Minden, ami a repülésben prémium!

Egek Ura

Párhuzamos felszállás New York felé

így ünnepelték a Heathrow-n a 20 hónapos utazási korlátozások feloldását

2021. november 08. - frequentflyer

A Virgin Atlantic VS3-as járata 10.51-kor, a British Airways BA001-es járata 11.00-kor landolt New York John Fitzgerald Kennedy repülőterén - mától a schengeni övezetből szabad az út az Amerikai Egyesült Államookba, több, mint 600 nap utazási korlátozás után. A repülőkön a töltöttség átlagosan 63 százalék volt. Fantasztikus látni ezen a videón, hogy a két Airbus A350-es egyszerre lódul meg a párhuzamos futópályákon, szinte egyszerre emelkednek el a Heathrow betonjáról és ezzel újraindul a turizmus az USA és Európa között. 

Az öröm mellett ha mentek, érdemes nagyobb sorokra felkészülni, mert az oltási igazolványokat és a PCR-teszteket már a beszállításkor ellenőrizni fogják, a korábban is ismert biztonsági intézkedések mellett, amelyeket szinte el is felejtettünk már, olyan régen szállhattunk fel utoljára az USA-ba induló repülőre. (Én munkaügyben voltam, szűk egy hónapja, speciális engedéllyel. Az extra ellenőrzések és a papírmunka mellett is jó volt, írok erről még.) 

Megnyitott az ex-Malév váró, 270 négyzetméteren

Ismét egy business váró nyitásáról adok hírt, de ezúttal egyértelműen Budapesttel kapcsolatos a hír, megnyílt ugyanis a felújított ex-Malév, hivatalos nevén SkyCourt váró. Hosszas és azt kell mondjam, siralmas vegetálás után történik a megújulás, remélhetőleg az új üzemeltető méltó színvonalon fogja üzemeltetni - a képek alapján ebben reménykedhetünk. 

pana3744.jpg

Persze minden akkor dől el, amikor belépsz egy váróba: a recepción a hostessek kedvessége és segítőkészsége, az első pillanatokban tapasztalt tisztaság, az egyértelmű információk és az ételek-italok minősége - ezektől lesz jó egy váró. Nagyon nem mindegy, hogy rend van-e az italpultban, hogy makulátlan tisztaság van-e az ételek környékén, hogy észreveszi-e valaki, hogy ki kell cserélni a tálcát, amin már csak három szelet sajt száradozik. 

Gyakori utazóknak ez mind triviális. De sajnos messze nem volt az az elmúlt években, amíg a várót a Malév GH üzemeltette, a paprikás szalámi szobahőmérsékleten való tárolása órákon át - a tálca szélén piros zsírcseppek, a mindössze pár csepp borral a hűtőpultban árválkodó borosüveg, sok szörnyűség volt ott, amely miatt különösen örömtelinek érzem, hogy új üzemeltetővel kezdi meg a covid utáni érát ez a váró, amelyik elég nagy, elég jó helyen van, szóval minden feltétel adott ahhoz, hogy egy jó váróként könyveljük el. 

pana4057.jpg

Az Airport Service által felújított Skycourt Lounge mindennap 4.30 és 21.00 óra között várja az utasokat, a létesítményt azon légitársaságok utasai vehetik igénybe, amelyeket az Airport Service szolgál ki: Air France-KLM, Egyptair, Emirates, Ural Airlines, Tarom valamint Air China és China Eastern, ha újra indulnak ezek a menetrend szerinti összeköttetések. Esetükben a business és az elite törzsutasok használhatják a várót. 

A Priority Pass előfizetők, vagy a Priority Pass lounge-használatot is tartalmazó hitelkártyák birtokosai, illetve az  OTP Private Bank meghatározott kártyáival rendelkező utasok is térítésmentesen vehetik igénybe.

Az üzemeltető ígérete szerint a reggeli kínálatban édes és sós aprósütemények, péksütemények, helyben sütött panini, hidegtálak, müzlik, joghurtok, saláták, valamint snack és desszert várja a vendégeket. Mivel a váróban melegkonyha is van és erre személyzetet is keres a cég, egyszerűbb meleg ételekre is számíthatunk napközben. 

Magyar és külföldi napilapok, wifi, illetve mobiltöltő - ezek a kötelező tartózákai minden várónak, ebből a wifi és az akadálymentes működés a fontos.pana4162.jpgpana3738.jpg

Easyjet váró a Gatwicken - ügyes húzás...

...és végre nekünk, magyaroknak is érdekes

Először nyitott saját márkázott várót egy diszkont légitársaság Európában, ami jó hír, bár a név választása nem sikerült olyan acélosra... Mivel magam is kommunikációval foglalkozom a korántsem szürke hétköznapokban és cirka 20 év újságírás van mögöttem, talán őszintén mondhatom, hogy egyáltalán nem irigylem az Easyjet PR-eseit amikor a "The Gateway by Easyjet and No1 Lounges" nyitásáról kellett kommunikálniuk. De ennyit a fanyalgásról, mert a névből úgyis csak az elejét, meg az Easyjet-et fogják megjegyezni az utasok, DE MÉGINKÁBB azt a minőséget, amit a héten megnyílt váróban élvezhetnek. Amúgy ügyes húzás az Easyjet-től, és különösen az lesz, ha sikerül nyereségesen üzemeltetni, de a leírás alapján ebben is optimista vagyok. Miért gondolom ezt? Hát nézzük?easyjet-no1lounges-1-e1634731937985-916x515.jpg

HOL a váró?

Gatwick, North Terminal, rögtön a security után, ott ahol a többi Lounge. 

Mit nyújt a váró?

Ingyenes italokat, ételeket büfé-rendszerben, valamint hideg és meleg menüket az asztalnál feltálalva. Ez így nem tűnik rossznak, persze verdiktet csak akkor érdemes mondani, ha kipróbáltam, lévén kaja és pia esetében mindig a minőség és a választék határozza meg a minőséget.  A választékot tematikusan határozzák majd meg az Easyjet úticáljaiból inspirálódva, bármit is jelentsen ez...

lesz még wifi, korlátlan töltési lehetőség sok csatlakozóval - szerintem ez a legfontosabb, és leghasznosabb, ami nem mindig van a tömeges temrinálokban. Lounge-bútorokban pihenhetsz és van gyerekfoglalkoztató is. 

Lehet, hogy már kipróbáltad ezt a várót? Ha igen, írd meg az Egek Ura Blog Facebook-oldalán, milyennek találtad!

Fapadosok és exkluzív váró? Mi értelme van ennek?

Nagyon is sok! A várókat ma is sok olyan utas használja fizetős alapon, akinek semmilyen prémium törzsutaskártyája nincs és nem repül biznisz osztályon, a Lounge-üzemeltetés éppen ezért nem rossz üzlet a repülőtereken - eltekintve attól, hogy Budapest az a hely, ahol ezt mégis el tudják rontani, de ez egy másik poszt témája lesz majd. 
            - A low cost légitársaságok utasai közül is sokan igénylik ezt a szolgáltatást. Ennek van egy pszichés oldala: bár vaskosan megfizeted a lounge belépő árát, amikor odalépsz még egy dobozos kóláért, már nem kell elővenned a kártyádat - talán az all you can eat éttermek népszerűsége is részben ebben keresendő. 
            - De ott a racionális oldal: repülés előtt jól esik egy kicsit izolált környezetben relaxálni, ahol stabilan jó a wifi és nem kell külön fizetni érte, kényelmesek a székek és még a mosdókat is sűrűbben takarítják, mint a tumultusban. 

Miért okos az Easyjet koncepciója? 

Gatwick az a reptér, ahol a légitársaságnak kimagaslóan sok olyan utasa van, aki üzleti célból utazik. Akinek számít az idő. Aki fizetőképes és igényli a minőséget. És akik tudnak előre gondolkodni. 

Márpedig a The Gatway koncepciójának újdonsága pont nekik érdekes. A legtöbb lounge-ba megveszed a belépőt a helyszínen és kész, vagy előre megváltod valamelyik szolgáltatónál, mint a PriorityPass vagy a LoungeKey. (Vagy egy prémium hitelkártyával ingyen mész be, mint a Mastercard váró Budapesten.) És itt van a kutya elásva. 

Sok üzleti utas azért kiszámolja az idejét, egy órával a repülő indulása előtt ér ki a reptérre, nincs feladott csomagja, minden szükséges dolgot elintézett már online, egyenesen a security-hez megy, majd a kapuhoz. Bemenne a váróba, de aztán úgy dönt, hogy húsz percért nem fizet ki - hogy maradjunk Gatwick-nél - 40 vagy 50 fontot. 

De az Easyjet váró feleennyibe sem kerül (18.5 GBP), viszont: online le kell foglalnod az idősávot és egy órára váltod meg a belépőt.  Vehetsz több órát is, de azért ekkor már elég borsos az ár. Nem annyira, mert három óra is még 32 font, de azért nem mindegy, hogy 18.5 vagy 32. Extra órák ára 10 font/óra, ha mondjuk késne a géped. Mit jelent ez?

Ide nem fog belépőt váltani a hátizsákos turista, aki órákat tölt a reptéren mondjuk egy fapados átszállásnál - nem mintha bármi gond lenne az ilyen utazókkal, de ettől még tény a tény: ők egy másik várót fognak váltani, tehát nem lesz akkora tömeg. Az Easyjet és a Lounge-üzemeltető pedig tervezni tudja, hogy mennyi személyzetre, ételre és italra van szükség a váróban, ami költség oldalon fontos tényező.  

 "Bármi is legyen az utazás oka, ez a váró tökééletes indítása egy kellemes utazásnak" - mondta Rachael Smith, az igazgató, aki ezt a projektet viszi a légitársaságnál.  

Végre! Megújult az Air France váró Párizsban a schengenen belül utazóknak!

Zuhanyzó, Quiche, Clarins arckezelés és Champagne - ígéretes kombó

Új business várót nyitott az Air France a Charles de Gaulle Nemzetközi Repülőtér 2F terminálján, ami lényegében a schengeni terminál - aki Párizsból Budapestre és más EU városokba, utazik, vagy Budapestről párizsi átszállással utazik másik európai városba, ezt a terminált használja. Volt itt eddig is business váró, az utascsarnokból egy szintet le kellett mozgólépcsőzni, elég nagy területen üzemelt egy zsúfolt, se nem szép, se nem túl pazar váró, inkább funkcionális volt, mintsem bármi élményt adott, de persze, jobb volt a semminél!

Ez a váró újult most meg, ahogy  egy a barátom felhívta a figyelmemet, költözött új helyre, a két Pier közé. A Jouin Manku tervezőiroda által megálmodott lounge 3 ezer négyzetméteres, két szinten 570 utasnak nyújt nyugodt, csendes várakozásra lehetőséget. A business osztályú utasok mellett természetesen az Air France és a KLM Flying Blue Gold és Platinum törzsutasai, valamint a többi SkyTeam tag légitársaság Elite Plus tagjai számára díjmentes. Turista utasoknak 35 euró a belépő, AF Silver szinten ebből van némi kedvezmény. A Flying Blue Ultimate ügyfeleket külön teremben, személyre szabott ellátással várják. Ami változott, hogy többet kell sétálni a Lounge-ból a kapukhoz, ami elviselhető egyébként, de a régi lounge legnagyobb előnye épp az volt, hogy nagyon közel volt a kapukhoz. (2perc)

lounge_air_france_1.jpg

A terület kialakítása és a bútorok formatervezése a kanadai építész, Sanjit Manku és a francia dizájner, Patrick Jouin által alapított Jouin Manku tervezőiroda nevéhez fűződik, a kecses légies jegyek uralják a teret, látszólag teljesen illeszkedve az Air France stílusba: France is in the Air, bár itt az általam citált szlogen sántít, mert ugye nem in the air, hanem on the ground, de sebaj. 

Nagy, nyitott terek, ívelt vonalvezetésével, áttekinthető, nyugodt atmoszféra: terrazzo műköveket, lávakövet, fát, bőrt és egyéb szöveteket használtak a belsőépítészek, akik letisztult, funkcionális kialakítású bútorokkal dobták fel a majd 3 millió köbmétert. A színösszeállítás természetesen az Air France színeit tükrözi: a kék árnyalatai mellett a fehér és a piros is megtalálható, ahogy a légitársaság logója, és a szárnyas csikóhal jelvény is. A bejáratot a belső térrel egy repülőgép szárnya által ihletett hatalmas szobor köti össze, a váró központi látványeleme mégis a hajlított üvegfelületen keresztüli kilátás a futópályára.lounge_air_france_7.jpg

Ami a stíluson túl is ígéretes és hasznos: van csomagmegőrző azoknak, akik a várakozást egy kis shoppingolással kezdenék a reptéren, én például rendszeres felszaladok akciós champagne-ért és nagyon jó, ha nem kell a palackok mellett még a bőröndömet is cipelnem. 

Vannak kioskok is, ha valaki nem csekkolt volna be a csatlakozására, netán széket szeretne váltani, vagy kihasználni a 80-100 eurós last minute pay upgrade lehetőségét. Mindemellett Air France-os kiegészítők vásárlására is van lehetőség. 

A felfrissülésre vágyókat 10 zuhanyzó és öltöző is várja - ez nagyon jó hír. Imádok a reptéren zuhanyozni, ha van idő. Képzeljétek, most derült ki, hogy eddig is volt zuhanyzó a régi várókban, ami nagyon vicces, mert ha ötvenszer nem voltam ezekben, egyszer sem, és ez nem tűnt fel. Állítólag várakozni sem nagyon kell, nyilván azért, mert a két-három órás repülés előtt kevesekben vetődik fel egy zuhany gondolata, pedig nem rossz az!

Wifi, töltő, italok és a francia konyha remekeiből összeállított fingerfoodok - ez a service. Utóbbira kíváncsi vagyok nagyon, mert a régi setupban a sonka-camambert-dzsem kínálat nem volt ugyan rossz, de egyhangú igen, élménymentes, ahogy mondani szokták. Jó, egy schengenen belüli várótól nem az ultimate élményt várta az ember, de ha emeltek a színvonalon, az biztos jót tesz ennek a létesítménynek. Amúgy a Schengenen kívüli terminálokon nagyon jó várói vannak az Air France-nak: Szaunával, wellnesz-részleggel, fullos gyerektérrel, exkluzív koktélbárral és gourmet étteremmel kényezteti prémium utasait.

Az Air France ígérete szerint a környezettudatosság jegyében  a regionális és szezonális termékeket részesíti előnyben a menü összeállítása során. A kínálat minden napszakban változik, de a mini szendvicsek, a saláták és a meleg quiche-ek az állandó kínálat részét képezik. Palacsinták, főételek, sajtok és desszertek is elérhetők. 

A bor- és champange-kínálatot a 2013-ban a világ legjobbjának választott sommelier, Paolo Basso állította össze. A relaxáló helyiségeknél gyógyfűteák közül is lehet választani.

A második szinten kényelmes kanapék, nyugtató hangulatvilágítás várja az utasokat, a dönthető háttámlájú székekből is remek kilátás nyílik a repülőtér futópályáira. Ezen a szinten érhetők el a Clarins által biztosított, a Traveller Spa koncepció részét képező szépségápolási kezelések, egyebek között húszperces, személyre szabott arckezelést lehet igénybe venni. 

lounge_air_france_4.jpg

Az Air France Protect program részeként a légitársaság a legszigorúbb egészségügyi és higiénés szabályokat vezette be, az orvosi maszk használata mindenhol kötelező a lounge területén, kézfertőtlenítők a váró minden részében elérhetők. Az önkiszolgáló ételpultok környezetében, az evőeszközöket rendszeresen cserélik, a sajtótermékek korlátozott száma miatt az Air France Play alkalmazás használatával is olvashatók a napi- és hetilapok, magazinok.

A 2F terminál két utasbeszállító területe között lévő új lounge minden nap 5.30-tól 22.00 óráig van nyitva. 

Qsuite extrákkal - alig várom, hogy felüljek az új Qatar biz-re

A Qatar business egyfajta fogalom - kis túlzással persze. Az ikonikus Qsuite elrendezésű business class-t, amelyről itt írtam korábban, most egy új koncepcióban beépítik a 787-9 Dreamlinerekre, business class suite néven. 30 fős utazóközönséget fog szállítani a gép elejében. Az új koncepció lényege változatlanul az, hogy minikabinokká alakítható az ülés, de ezúttal nem párhuzamos elrendezésben, és nem erőltették a négyfős tárgyaló elrendezést sem. 

qatar-new-jet-3.jpg

A műfajban ikonikus QSuite eddig a Qatar Boeing 777 és Airbus A350 gépein üzemelt, a 787 Dreamlinerekre olyan ülések voltak installálva, amelyek teljesen vízszintes ággyá voltak alakíthatók, de az igazán izgalmas utazási komfortot mégis akkor nyújtották, amikor nem aludt az ember, mert annyira kellemes környezetet alakíthattál ki magad körül. Így nézett ki: qatar_business_class_787_dreamliner-5.jpeg

Amúgy egy jellemző sztori a Qatar Biz-ről: egy ismerősöm mesélte, hogy elviszi a szüleit valahová elég messzire és természetesen rákérdeztem, mivel utaznak. (Mindig, mindenkinél rákérdezek.) Amikor mondta, hogy Qatar, nyilván szóba került az osztály is, mire ismerősöm a következőt mondta: "Figyelj, inkább egy kicsit később utazunk, de a Qatar biz olyan élmény, amit szeretném, ha a szüleim átélhetnének. Ezért összegyűjtöm a biz jegyre valót."

Az újfajta minikabinokat bevezetése azért érdekes, mert a Dreamlinerek törzse picit keskenyebb, mint a 350 vagy a 777, ezért a két középső ülés franciaággyá alakíthatósága nem volt kivitelezhető ezen a típuson. Azt senki nem mondja, de azért sejthető: pont erre a feature-re igazán igény sem volt.

Az új biz kabinnal szerelt gépek jelenleg Milánó Malpensa és Doha között jár az első így berendezett gép, de Athénba, Barcelonába, Madridba, Dammamba, Karacsiba és Kuala Lumpurba is ezeket a gépeket állítják majd be. 

A személyes teret az elhúzható ajtók garantálják, de azért látni kell azt is, hogy már más légitársaságok is kínálnak ilyen minikabinokat - a képek alapján feltételezem, hogy ez a konfiguráció valamivel tágasabb lesz a kínálatnál, de erről verdiktet csak akkor írok, ha már kipróbáltam. Mindenesetre annyi biztos, hogy a Qatar a szék gyártójával közösen biztosan a lehető legtöbbet hozza ki az egyre terjedő minikabin-koncepcióból, ezért is várom nagyon, hogy utazhassak vele. 

Ami fontos:

  • Az ülésekben van vezeték nélküli töltő - ez tényleg óriási feature, a világ legkellemetlenebb dolga állandóan arra vigyázni, hogy a töltőkábelt ne törd bele a telefonba, miközben mozgatod az ülést, vagy egyszerűen csak felteszed töltőre. 
  • Lényegében minden géptípuson más biz termékre kell felkészülnöd - igazából ez nem pozitív dolog, mert hiába kapott a Qatar a business classra számtalan minősítést az elmúlt években, mostanra lényegében tény: minden géptípusán másmilyen a biz. Mondjuk, eddig sem az egységesség felé mentek, ez tény. 
  • Ezen a gépen teljesen mindegy, hová ültetnek, meglesz a megfelelő privát tered. 

qbs.jpg

 

Welcome on board again! - Az Egek Ura visszatér!

Néhány hónap egészen tudatos csend után 2020 márciusában megérkezett a koronavírus, így összességében több, mint két évig volt majdnem teljesen néma az Egek Ura. De ezalatt az idő alatt is történtek dolgok, így az Egek Ura visszatér a fedélzetre. Hadd mutassam meg a TE helyed a megújuló tartalomban! Igen, a két év eredménye az upgrade lett, ez pedig itt a business class.

sn_biz2.jpg

Mi változott? Az Egek Ura Blog a jövőben főként a prémium utazási élményre koncentrál és légi közlekedés minőségi szolgáltatásairól készítünk Neked tartalmakat. A Neked azt jelenti, hogy akkor is számítok a figyelmedre, ha mondjuk anyagi okok miatt nem teheted meg, hogy igénybe vedd ezeket a szolgáltatásokat, de mégis

érdekel, mi van a függöny előtt, a repülő elejében, vagy éppen a jumbo púpjában és a szuperjumbo felső fedélzetén. És az sem mellékes, mit ad Neked egy arany- vagy platina törzsutaskártya.

Az Egek Ura a változások után sem lesz egy trendi luxi blog, és bár tényként kell leszögezni, hogy az igen magas árkategóriájú repülési élmény lesz a fókuszban, az sosem lesz öncélú - ha jelzés nélküli sznob tartalmat olvasol nálam, már most megkérlek, hogy figyelmeztess erre! Természetesen elemzem majd a fedélzeti champagne választékot is, álszent lennék, ha nem tenném, ez igenis hozzátartozik ehhez a műfajhoz. 

  • A koronavírus utáni visszarendeződés közben felértékelődik a minőségi szolgáltatások, a nagyobb személyes tér iránti igény és úgy gondolom, hogy Magyarországon is egyre többen lesznek kíváncsiak a business és first class nyújtotta szolgáltatásokra. Várakozásom szerint egyre többen lesznek olyanok, akik az évi egy-két hosszabb utazások alkalmával hajlandóak lesznek többet költeni repülőjegyre és kipróbálják a repülésnek ezt a formáját.
  • A változás mögötti másik ok természetesen személyes: az elmúlt időszakban rájöttem, hogy engem a repülés világán belül ezek a szolgáltatások érdekelnek leginkább: a business, a várók világa, a fedélzeti hospitality és a törzsutasprogramok emelt szintjei. Szeretném ezt a világot megismertetni az olvasókkal, ha érdekel, tarts velem!
  • Az Egek Ura megújult külsőben lép a fedélzetre - csinosabb, szebb és igényesebb lett, mint volt. A fejlődés Klebercz Kriszta - grafikriszta - grafikus ismerősömmel való közös gondolkodás eredménye, ezúton is köszönöm neki a türelmét és a kreatív energiákat, amit beletett ebbe a kis projektbe heteken, hónapokon át. (Nem siettünk sehová)
  • Alapvetően a fizető utasként szerzett, saját élményeken alapuló postokra törekszem, de nem zárkózom el a légitársaságokkal való együttműködéstől sem. Egyet viszont megígérhetek: ha egy post bármilyen támogatásnak köszönhetően valósul majd meg, azt mindig fetüntetem az adott tartalomban. A prémium felfogáshoz ez szorosan hozzátartozik. 

Nem lesz post minden nap. Akkor adok Nektek tartalmat, amikor lesz mit - amikor vannak élményeim, vagy számomra inspiratív gondolatokat tudok megosztani Veletek. Természetesen, várom a hozzászólásaitokat, építő megjegyzéseket vagy épp a hasznos tippeket. 

Az üzleti célból utazók nem ma és nem holnap fognak visszatérni a légi útvonalakra és nem gondolom, hogy a cégek a jövőben bővítenék azoknak az alkalmazottaiknak a körét, akiknek kifizetik a  business class-t. De ha ők is visszatérnek az égre, kipróbálhatják az egyre figyelemreméltóbban fejlődő premium economy osztályt, a P.eco-ban üzletileg is sok fantázia van a légitársaságok számára, nem véletlenül vezette be a járvány alatt például az Emirates. 

Take your seat and fasten your seat belt! Kövess a Facebookon és az Instán is!sn_bus.jpg

Oneworld tag lett az Alaska Airlines

Ez nagyon hasznos lesz, ha végre valahára újra utazhatunk az USA-ba

A Oneworld teljes jogú tagja lett az amerikai Alaska Airlines - hogy ez miért említésre érdemes hír nekünk Magyarországon, azt mutatom be a következő pár sorban.

route-maps-alaska-virgin.jpg

Aki nem jár az USA-ba, annak teljesen érdektelen hír. Aki viszont igen, annak azért fontos, mert ezzel jelentősen bővül az a hálózat, amire Magyarországról jegyet lehet váltani. Hiszen Budapestről a járvány előtt volt járata az American Airlines-nak Philadelphiába, és az Alaska Oneworld csatlakozása azt jelenti, hogy immár a teljes hálózatukra kínál majd csatlakozásokat az American, tehát jóval nagyobb lesz a választék - természetesen akkor, ha a járvány elcsendesülésével ismét lesz lehetőségünk az USA-ba utazni, ami ma még fájó hiány sokaknak.
De nem csak akkor válik elérhetővé az Alaska-hálózat, ha Pestről repülünk Phillybe, hanem akkor is, ha az Iberia-British Airways járatokkal repülünk az USA-ba. Sőt, akkor is, ha LOT közvetlen New York-i járatával repülünk, tekintettel arra, hogy a LOT az Alaskával szerződött le további csatlakozásokra - ez ám igazán a jó hír!

Az Alaska egyébként a szokásos amerikai légitársasági színvonal fölött van, nem is szólva arról, hogy pár éve egyesültek a Virgin Americával, ami szintén prémium légitársaságnak számított az USA-ban.

Törzsutas szempontból is van minek örülni, hiszen a BA / IB / American / Qatar (és más Oneworld) törzsutasok ezentúl az Alaska járataira is kérhetnek jegyet a pontjaikból, meg gyűjthetnek pontot, ha fizetős jeggyel utaznak. ÉS: Seattle és Hawai között rengeteg járata van az Alaskának, tehát nagyobb eséllyel csíphetünk majd meg pontokból jegyeket. Hurrá!

alaska-airlines-oneworld-boeing-737-900er.jpg

A seattle-i központú, 89 éve alapított Alaska Airlines még tavaly döntötte ela OneWorld csatlakozást. A szövetségben így 14 teljes jogú tag van, partnerként a Fiji Airways is növeli a törzsutasoknak nyújtott választékot. A légiszövetség hosszú szünet után, legutóbb tavaly áprilisban bővült a Royal Air Maroc légitársasággal. Sajnos komoly veszteséget is el kellett könyvelnie a cégnek, miután a Delta résztulajdonába került LATAM viszont tavaly kilépett a szövetségből, így a Oneworld-nek nem nagyon van dél-amerikai lefedettsége, gondolom, dolgoznak a megoldáson, ami nem lesz könnyű, mert Latin Amerika nem a versenyről híres, a LATAM domináns fuvarozó a kontinensen.

A Oneworld tagjai jelenleg, csak a rend kedvéért: Alaska Airlines, American Airlines, British Airways, Cathay Pacific Airways, Finnair, Iberia, Japan Airlines, Malaysia Airlines, Qantas, Qatar Airways, Royal Air Maroc, Royal Jordanian, S7 Airlines és a SriLankan Airlines.

Thai Smile - végre élnek a Star Alliance szolgáltatások

p_20180616_182601_1.jpgThaiföldi utakban érdekelt Star Alliance törzsutasoknak lehet jó hír, hogy a Thai Airways regionális cége, a Thai Smile elindult a Star Alliance csatlakozás útján és connect partner státuszban működnek náluk a légiszövetség szolgáltatásai. Elsősorban a prémium törzsutasok élvezhetik az arany- vagy platina kártyájuk biztosította előnyöket, mint a Thai business várók használata, a kiemelt checkin, az elsőbbségi beszállás és a megnövelt feladott poggyászkeret, valamint a csatlakozó járatokra való problémamentes online checkin, bár ez utóbbi már tagság nélkül is alap elvárás lenne 2019-ben.

img_2276.jpgA hírt ma hajnalban jelentett be Szöulban, ahol a légitársaságok nemzetközi szervezete, a IATA tartja az idei éves közgyűlését. Jeffrey Goh arról is beszélt, hogy a Smile csatlakozása 11 célállomással bővíti Tájföldön a Star Alliance nemzetközi hálózatát, amely immár több, mint 1300 repülőtérből áll a világ 194 országában. 

Egyébként Tájföldre utazóknak ez azért fontos hír, mert rengeteg Star Alliance törzsutas vesz mondjuk csak azért Thai Arways jegyet, hogy az utazása során használhassa a várókat, valamint a neki járó egyéb prémium szolgáltatásokat. Igenám, de amikor valaki Thai Airways jegyet vesz Tájföldön belül, és a járatát történetesen a Thai Smile üzemelteti, mindeddig nem voltak érvényesek ezek a kártyák. A Thai a világ legtermészetesebb módján természetesen eladta a belső jegyet az utasnak, egyetlen szóval sem figyelmeztetve arra, hogy bár a Thai adja el a jegyet, a járatot a leánycége üzemelteti, amely nem része a Star Alliance-hálózatnak. Ez évekkel ezelőtt nekem is csak akkor esett le, amikor a Turkish aranykártyámmal be akartam púposkodni a váróba, amikor valahová délre repültem Bangkokból. És csak azért vettem Thai jegyet Air Asia helyett, hogy zuhanyozhassak egyet a váróban. Hát, nem illatosan repültem.

Az Egek Ura Blog a LOT Lengyel Légitársaság jóvoltából tudósít a IATA AGM-ről. Köszi.

IATA: Tavaly dupla annyit késtek a repülők, mint azelőtt - IDÉN IS KÉSZÜLJ!

47977225148_c441fdf2dc_z.jpgEurópa légtere megtelik a nyári csúcsidőben - lényegében így lehet lefordítani Rafal Schwartzman (a képen balra) szavait, aki a légitársaságokat tömörítő nemzetközi szervezet, a IATA éves konferenciáján Szöulban arról beszélt, hogy a légtér kihasználtság a nyári csúcsidőben kritikus szintre ér, és hogy komoly késésekre kell számítaniuk azoknak, akik a nyári csúcsidőben repülőre ülnek. Hiszen nyáron lényegesen nagyobb a forgalom, mint az év többi részében, mert sok millió európai ember indul repülővel nyaralni. Tehát sorokra, késésekre, hosszú várakozásra érdemes felkészülni, és az én személyes jótanácsom azoknak, akik nem szeretnék a nyaralásukat elrontani egy gigantikus idegeskedéssel oda- vagy visszaúton, hogy mindenki vértezze fel magát kellő türelemmel. 

Visszatérve Rafal Schwartzman helyzetelmezésére:

Tavaly megduplázódott a késések mennyisége az előző évihez képest és idén sem lesz jobb a helyzet.

A IATA alelnöke ezért természetesen az európai légiirányítást ostorozza, mondván, a töredezett európai légtér, amelyben összesen 37 légi navigációs szolgáltató és 63 irányítóközpont gondoskodik a forgalomszervezésről az Eurocontrol égisze alatt, elképesztő mértékben rontja a légtér áteresztő-képességét. Schwartzman szerint a Single Europian Sky, azaz egységes irányítás kialakítása sem halad úgy, ahogy kellene, ez idézi elő a rengeteg késést, ami mindenkinek rossz: az utasoknak, a légi közlekedésben dolgozóknak és természetesen a környezetnek is, amelyben rengeteg kerozin ég el teljesen fölöslegesen. Az európai légiforgalom és az útvonalak racionalizálásával rengeteg kerozint és co2-kibocsátást lehetne spórolni - mondta Schwartzman. A problémát tünetileg kezelendő, már alakult egy speciális projekt az útvonalak módosítására a késések elkerüléséért, de ez sem elég. Egységes európai légtérre van szükség. 

