Minden, ami a repülésben prémium!

Egek Ura

JOON - francia légitársaság fiatalos különkiadásban

2018. február 06. - frequentflyer

JOON - erről a furcsa nevű francia formációról már hetek óta terveztem írni, hiszen sokótok fog vele találkozni. December elsején indult el maga a cég, de majd márciusban indul a Párizs - Barcelona, Berlin, Lisszabon útvonalakon, de rengeteg helyre indítanak járatokat a közeli jövőben, 40 eurótól indulnak majd a jegyek. Igazán izgalmas helyekre is, mint például: 

Brazília, Fortaleza - Egyiptom, Kairó - Irán, Teherán - Olaszország: Róma, Nápoly - Norvégia, Oszló - Seychelle-szigetek, Mahe - Dél-Afrika, Cape Town, Törökország, Isztambul

És tulajdonképpen ez a JOON az Air France. Vagy mégsem. Arról van szó, hogy az AF csinált egy al-légitársaságot a mai huszonévesek stílusára hangolva, de mégiscsak francia ízlés szerint.  Itt van például a crew a bemutatkozó sajtájon, a kissé stílusidegen öltönyös úr biztos csak azért van rajta a képen, hogy így még érthetőbb legyen a stlíus. jooncrew.jpg

A JOON gépek festése is más lesz, valamint természetesen a belső dizájn, a fedélzet is teljesen egyedi és fiatalos lesz, nemkülönben pedig a fedélzeti szolgáltatások. Például, mindig lesz kávé és narancslé, illetve különböző más italok, de ha európai járaton éhes lesz a kedves utas, vehet pénzért egészséges, ma divatos ételeket,organikus, természetes alapanyagokból.

A fedélzeti szolgáltatások között pedig nagy hangsúlyt kap majd a TV, amelyet a rövid járatokon is követhetnek az utasok, a hosszú távú gépeken pedig az inflight entertainment a menő sorozatokra koncentrál majd. Eddig a körítés, de természetesen úgyis az a lényeg, hogy milyen izgalmas úticélokra repülnek majd.

Valamint az, hogy a Flying Blue tagok gyűjthetnek mérföldeket ezeken a járatokon is. Isztambulba naponta indul majd járat, Nápolyba napi 2, Oslóbe heti 18, Rómába pedig napi hét alkalommal repül majd a fiatalos légitársaság..Ebből az is jól látszik, hogy a fiatalos légitársaság azokon az útvonalakon, ahol megjelenik, részben, vagy egészben átveszi az Air France helyét. Vagyis, egy fiatalos, low-cost elven működő légitársaság kezdi átvenni az Air France rövid- és közép távú járathálózatát. Ez nem szokatlan Európában. 

joonairbus.jpg

A lényeg persze úgyis az ár lesz, valamint a szolgáltatás minősége, nemkülönben pedig, hogy ez a cég sokkal kisebb költségekkel dolgozik majd, mint az anyavállalata. Az első gép bemutatójáról itt láthatsz egy rövid videót is. Különbség lesz az Air France-hoz képest, hogy a JOON interkontinentális célállomásoknál is egyirányú utakkal áraz, Fokvárosba például 279 euró lesz egy egyirányú jegy Párizsból. 

A hosszú távú gépeken persze ugyanúgy lesz business, premium economy és economy osztály is, ahogy ma az Air France vasakon. Az egyetlen dolog, amit nem értek, hogy ha alacsony költségeket szeretne az Air France az új cégében, miért a legöregebb és legköltségesebben üzemeltethető Airbus A340-esekkel repülik a hosszú utakat, ahelyett, hogy mondjuk a vadiúj Dreamlinerek, vagy éppen a hamarosan érkező Airbus A350-esek lennének JOON színekre festve. Hacsak nem azért, mert ezek az öreg vasak a könyvekben már lényegesen kisebb amortzizációval szerepelnek, mint az új gépek, így hiába magasabb a szervízszámla és hiába esznek több kerozint, a nap végén a kisebb az üzemeltetési költségük, mint ha egy 200 millió dolláros vadiúj szélestörzsűnek kellene számolni az amortizációjával. De ez már csak tipp. 

joon_map.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://egekura.blog.hu/api/trackback/id/tr8013640118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása