Minden, ami a repülésben prémium!

Egek Ura

IATA: Tavaly dupla annyit késtek a repülők, mint azelőtt - IDÉN IS KÉSZÜLJ!

2019. június 02. - frequentflyer

47977225148_c441fdf2dc_z.jpgEurópa légtere megtelik a nyári csúcsidőben - lényegében így lehet lefordítani Rafal Schwartzman (a képen balra) szavait, aki a légitársaságokat tömörítő nemzetközi szervezet, a IATA éves konferenciáján Szöulban arról beszélt, hogy a légtér kihasználtság a nyári csúcsidőben kritikus szintre ér, és hogy komoly késésekre kell számítaniuk azoknak, akik a nyári csúcsidőben repülőre ülnek. Hiszen nyáron lényegesen nagyobb a forgalom, mint az év többi részében, mert sok millió európai ember indul repülővel nyaralni. Tehát sorokra, késésekre, hosszú várakozásra érdemes felkészülni, és az én személyes jótanácsom azoknak, akik nem szeretnék a nyaralásukat elrontani egy gigantikus idegeskedéssel oda- vagy visszaúton, hogy mindenki vértezze fel magát kellő türelemmel. 

Visszatérve Rafal Schwartzman helyzetelmezésére:

Tavaly megduplázódott a késések mennyisége az előző évihez képest és idén sem lesz jobb a helyzet.

A IATA alelnöke ezért természetesen az európai légiirányítást ostorozza, mondván, a töredezett európai légtér, amelyben összesen 37 légi navigációs szolgáltató és 63 irányítóközpont gondoskodik a forgalomszervezésről az Eurocontrol égisze alatt, elképesztő mértékben rontja a légtér áteresztő-képességét. Schwartzman szerint a Single Europian Sky, azaz egységes irányítás kialakítása sem halad úgy, ahogy kellene, ez idézi elő a rengeteg késést, ami mindenkinek rossz: az utasoknak, a légi közlekedésben dolgozóknak és természetesen a környezetnek is, amelyben rengeteg kerozin ég el teljesen fölöslegesen. Az európai légiforgalom és az útvonalak racionalizálásával rengeteg kerozint és co2-kibocsátást lehetne spórolni - mondta Schwartzman. A problémát tünetileg kezelendő, már alakult egy speciális projekt az útvonalak módosítására a késések elkerüléséért, de ez sem elég. Egységes európai légtérre van szükség. 

Disclaimer: az Egek Ura Blog a LOT jóvoltából tudósíthat az eseményről. Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://egekura.blog.hu/api/trackback/id/tr8914874198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása