Állnak a Qantas szuperjumbói!

2010. november 08. 13:44 - frequentflyer

Egy kis update a Qantas (QF) szuperjumbókról: miután a vizsgálatok megállapították, hogy nem egyedi jelenségről van szó, a Qantas egyelőre a földre parancsolta a szuperjumbókat, további intézkedésig.

Egy kis update a Qantas (QF) szuperjumbókról: miután a vizsgálatok megállapították, hogy nem egyedi jelenségről van szó, a Qantas egyelőre a földre parancsolta a szuperjumbókat, további intézkedésig.

"Sydney" olvasónknak köszönjük a helyi hírek alapján készült update-t, mely szerint 2 A380 a Tom Bradley-n várja a műszakiakat Los Angelesben, s a QF addig B747et közlekedtet minden A380 járata helyett. Alan Joyce, a Qantas vezetője elmondta, hogy három A380-as három hajtóművében észleltek a megengedettnél nagyobb olajszivárgást. Mindhárom hajtóművet leszerelték további tesztelések érdekében. Az olajszivárgások miatt további 72 óráig nem engedélyezik a felszállást az Airbusoknak.

Ugyabár ismert, hogy a hétvégén, az A380 hibája után 24órával egy B747 is hasonlóan járt SIN-ben a QF kötelékéből - annak is elszállt az egyik hajtóműve. A helyi sajtó azt is jelentette hogy az A380 kapitánya pont ezen a B474-en tervezett hazajönni, mint utas.

SIA (Singapore Airlines) menetrend szerint közlekedteti A380 járatait, lehet hogy bármi is van a levegőben SIN felett csak a repülő kenguruk köhögnek tőle? - teszi fel a kérdést Sydney...

A belinkelt helyi híradásból az is kiderült, hogy szeptemberben egy másik 747-400 is hajtóműproblémákkal küzdött, vissza is kellett fordulnia San Franciscoba (SFO). Két évvel korábban pedig Melborne-nél volt egy kényszerleszállás, ami bejárta a világsajtót, mert a 747-es külső borításából kiszakadt egy darab. Vagyis két év alatt ez 4 nagy port felvert eset, ebből három komoly hajtóműhiba, nem számítva az idejekorán felismer meghibásodásokat. Mivel ugye nemcsak az A380-ról van szó, a mérnökök bizonyosan keresik az egyéb összefüggést az esetek között. Csodálkoznék, ha nem találnának valami logikus magyarázatot, az üzemeltetés valamely területéről.


A Qantas egyik A380-as repülőgépe a múlt csütörtökön hajtott végre kényszerleszállást a szingapúri repülőtéren, miután egyik hajtóművében robbanás következett be, és a motor egyes darabjai szanaszét szóródtak az indonéziai Batam sziget környékén. Megsérült a gép bal szárnya is, ami arra utal, hogy a motorból származó egy vagy több alkatrész lyukat ütött a szárnyban. Senki sem sérült meg. A Qantas A380-asain Rolls-Royce Trent900 hajtóművek üzemelnek.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://egekura.blog.hu/api/trackback/id/tr728332520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.