyeket egymás járataira, bizonyos úticélok esetében, és a járatokra felkerül a LOT és az EL Al kódja is. De az EL AL szerződés ennél szorosabb együttműködést is lehetővé tesz, amelyről egyelőre nem nyilatkoztak a felek.lot_elal.jpg

komment

OneWorld: a Fiji Airways-szel bővül a hálózat

2018. június 05. 03:39 - frequentflyer

ke_pernyo_foto_2018-06-05_3_34_07.pngAusztráliában, ahol a légitársaságokat tömörítő nemzetközi szervezet, a IATA éves konferenciáját tartják éppen, fontos hír, hogy a OneWorld légiszövetséghez hamarosan csatlakozik a Fiji Airways, amely nem túl nagy, évente 1.6 millió utast szállít, de összeköti Ausztráliát a szigetekkel, és üzemeltet hosszú távú járatokat is az USA felé. Van nekik 4 Airbus A330-asuk és 5 Boeing 737-esük, valamint pár ATR-ük. Egyelőre nem lesznek teljes jogú tagok, a OneWorld nemrég talált ki új kategóriát, a OneWorld Connect-et, s ebbe a státuszba kerül a Fiji Airways. De nyilván a vége az lesz a dolognak, hogy teljes jogú tagok lesznek.

Arrafelé ez azért fontos hír, mert a Qantas is a OneWorld tagja, és már ebben a connect státuszban is minden Qantas törzsutas élvezheti a megszokott előnyöket a Fiji hálózatában, úgy, mint a plusz csomagot, a lounge használatot, a pontgyűjtést és felhasználást stb. Ezt persze a magyar utasok is igénybe vehetik, ha a Fiji-szigetek felé tmadna kedvük utazni - az American, British törzsutasok is beválthatják náluk a pontjaikat. fiji-airways.jpg

komment

American Airlines Budapest - Philadelphia

2018. június 04. 10:21 - frequentflyer

economy, main cabin extra

A másik nagyon izgalmas újítása a budapesti reptérnek, hogy a nyári szezonban az American Airlines közvetlen járatot indít Philadelphiába. A járatindítás után egy héttel utaztam vele, csak oda, mert hazafelé Chicago-ból jöttem a British Airways A380-asán, de arról majd később. A jegyet saját magam vettem, kedvezmények nélkül, a British online oldalán, vagyis BA járatszámmal, de ez a teszt szempontjából mindegy is. 

BUD, reptér

Dél előtt nem sokkal indult a járat, amelynek check-in-jéről nem tudok mit mondani, lévén, nem sokkal 11 előtt értem ki a reptérre, az American mobil appjával becsekkoltam, feladott csomagom nem volt, így egyenesen a váróba, majd a kapuhoz mentem. Kicsit korábban mentem le a kapuhoz, mint ahogy a boardingot bemondták, mert aki nem csekkolt a pesti pultoknál, azokat a kapunál kérdezi ki a biztonsági ember arról, hogy egyedül pakolta-e a csomagját, mi célból utazik, stb. Ez így is volt, a kérdező rendkívül barátságos és kulturált volt. A 2B terminálon a Celebi Lounge-ot használhatják a törzsutasok,  A beszállítás időben és gördülékenyen zajlott, az American sok más légitársasághoz hasonlóan zónákra osztja a beszállítást, én köszönhetően a British Airways ezüst / OneWorld Sapphire kártyámnak, a mozgáskorlátozottak és a kisgyermekesek után rögtön indulhattam a fedélzetre, együtt a business utasokkal. Ennek az az előnye, hogy még szinte üres a fedélzet, biztosan van hely a csomagtárolókban és kényelmesebben helyezkedhet el az ember úgy, hogy nem áll mögötte sorban több, mint száz ember.img_1293.JPG

A 13A ülésen ültem, ami az American „main cabin extra” – MCE egyik ülése volt. Ez a turista osztály legelejét jelenti, a székek normál economy székek, csak a lábtér nagyobb, illetve a felső csomagtartók fenn vannak tartva az MCE utasoknak. Az MCE a Boeing 767-300-as gépen egy két soros különálló kabinrész a konyha előtt. MCE üléseknek számít ezen kívül a vészkijárati sor. Ha valaki itt szeretne ülni, 125 dollárt kell érte fizetnie irányonként, feltéve, hogy van ott hely. Hiszen az AA saját és Oneworld törzsutasai ingyen ülhetnek ide, a Sapphire és Emerald kártyáikkal. Talán ennek a szeparált kabinrésznek köszönhető, hogy a csendben szinte elszállt a 9 óra 45 perces út.

A székek

Ugyanúgy 2-3-2 az ülések elrendezése, mint az economyn, ami elég barátságos, de ne feledjük, hogy a Boeing 767-es nem a világ legszélesebb repülője. A kabin berendezése elég régi, látszik rajta a kor, nem kell finomkodni, talán a szakadt jelző is igaz lenne. Tiszta, jó állapotban van, de látható a kor a kabinon. De a régi székeknek is van előnye: szélesebben egy-két centivel, mint az ma megszokott. Ezek az ülések nem szépek, de kényelmesek, és az ülészseb is jól telepakolható.

aa_mce.jpg

kabin_aa.jpg

Fedélzeti szórakoztatórendszer

Az economy-n szinte nincs. Van egy központi kijelző, amin vetítenek valami filmet, mutatják a gép útvonalát, meg pár zenecsatorna közül választhat az utas. Nincs saját tévéd az előtted lévő ülésben, úgyhogy könyvvel, tablettel felkell készülni. Ha mobilon szeretnél játszani, akkor power bank-kel is készülj, mert nincs USB, tehát a telefont nem tudod tölteni útközben. A business-en sokkal jobb a helyzet, arról egy barátom hamarosan ír, aki kipróbálta.

Internet

Ami viszont van, az az inflight internet. Nem túl gyors, de csetelésre és olvasásra jó. 17 dollár a teljes útra, de vehetsz 2 és 4 órás hozzáférést is, nem szignifikánsan olcsóbban. Ez segít az időnek abban, hogy teljen... 

Kaja

Az American turista osztályán a kaja nem a legerősebb, ehhez képest a Pestről induló járaton egészen vállalható volt. Egy vega tortellonit kértem, az íze finom volt, nézett is ki valahogy és nem terhelte meg a gyomromat. Volt még saláta, keksz, vaj, víz, nem lehet rá panasz.img_1291.jpg

Üdítő és sör, valamint bor ingyen van, utóbbit felejtsd el. Másfél literes műanyag-üvegekbe palackozott bort töltenek, amelynek minőségéről csak azért nem érdemes beszélni, mert megtévesztő lenne. Ezek a borok ugyanis nem minőségiek, borszerető emberként kirázott a hideg, amikor megkóstoltam. Ha csak az a célod, hogy elálmosodj, akkor idd meg, elég nagy pohárba töltik és nem sajnálják, de ha az ízéért kérnéd, inkább kérj sört.

Ha egy gintonicra, vagy egy bloody mary-re gondoltál, akkor már legyen a kezedben a hitelkártyád, amikor kérsz, mert a töményért fizetni kell, hacsak nincs oneworld emerald kártyád.

Philadelphia

Azt mondták a Philadelphia reptérről, amikor beharangozták a járatot, hogy egész könnyű ott az átszállás. Háát, ez relatív. Úgy, hogy nem volt feladott csomagom, 50 percbe telt, mire elértem a csatlakozó járat kapujáig. Úgy, hogy a gép elejében ültem, tehát nem telt legalább tíz percem el azzal, hogy vártam a kiszállásra, még nem volt sor az immigration-nél, és a csomagom újra feladásával sem kellett bajlódnom. Aki feladott csomaggal megy, annak ajánlom, alsóhangon két órát hagyjon az átszállásra.

Sajnos PHL-ben nincsenek elektronikus beléptető automaták, mint Miamiban vagy New York-ban. Ezek azért jók, mert ha ESTA-val utazol és nem először utazol be a jelenlegi ESTA-ddal, ezek az automaták gyrsítják a belépést és csökkentik a sorállást. Hát Phillyben nem. Ott ki kell állnod az immigration sort, amit ugyan pörgetnek, meg sok pult is van, de az egy hosszú sorállás.

Mindenkinek azt javaslom, hogy vécézzen leszállás előtt, és amikor kijött a gépből, sietős léptekben menjen az immigration felé, addig ne csináljon semmi mást, amíg be nem léptették az USA-ba. Fél órát, akár egy egészet is veszíthet, aki csak a saját utastrásait maga elé engedi ebben a sorban, nem beszélve a többi gép utasairól, ami éppen érkezik.

De ami igazán megdöbbentő volt, az a custom sor: a belépés és a csomagfelvétel után ez már gördülékeny szokott menni, itt most valami okból hosszú volt a sor, pedig semmi más nem történt, hogy minden utastól elvették a kék lapokat.

Az átszálló utasok biztonsági ellenőrzése sem volt semmi, az is baromi hosszú sor volt, ahhoz képest egész gyorsan ment. Később megtudtam, hogy pechünk volt, mert a csomagos útitársaink harminc perccel utánunk úgy haladták ott, hogy fel sem tűnt nekik. Mindenesetre egy tipp ha azt látjátok, hogy nagy a sor az átszállók document checkjénél és a biztonságinál, forduljatok sarkon, menjetek ki a reptér épületéből és az induló utasok ellenőrzésénél álljatok sorba, mert itt nagyobb a kapacitás és gyorsabban halad a tömeg. Annyiban jó a PHL reptér, hogy nem kellett terminált váltani, tehát viszonylag kompakt volt az átszállás, eltekintve a soroktól.phl_transfer.jpg

Várók

Ha Sapphire vagy Emerald utas vagy, esetleg bizniszen mész, az American Airlines Admirals Club várót használhatod, amit nem könnyű megtalálni. Elég nagy, minden belépésre jogosultnak adnak két italkupont, mert az alkoholmentes italok itt ingyen vannak, a szeszért fizetni kell. Érdekes módon, a Gintonicért nem kellett, de a borért, sörért és a palackos vízért igen. A váró konnektorokkal jól fel van szerelve, értelmezhető étel nincs benne, csak némi leves, sajt, valamint amikor ott jártunk, egy hölgy kevert avokádókrémet, amihez adtak nachost.aa_phl.jpg

A PHL reptér egyébként gondol az emberekre, rengeteg kis asztal, konnektor és előre telepített tabletek várják a digitális eszközöket használó utasokat. Sőt, van olyan étterem, ahol tableten rendelsz pincér helyett.

phl_etterem.jpg

Összességében

Sokan kérdezitek, hogy Amerika felé melyik a kedvenc járatom, én mit választok. Nem tudok rá egyértelmű választ adni. Annyi biztos, hogy ha csak tehetem, közvetlen járatot választok. Tehát, amiért New York felé kiváló a LOT, Philadelphiába azért jó ez az American. Nem érdekel az öreg szék, a fedélzeti szórakoztató-rendszer hiánya, az érdekel, hogy minél rövidebb legyen az út. Ha mondjuk össze kell hasonlítani a LOT és az AA járat színvonalát, a LOT messze felülmúlja az Americant. Fényévekkel színvonalasabb. Persze nálam, mint OneWorld törzsutasnál a pontgyűjtés is számít. Ha nem olyan városba tartok, ahová megy közvetlen járat, akkor már megnézem a menetrendet, és nézem, hol és mennyit kell várakozni a csatlakozásra. A LOT egyelőre nem kínál jó átszállásokat New York-ban, de hamarosan fog, az Alaska Airlines-re.

Az AA csatlakozás-választéka Phillyben viszont nagyon széles, majdnem mindenhová elvisznek onnan. Jó járatokon, kulturált körülmények között.

Akinek fontos a fedélzeti videó, a szórakoztató-rendszer, az persze szállhat át Európában is, és az is igaz, hogy az európai csatlakozás kevéssé tortúra, mint az amerikai, ez alól talán csak a Heathrow kivétel, ahol nem tortúra, de sokáig tart, mire az ember a hármas terminálról átcuccol az ötösre. (Erre is van jó tippem, de majd egy későbbi posztban.) Tehát ilyenkor játszik a Lufthansa, az Air France-KLM, de akár Varsó vagy Brüsszel is.

És hát az sem utolsó, mondhatni a legfontosabb dolog, hogy hazafelé hatkor felülsz a gépre és reggel nyolckor, legkésőbb kilenckor pesten landolsz. Ennél nincs nagyobb előny.

+1: a személyzet

Ki kell emelnem, hogy a járaton, amin utaztunk, egy magyar utaskísérő fiú szolgált ki minket,  aki ugyan több, mint évtizede Amerikában élt,  akcentus nélkül beszélt hozzánk magyarul, kifejezetten jó fej volt, laza és segítőkész.

 Ha tetszett ez a bejegyzés, lájkold és kövesd az Egek Ura facebook-oldalát. Megéri!

komment