Disclaimer: az Egek Ura Blog a LOT jóvoltából tudósíthat az eseményről. Köszönjük!

Ha egy jó utazós interjút olvasnál, András történetét ki ne hagyd!

 foldvarikep1.jpg

Ő itt a barátom, András. Egy pesti nyugdíjas, aki életvitele alapján inkább amerikai nyugdíjas kellene, hogy legyen, hiszen, amióta nyugdíjba ment, többet van külföldön, mint itthon. Általában repül, és annak ellenére nem unta meg, hogy a Turkish Airlines-tól ment nyugdíjba, s azelőtt is légitársaságokat szolgált, évtizedekig.

András bizonyos értelemben a mentorom. Kevés ember tud nála többet a repülésről és az utazásról. Sosem utaztam vele együtt, de remélem, lesz rá módom. András szenvedélye, hogy reptereket gyűjt. Most olyan orosz vidékeken kalandozik, ahol még mínusz 17 a nappali hőmérséklet - amikor e sorokat írom, a húsvéti napsütés izzadságcseppjeit törlöm a homlokomról. Földvári Andársról a Turkish Airlines egyszer készített egy nagyon megható marketing-videót is, amikor az ötszázadik repülőterén landolt, nem egészen három éve, 2016 májusában. Ma, ha jól számolom, legalább 727 van neki! Andrással egy újonnan induló magazin, az Indulj! készített egy nagyon érdekes interjút, ez a poszt pedig azért íródott, hogy ezt az interjút népszerűsítse. És az Indulj! magazint! És természetesen Andrást, aki a legcoolabb nyugger ever. 

108-szor kerülte meg a Földet, 72X reptéren fordult meg eddig Földvári András, aki 43 évnyi légitársasági múlt után tavaly ment nyugdíjba. Az Indulj! magazinnak adott interjújában a veterán világjáró elmondta, hogy egy ajándékba kapott könyv hozta meg a kedvét ahhoz, hogy bebarangolja az egész bolygót.
Az elmúlt egy évben Thaiföldön, Malajziában és Szibériában is járt tartózkodás után csak rövid pihenőre tért haza, két nappal később már egy repülőn ült Marokkó felé, onnan pedig Sevillába vette az irányt. Jelenleg ő a világ 77. legtöbbet utazott embere, és ha idén a tervei szerint eljut még négy országba, akkor a Föld minden egyes, ENSZ által elismert államában járt már.

 „Egy könyvet kaptam a világ száz építészeti csodájáról 1997-ben, egykori malévos kollégámtól. Addigra húsz-harmincat már láttam közülük, de elhatároztam, hogy addig nem nyugszom, amíg fel nem keresem az összeset. Idén sikerült teljesítenem ezt a vállalást, stílusosan húsvétkor, a Húsvét-szigeten” – meséli.
A rengeteg utazás persze veszélyhelyzeteket is hozott Földvári András számára. „Egyszer egy Rióba tartó gép orrfutója nem akart kinyílni, lötyögött a kerék. Habra tette le a pilóta a gépet, és szerencsére a földet éréskor bepattant a helyére a futómű, miközben már mindenki búcsúzkodott az életétől. Volt olyan is, hogy Máltán leszállásnál át kellett startolnunk, hogy elkerüljük az ütközést egy kisgéppel, amelyik másik frekvenciát használt, és nem hallotta a légiforgalmi irányítás figyelmeztetését. 

borito_indulj.jpg

Rablások és egyéb attrocitásokkal szember a puritánság a fegyvere. „Minimális készpénzt hordok magamnál, nem járok feltűnő, drága ruhákban, a telefonomon és a fényképezőgépemen látványos szigetelőszalag éktelenkedik, mintha eltört volna és össze lenne tákolva. És az is fontos, hogy soha nem megyek kétszer ugyanarra haza, nehogy kifigyeljenek. Ezt a tanácsot Afganisztánban kaptam” – mesélte az Indulj! első számának Földvári András.
Az utazásoknak még koránt sincs vége, az mtp.travel oldal (ez a rövidítés a legtöbbet utazott emberekre utal) 890 régióra osztja fel a világot. Az itt regisztráló felhasználók közül az első helyezett 854 helyen járt már ebből a listából, Földvári a 77. helyével 560-on. „Végiglátogatom a fennmaradó 330-at. Nem láttam még például a Loire menti kastélyokat és Kanada középső államait, Guadalup-ot  és Tobagót. Az ENSZ-országok közül már csak Nauru, Tuvalu, Tonga és Kiribati hiányzik – idén az a terv, hogy ezekbe is eljussak. Elkezdtem írni a könyvemet is a legemlékezetesebb kalandjaimról, a felével már kész vagyok, és terveim szerint egy év múlva jelenik meg, 80 sztorival a Föld körül címmel” – meséli.

András 1968-ban repült először, Budapestről Drezdába. Azóta 2543 repülés, 6376 repült óra, vagyis 275 napnyi, illetve 38 hétnyi levegőben töltött idővel büszkélkedhet. 

108-szor repülte körbe a Földet, 4,4 millió kilométert tett meg, ezzel 11-szer ért volna el a Holdra. 726 repülőtéren járt már, 274 légitársasággal és 126 különböző géptípussal utazott.  Angol, svéd, lengyel felsőfokon, német, orosz középfokon, francia, holland alapfokon.

Budapest - London City: a minőségi utazás élménye

miért jelent rég nem érzett élményt berepülni London belvárosi repterére?

Előre szólok, hogy egy meglehetősen szubjektív, azt is mondhatnám, elfogult járatteszt következik. Az oka: rég nem éreztem olyan átütő élményt egy rövidtávú repülőjárat után, mint akkor, amikor egy hete a LOT Lengyel Légitársaság meghívására - igen, jól érted: nem kellett fizetnem a repülőjegyért - abban a szerencsés élményben volt részem, hogy elrepülhettem a Budapest - London City útvonal nyitójáratával. Most azt próbálom meg összefoglalni, miért tartom átütő élménynek ezt a járatot. De kezdjük az elején. A háttérben a hófödte hegycsúcsok, amelyeket láttunk ezen a szép tiszta napon, meg a köszöntésünk. És persze a zsírúj repülő.

img_1773.JPG

Budapestről még soha nem repülte senki London belvárosi repterét, a LCY kódon hívott London City-t. Pedig nagyon klassz dolog ide repülni. És nem azért, mert elég speciális landolási és felszállási eljárásokat kell követniük a pilótáknak. Azért IS. De nem elsősorban azért.

Hanem azért, mert ez egy pici reptér. Ebből pedig az következik, hogy ha éppen csúcsforgalom van, akkor sincs tumultus, nincsenek kilométeres séták a terminálban, és nincsenek végeláthatatlan sorok a biztonsági ellenőrzésnél, vagy éppen az útlevélkezelésnél. Ha nincs feladott csomagod, amire várni kell, akkor a repülő ajtajának kinyitásától számított 10 percen belül a terminál előtt vagy. 13 perc múlva pedig az egyik londoni metró (vonat) a DLR peronján. 

Amikor pedig elindulsz erről a reptérről, akkor mintegy 15 percre van szükséged ahhoz, hogy a reptéri terminál bejárati ajtajától eljuss a beszállítókapuig. MINDENFÉLE FIZETŐS PRIORITY SZOLGÁLTATÁS NÉLKÜL. Mezei utasként. Ez nagyon komoly előnye a repülőtérnek. 

Hátránya, hogy ha esik, ha fúj, mindenképpen kell sétálnod pár métert a betonon a repülő és a terminál között, hiszen nincsenek utashidak. Sőt, a repülők leszállás után begurulnak a terminál elé, s rögtön meg is fordulnak, s háttal állnak meg a terminálépületnek, hogy induláskor ne kelljen hátrafelé tologatni a repülőket. Ismerve a Londoni időt, ez nem épp a legjobb feature, de nem kell 30 méternél többet szabad ég alatt sétálnod. 

Sajnos London City repülőterét is bővítik, most épp egy egész terminállal, félmilliárd fontból, lesznek új állóhelyek - azaz új beszállítókapuk - lesz 25 checkin pult (bár magának a pultnak nem sok jelentősége van, lesznek új automata csomagfeladók, stb. Tehát a reptér kicsi volta 2022 után már kisebb előny lesz, de attól még lesz.  

Sőt lounge-ok is lesznek a légitársaságoknak. Mert bármilyen hihetetlen, ezen a repülőtéren, bár eredendően biznisz forgalomra lett kitalálva, nincsenek elegáns várók, hiszen az egész arra lett tervezve, hogy az utas minél kevesebb időt töltsön itt a reptéren. De ez a jövő zenéje. 

Mégis, a legnagyobb előny az az, hogy: 

Reptéri utazással együtt is 45-55 percre van szükséged arra, hogy London belvárosából elérj a beszállításra kijelölt kaput. Vagyis, ha abból indulsz ki, hogy 20 perccel a járat menetrend szerinti indulása előtt zár a kapu, akkor,

ha másfél órával indulás előtt elindulsz a belvárosból, biztonságosan eléred a géped. 

lcy_ckin.jpg

London City reptere ugyanis a DLR (Docklands Light Railway) metróvonal mellett fekszik, tehát a metróállomás és a reptér bejárata három perc kényelmes séta. A DLR automata vonat a Jubilee és a District vonalakkal van közvetlenül összekötve. A reptér maga a 3-as zónában van, amúgy minden turistalátványosság az 1-esben és a 2-esben. A DLR-kijárattól sétálva a folyosón checkin kioskok sokasága található, ha nem lenne mobil beszállókártyád. Nagyon okosan ki van találva. 

De az is előny, hogy maga a járat is szuperkényelmes. Minket a LOT szuperburzsuj biznisz osztályon vitt, azaz mellettem nem ült senki, kaptam reggel pezsgőt és jó minőségű kaját is. Van még egy premium economy osztály is, ami abban különbözik a biznisztől, hogy ülnek melletted, a kaja ugyanolyan jó. DE NEM EZ A LÉNYEG. (A kép után a post folytatódik)

img_1772.JPG

Hanem az, hogy 2x2 üléses, 106 személyes az Embraer 195-ös repülő, amivel üzemeltetik, vagyis:

- Nem 180-210 ember áll sorban a boardingnál, hanem maximum 106.

- Egészen biztosan nem kerülhetsz középső ülésre, hiszen nincs olyan.  

- Kényelmes az ülés.

- Ha viszont a gurulós kézipoggyászodat púposra tömted, bajos lesz elhelyezni a felső csomagtárolóban. Ha nem pakoltad púposra, be fog férni. 

Így néz ki a kabin:

lot_e195cabin.jpg

És akkor nézzük, miért jelent ez olyan sokat. Mert alapvetően az Európán belüli utazás - és a longhaul is lassan - olyan tömegtermék lett, amelyben kevés élvezhető dolog van. A repterek zsúfoltak, a repülők kényelmetlenek, s hiába két és fél óra London, ha két órával hamarabb ki kell menned, mert a reptéren órákat szivatnak, és utána még utaznod is kell legalább ennyit, várakozással, mindennel.

Egy londoni út eddig tokkal vonóval 6-7 órádba került.

Aki például Lutonra repül a Wizz-zel, kimegy reggel ötre Lisztferihegyre, ha csomagot ad fel, akkor reggel négyre. Hatkor felszállás, de a sorok meg a csomagellenőrzések miatt már ekkora van egy frusztrációs faktor. Még akkor is, ha priority-vel repülsz, mert a csőben, vagy a buszon tutira váratnak vagy 15-20 percet. Londoni idő szerint 7.40-kor szállsz le Lutonban, mire kijöttél a reptérről alsóhangon 8.30. Mire bent vagy a városban, minimum 10. 11 előttre ne is álmodj semmilyen érdemi programról. Ami magyar idő szerint 12.

És háromkor keltél. tehát eltelt nyolc-kilenc óra. Stansted és a Ryanair esetében lecsaphatsz egy fél órát ebből. A fedélzeten mindent pénzért kapsz, természetesen. 

Egy fokkal jobb csak a British Airways, európa legtradícionálisabb fapados légitársasága. Turistán a fedélzeten egy pohár víz sem jár díjmentesen, cserébe a jegyárak az eget verdesik  a reggeli-esti járatokra elég ritka esetben jön ki olyan olcsóra, hogy gondolkodnék rajta, azaz marad 60K alatt. Téli menetrendben még jók az esélyek, nyáron elég gyatrák. Mondjuk szerencsére baromi nagy a verseny, tehát nem szállnak el az árak annyira.

Tehát BA: 7.25-kor indul Pestről, tehát elég négy-kor, fél ötkor kelni és hatkor megjelenni a reptéren. A csomagot feladók kisebb sorban szívnak, mint a WizzAir esetében, spórolnak a checkin-nel 15 percet hozzájuk képest. Ha csak kézipoggyászod van, elég 6.30-kor kimenni a reptérre, addigra lement a legnagyobb reggeli menet.  Londonban van a gép kilenc körül, ha nem fogott ki egy jó kis várakozó légteret a Heathrow mellett, s mire kiérsz a reptérről a Picadilly Line megállójába, már majdnem tizet mutat az óra. Ha dolgozni mész, 12.00 előttre ne csinálj programot. Nyári menetrendben az egész csúszik egy órát. 

A London City járat hétkor indul, ha csomagod is van, akkor is elég hatra kimenned, tehát az ötös kelés nem túl ambíciózus. Ha nagyon Budán laksz, vagy nehezen ébredsz, fél öt. Londoni idő szerint 8.50-kor szállsz ki a repülőből London City-n, 9.10 perckor pedig már a DLR-rel utazol a Jubilee Line megállója felé. 10-kor, de legkésőbb 10.30-kor bárkivel bárhol találkozhatsz a belvárosban. Ez akárhonnan nézzük, még így is hatórás menetidő, de mégsem nyolc. És mégsem kell háromkor kelni, meg Lutonban és a Heathrow-n szívni. 

Ezzel a menetrenddel simán benne van az egynapos kiruccanás, még, ha fárasztó is. Visszafelé 19.30-kor indul, tehát ha 18.30-re megérkezel a reptérre, nem tudod lekésni a gépet. Vagyis, 17.45-ig szabad program van. Tehát van 7 óra 45 perced Londonban, és este 11-kor már Ferihegyen vagy, s ha nincs csomagod, akkor háromnegyed tizenkettőkor már a saját ágyadban pihened a fáradalmakat. Ja a repülőn turista osztályon ingyen kapsz vizet, kávét és teát, valamint egy elég jó nápolyit is. 

Ha egyet kint alszol, akkor a szombat reggeli indulás, vasárnap esti érkezés is jó opció. Szombat esti és vasárnap reggeli gép nincs, de az meg minek. És mennyiből jön ki az egész kör? Feladott poggyász nélkül 32.000   40.000 forintból akciósan, ma még viszonylagos biztonsággal rá tudsz menni az ötven alatti jegyekre. Hét közepén voltak 15.500-as egyirányú árak, sajnos már nem elérhetők.  

Aki Londonba utazik, annak melegen ajánlom ezt a járatot. Tényleg minőségi különbség, minden máshoz képest. 

Ha tetszett, amit olvastáál, lájkolj a FB-n itt. Ha nem értessz egyet az olvasottakkal, itt tudsz üzenni is. 

Jó repülést!

Bomba árakkal indul a BUD - Sanghai járat!

Turista: 480 euró Premium Economy 583 euró

Szombaton már 480 euró volt a legolcsóbb jegy, írj a Facebook-oldalon, ha sikerült 170 euróért retúrjegyet venned! Persze egy like-ért sem haragszom :)

Csak röviden írom a bomba hírt:

Majdnem vadonatúj, dreamliner 787-9 járatokkal üzemeltetett, járat, közvetlen Budapest Sanghaj, a China Eastern oldalán kell megvásárolni. Az első járat június hetedikén indul.  10 óra húsz perc a menetidő, hetente három járat repül, szerdán, pénteken és vasárnap.

A Sanghajban bejelentett tervek szerint az új járatot a Shanghai Airlines Boeing 787-9 Dreamliner típusú géppel üzemelteti. Ezen a típuson mintegy 285 ülőhely áll az utasok rendelkezésére (4 első-, 26 business-, 28 prémium turista és 227 turista osztályú ülőhellyel). SkyTeam pontokat gyűjtesz, ha megveszed a jegyed. 

Sanghaj kiváló átszállási lehetőségeket is biztosít nemcsak sok más fontos kínai belföldi célállomás felé, hanem a Japánba, Dél-Koreába és más délkelet-ázsiai országokba utazók számára is, sőt akár Új-Zéland és Ausztrália felé is. A Shanghai Airlines járatai a tervek szerint nem csupán utasokat szállítanak, hanem mintegy 10 tonna légi árut is, ún. belly cargót a repülőgép rakterében.

ke_pernyo_foto_2019-02-22_11_51_44.png

Brüsszel, Bukarest: új közvetlen LOT-járatok Budapestről

Szeptember másodikától, hetente 12 járatot indít Budapestről a LOT lengyel légitársaság Brüsszelbe és ami talán még jobb hír a magyar utazóközönségnek, ugyanekkora kapacitással nyílik a Budapest - Bukarest útvonal is.

Tegnap az utazási irodáknak egy komoly bulit rendezett a LOT Lengyel légitársaság és itt mesélték el a két útvonalat. Az Egek Ura Blog szinte azonnal értesült a bulin részt vevő rajongóitól. A heti 12 járat az azt jelenti, hogy hétköznapokon napi két járat lesz. (Amit még nem tudunk, hogy hogy hétvégente csak napi egy lesz, esetleg, lesz egy olyan nap a héten, amikor egyáltalán nem repülnek, viszont hat napon át napi két járat üzemel.) 

e195_1_roztocki.jpgAz új úti célokat ugyanolyan Embraer195 gépekkel fogják üzemeltetni, mint amilyennel a most induló London City járatot is tolják. Ez kényelmes repülő, Egy sorban négy ülés van, tehát nem szorulsz be középre két utas közé, egyedül a felső csomagtartó kisebb mint a Boeing737 vagy az Airbus A320 utasterében, tehát a fullra pakolt kitömött gurulós bőrönd ezen a gépen nem pálya. 

lote195.jpg

 A járatok kiválasztása érdekes: Bukarest felé a WizzAir kétszer is próbálkozott már, nemrég dobta el másodjára az útvonalat, ami annyit jelent, hogy nem tudták nyereségesen üzemeltetni. Tehát, véleményes az úticél, igaz, a LOT kisebb repülővel előnyben van hozzájuk képest, különösen, hogy nem is annyira intenzív a verseny errefelé, mert másik fapados nem repül, csak a Tarom, amelyik javarészt turboprop ATR gépekkel üzemelteti a Budapest-Bukarest útvonalat, tehát ahhoz képest a LOT mindenképp jobb választás lehet. Hogy az is lesz-e azt csak a pontos menetrendet látva tudjuk majd eldönteni. 

Brüsszel viszont nagyon bevállalós vállalkozásnak tűnik, hiszen a Ryanair és a WizzAir is egész komoly frekvenciával repül Chaleroi-ba, egészen olcsó jegyeket kínálva. A Brussels Airlines pedig naponta háromszor repül be Zavantem-be, csatlakozásokat kínálva az utasoknak. Tehát kérdés: a szintén StarAlliance tag LOT kínál-e csatlakozásokat a Brussels Airlines járataira, mennyiben lesz más a menetrendje, és milyenek lesznek az árai? Mert igaz, ami igaz: a Brussels Airlines árai az egekben vannak Brüsszel felé, a gépek mindig tele, tehát, ez alapján simán elférhet egy kicsit olcsóbb járat. De azért van a járatban kockázat, nem is kicsi, mindegy, mi örülünk, ahol verseny van, ott jobbak lesznek az árak! 

Már csak fele olyan jó buli a Wizz kártya

Megnyirbált kedvezmények és minden, amit tudni érdemes

 

wizz_kartya_2.jpgA Wizz Air és az Erste meghosszabbította együttműködését – címmel érkezett az a sajtóközlemény, amely azzal az őszinte információval kezdi a lényeget, hogy az Erste Bank Hungary folytathatja a Wizz Air Hitelkártya forgalmazását. Őszinte, mert kijön belőle, hogy a lehetőségnek és a sok tízezer ügyfélnek nyilván a bank örül...

Azt pedig már én teszem hozzá, hogy a WizzAir hitelkártya-birtokosok kevésbé, hiszen alaposan megnyirbálják a hitelkártyával járó előnyöket és a visszatérítési rendszert, vagyis maga a kártya lényegesen drágább lesz, mint eddig. Persze vannak pozitív változások is, ilyen az automatikus pontjóváírás. De ne szaladjunk előre, nézzük a változásokat sorról sorra.   

De kezdjük az elejétől: a Wizz kártya egy speciális co-branded termék, amelyen a vásárlások után a Wizz-folyószámlára visszatérítést kap az ember pontok formájában, ahonnan egy forint-egy pont alapon Wizz Air repülőjegyet, vagy kiegészítő szolgáltatásokat lehet vásárolni.

A Wizz hitelkártya a legjobb visszatérítéses konstrukció a magyar piacon. Volt. Eddig. Március elsejétől egy lesz a sok közül. Nézzük a változásokat:

(A debit, tehát folyószámlához tartozó Wizz kártyákat kivezetik az Erste és a Wizz közös döntése alapján, tehát a konstrukció csak hitelkártyára érvényes.)

Március elsejétől:

Bármilyen vásárlásnál:

100 forintonként 1 forint visszatérítést kapsz a WizzAir számlára – eddig kettő volt

WizzAir-szolgáltatások vásárlása esetén:

Száz forintonként kettő forintot kapsz a Wizz-számládra, - eddig négyet kaptál

Havonta maximum 250.000 forint után él a jóváírás (vagyis havi 2500 illetve max 5000 forintot kapsz a Wizz számládra)  – eddig a hitelkeret nagysága volt a limit.

Vagyis éves 5900 forintos kártyadíj vs. 30.000 visszatérítés a matek. 

Bevezettek két havidíjas csomagot, comfort és comfort plusz néven

 

Comfort csomag – havi 990 forint

450.000 forint után jár az 1% jóváírás, amely 2 helyett 3% ha Wizz-nél költessz

(ez esetben az 5990 forintos éves kártyadíjat is beleszámítva 18.000 forint lesz az éves költsége a kártyádnak, ha kamatot nem fizetsz)

18000 kártyadíj vs. minimum. 54000 visszatérítés

Comfort plusz – havi 1590 forint

650.000 forint után jár az 1% visszatérítés, amely 2 helyett 4% ha Wizz-nél vásárolsz

(ez esetben az 5990 forintos éves kártyadíjat is beleszámítva kb. 25.000 forint lesz az éves költsége a kártyádnak, ha kamatot nem fizetsz)

25000 kártyadíj vs. min. 78000 forint visszatérítés

A Wizz Discount Club tagság továbbra is jár a kártya mellé, de az EDDIGI CSOPORTOS HELYETT STANDARD tagság.

Ezentúl nem kell az összegyűlt pontokat manuálisan átvezetni a Wizz-számlára, azt minden nap végén megteszi helyetted a bank, aminek van előnye és hátránya is.

Akinek van Wizz kártyája, de nincs Wizz-folyószámlája, annak csak fél évig érvényesek a pontjai, amit Wizz folyószámla-hiányában le sem tud vásárolni, tehát ezzel az esettel nem foglalkozom, hiszen csak egy kérdésem van: Minek van a kártya?   

Ezek a tények.  

Több éves hitelkártya-múlttal, segítek értelmezni a változásokat.  

Az alap hitelkártya 250.000 forintos sapkájával  egy év alatt maximum 30.000 forint értékben kapsz visszatérítést. Ez nem túl sok. Csak akkor éri meg, ha csak és kizárólag forintban költesz a kártyával. Ha euróban, vagy bármely más valutában vásárolsz, a hitelkártyáknál alkalmazott árfolyamon elbukod a visszatérítést, mert a tapasztalataim szerint sokkal kedvezőtlenebb a deviza-átváltás. Ez nem csak az Erstére jellemző, hanem szinte kivétel nélkül minden bank minden hitelkártyájára.

Az automatikus, naponkénti pontátvezetés kényelmes, de ügyelned kell arra, hogy a pontok csak egy évig érvényesek. Eddig te magad csináltad az átvezetést, s onnantól indult az egy év. Most a gyűjtés napját követő naptól számított egy év múlva lejárnak a pontok, tehát nem érdemes sokáig halmozgatni.  

A 2019. február 1. után igényelt hitelkártyák a megváltozott pontgyűjtési feltételekkel kerülnek kibocsátásra.

A kártyához továbbra is jár ingyenes utasbiztosítás jár, valamint az ügyfelek igénybe vehetik Mastercard Airport Lounge szolgáltatásait is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelynek egyre romló szolgáltatásairól itt olvashatsz.

Részletek:

Kicsit megkopott a pesti Mastercard váró régi fénye

Csütörtök este alkalmam volt betérni a Mastercard váróba, ami nem nagy privilégium, több százezer Erste WizzAir kártya tulajdonos mellett használható minden Magyarországon kibocsátott arany Mastercard kártyával, valamint a külföldi Platinum MC kártyákkal. Az élmény, lesújtó és egyben érdekes is volt, mondom a szösszeneteket.

Öt töltött tíz percem alatt legalább egy tucat külföldit küldtek el a váró recepciójáról, mondván, csak a Platinum kártyákkal lehet ingyen bemenni, s néhány már külföldön élő magyar is így járt, akinek arany színű kártyája volt, de külföldi banktól. Nekik elmondták, hogy ötezer forintért lehet bemenni a váróba.

Közöttük egy anyuka volt, aki bement és megnézte a kajakínálatot, mielőtt fizetett volna. Aztán nem fizetett, mondta a férjének, hogy inkább a Leroy-ban költik el azt az ötezer forintot.

A tapasztalatok alapján magam is csak ezt javasoltam volna nekik. 

Na de mit tud az a váró, ahová csak Platina kártyával engedik be a külföldieket? Milyen ez a váró? Hát olyan, amilyenben egy platinakártya-tulajdonosnak esze ágában sincs hosszabb időt eltölteni.

Furcsán szegmentál a Mastercard egyébként ezzel a szabályzattal, hiszen a külföldi platina-ügyfelek között és azok között a magyarok között, akik Wizz kártyájukkal a zsebükben diszkont légitársaságokon repülnek, nagyon komoly preferencia-különbség van. (Ezzel nem minősítettem senkit, egyszerűen tény, hogy más igényekkel rendelkezik ez a két ügyfélkör.)

Nos: a recepción két hölgy várta a és küldte el a vendégeket, a látvány a következőképp nézett ki. Szék karfájára odavetett bőrdzseki, nemhogy egyenruhájuk nem volt, de öltözetük sem volt egy kicsit sem egységes, úgy voltak felöltözve, mintha a műszak után még valamelyik plázában lenne jelenésük. Az egyik hölgyön szolíd smink, a másikon rendkívül markáns, hatalmas műszempillák, felfújt száj, szőkített haj. Bármelyik plázában feltűnő jelenség lett volna. (Fotót a személyiségi jogaikra tekintettel nem készítettem.)

Ételkínálat: hideg fasírt pálcikára szúrva, mexikói tekercsnek mondott, beazonosíthatatlan beltartalmú élelmiszer, francia saláta, lében úszó zöldség, mint saláta, valamint ischler és linzer mini verzióban. A múltban már mindet volt alkalmam megkóstolni, ez tényleg nem ér ötezret.

mc_kaja.jpgSzesz- és italkínálat teljesen ok. Kivéve, hogy a Coca-Cola termékeket kétliteres pille palackból töltheted magadnak. Eltekintve attól az apróságtól, hogy láttam már embert beleinni, mielőtt a poharába töltött volna magának, felmerül a kérdés: ez a kiszerelés alkalmas-e arra, hogy azt az élvezeti értéket nyújtsa, amit a Coca-Colánál kitaláltak? HA ugyanis a palack vége jut neked, abban szén-dioxid például már nemigen lesz.

mc_italhu_to.jpg

Segítek az üzemeltetőnek: a Cola nem véletlenül találta ki a dobozos kiszerelést és nem urizálásból tartják pont ezt a kiszerelést a várók hűtőiben minden civilizált helyen. Hanem mert így tudják biztosítani azt az élvezeti értéket, amit tud az üdítő. De ha a dobozos kóla akár kétszer annyiba is került havi szinten, mint a pille palackos, akkor ajánlanám a kólaautomata beszerzését, az sokkal jobban megtérül hosszú távon. 

Gyümölcslevelek literes dobozból szervírozhatók, a jég frissen volt kitéve, a sör pedig frissen volt betéve a hűtőbe, több férfi utastársam fanyarú arccal konstatálta, hogy meleg sör jutott neki a hűtőből. Azt még túlélem, hogy a tömények nyitott kupakkal párolognak, nem dráma. mc_italok.jpgA váró padlója koszos volt, mintha órák óta nem járt volna arra takarító, némi keksz volt a földön az asztal alatt, szóval, hagyott némi kívánni valót maga után. Annak ellenére, hogy a váró félházon üzemelt egy órával a zárás előtt.

mc_kosz1.jpgJa, nyitvatartás! 19.30-ig van nyitva a váró, tehát az esti gépek előtt tudod használni, sajnos elég barátságtalan a reggeli nyitás. 5.30-kor nyit, ami azt jelenti, hogy a reggel hatos WizzAir járatoknál nem játszik, hiszen 5.30-kor már a karámban kell lenned. Ha mondjuk ötkor nyitna, akkor az a sok WizzAir hitelkártya tulajdonos WizzAir utas talán egy kávére jó lenne.

Összességében ez a Mastercard-váró koncepció nem rossz ötlet. Nem utolsó sorban, nem is rossz pénzkereset. De azért a minőségre illene jobban odafigyelni. Nem kell rákfarkakat kitenni kilóra, még csak bécsi szeletet sem gondolok szervírozni, de az ehetetlen tortilla tekercs és a műmajonézben hűtés nélkül fénylő franciasaláta, és a hideg fasírt ideje lejárt. A tisztaság és a takarítás, nemkülönben a személyzet megjelenése pedig nem úri hóbort, hanem elvárható minimum, még akkor is, ha nehéz munkaerőt találni és egy munkaszüneti nap estélyén amúgy is minimal staff-fal vagy kénytelen üzemeltetni várót.

süti beállítások módosítása